Új Dunántúli Napló, 2010. november (21. évfolyam, 297-325. szám)
2010-11-06 / 301. szám
Dőzsölés Márton napján Ha Márton-nap, akkor ünneplés, libás menü és újbor. Egyre többen hódolnak a hagyománynak ilyenkor, és libából készült finomságok kerülnek az asztalra. József Attila óta tudjuk, hogy a liba a gazdagság szimbóluma is lehet, hiszen a költő leírta: „de szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni.” Az biztos, Márton napján mindenképpen érdemes áldozni erre a szárnyasra, mert hát azt tartja a magyar néphit, hogy aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Magyar hiedelem az is, hogy aki e napon berúg, annak jövőre nem fáj se gyomra, se feje. Falusi házaknál pedig régen kóstolót küldtek a papnak a madár hátsó fertályából, innen ered a püspökfalat szavunk. A régi népi kalendáriumban november 11-e a tél kezdete volt. Ezen a napon hajtották be a szabadból az állatokat, rendezték az utolsó vásárt, ez volt a paraszti munka elszámolásának, jobbágytartozások lerovásának időpontja. Ekkorra forrt ki az újbor is, és a tavaszi liba novemberre érte el a hízásnak azt a fokát, ami már a lúd rangjára emelte. Ilyenkor, ahogy Magyar Elek, az ínyesmester írja, „már bőséges és finom ikrás a zsírja, a szájban szinte elolvad a töpörtyűje, mandulaízű a hája és óriásira növekszik a szép, világos színű mája, mely egyaránt fölséges csemege, főzzük bár fűszeres húslevesben, tűzdeljük meg szegfűszeggel, vagy áztassuk egy éjszaka szelid fejecskében, süssük meg benne másnap, avagy alakítsuk pástétommá strasbourgi módon szarvasgombával párosítva”. A Márton-nap jellegzetes étele a forró libaleves maceszgombóccal, a ludaskása és a libasült párolt káposztával. És hogy milyen libasült? Ha ropogós bőrű, porhanyós húsú, ízletes, szaftos pecsenyére fáj a fogunk, akkor szerezzünk be egy hazai, fiatal, nem sovány libát. Kívül-belül dörzsöljük be sóval, borssal, esetleg ürömmel. Belsejébe tegyünk zsemlét a majoránna mellé, lábait kössük össze. Sütés közben ötpercenként locsolgassuk, de a vége felé már csak szalonnabőrrel kenegessük. A sütőben csak addig hagyjuk, míg épp megsül. Felszeletelve rögtön adjuk az asztalra. Sült libapecsenye vadasan, füvekkel Hozzávalók: fél pecsenyeliba, 10 dkg füstölt szalonna, só, őrölt fekete és fehér bors, borókabogyó, 6 dkg vaj, 1 vöröshagyma, 1 babérlevél, kakukkfű, ecet. Ekészítés: a liba bőrét lefejtjük, húsát megtűzdeljük a füstölt szalonnával, megsózzuk, őrölt fekete és fehér borssal, borókabogyóval fűszerezzük. A vajban üvegesre pirítjuk az apróra vágott hagymát beletesszük a libát, babérlevelet, kakukkfüvet és a sütőben készre sütjük. Időnként ecetes vízzel locsolgatjuk. A megsült libát kivesszük, feldaraboljuk, párolt rizzsel, áfonyával, esetleg szőlővel tálaljuk. ■■BBÉtotoBUtotBBHBBHHBtoMMHMMMMi Lakodalmak, bálok, családi és céges rendezvények, kongresszusok, kulturális rendezvények, állófogadások kiváló helyszíne. Cím: 7623 Pécs, Mezőszél utca 1. Információ: Csötönyi Tünde Tel.: 06-30/530-5015 Email cím: zoldut@kornyezetvedo.hu Csak rendezvényeken nyitva! Vámhivatali engedéllyel rendelkező pálinkafőző készülékek rendelhetők 25-100 literig! Rendelés és áregyeztetés: 30/994-6218 20/380-1370 30/217-0283 30/227-fiign Tarsasült tepsiben vagy grillezve, Besenczi módra Azt még nem tudni, hogy ki fogja irányítani jövő februártól a Pécsi Nemzeti Színházat, ugyanakkor létezik egy másik vidéki teátrum, amelyiknek éveken át bizonyosan pécsi színművész lesz az igazgatója. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházat ugyanis Besenczi Árpád vezeti, aki a baranyai megyeszékhelyen kezdte a pályafutását, sőt itt járt egyetemre is, civil foglalkozása szerint jogász. A népszerű tévés személyiség az igazgatói munkája ellenére soha nem tud ellentmondani a szülőföld hívásának, így a nyáron újra elvállalt egy pécsi szerepet, Bertrand Barrier szappangyárosként láthatjuk az Oscar vígjátékban. A nyári készülődés során kiderült viszont az is, hogy a színész nemcsak a pódiumon, de a konyhában is jól feltalálja magát. - Baráti és családi körben gyakorlom időnként a séf mesterséget, de csak gyorsan készíthető, látványos, ízes alkotásokkal szeretek foglalkozni - számol be főzőtudományáról Besenczi Árpád. -‘Most is ilyen recepttel jelentkezem, melyet nyáron a szabadban grilltűzhelyen, ősszel és télen pedig a sütőben érdemes megcsinálni. A tarsasült Besenczi módra tulajdonképpen rakott tepsis hús, melynek a készítéséhez célszerű sok-sok fehér fröccsel nekiállni. Én ezt a szabályt édesapámmal a pécs-vasasi szőlőnkben állítottam fel, ahol olaszrizlinget és rizlingszilvánit használtunk legfontosabb kellékként. Megjegyzem, a tepsis sülthöz máig nem találtam ennél jobb borokat. Szóval négy személyre vegyünk kétkét kisebb tarjaszeletet, összesen mintegy 30-40 dekányit. Kell még hozzá négy fej vöröshagyma, füstölt kolbász, húsos szalonna, krumpli, zöldpaprika, valamint fűszerek. A tepsibe első rétegként a hagyma kerül, rá a krumpli, aztán a füstölt kolbász (zsírt, színt és házias ízt ad az ételnek), a hús, a szalonna, majd még egyszer a teljes sorozat. A húst sütés előtt bedörzsölöm flekkenfűszerrel, és kevés mustárt is teszek rá, így kerülnek be tehát az alaptartozékok a forró sütőbe, a végén pedig szeletelt ''3tarjasült sajtot olvasztok a tetején füstött bekkel fi- re. A hamvas fröccs I nem és fontos , azonban mindvégig elladéka a hamvas! maradhatatlan! ^ fehér fröccr irpád szülővárosában, mindig szívesenállnáni I j&jtnt fVi’örgp !fogadó* ! Novemberben hétvégenként Lz édesvízi halakból! készült ételek! Ajánlatunkból: 1 halászlé, hártsapaprikás, haltepertő, pisztráng. |Antal foglalott 72/221 121 www.HAMtgyorgyfogado.hut Ma, Nagyvárad u. 21 csronos A társkeresés szakértője Színvonalas társkeresés, komoly kapcsolatot keresőknek 5000 Ft kedvezményt adunk • tagsági dyból I MIO.II.O...Wl ado. ll.3Q.-ig Nálunk megtalálhatja az Igazit... Hívjon bizalommal) + 36 20 928 25 28 + 36 30 300 38 02 ___________http://pecs.t■ .hu A PANZIÓ és ÉTTEREM MIBÁNUSZ TANYA Mánfa, Bánusz tanya 1. Pécstől 10 km-re (66-os út) www.banusztanya.hu MÁRTON NJIP# LIBATOR 1 GYEREKEKNEK -10 ÉVES KORIG- INGYENIAAI| Menü: • Tejfeles libaragó-leves: 450 Ft * Sült libacomb, almás párolt káposztával, hagymás törtburgonyával: 1 600 Ft * Sült libacomb, erdei gombásmártással, röszti-burgonyával: 1 600 Ft 1 * Sült libacomb, vörösboros gyümölcsmártással, burgonya krokettel: 1 600 Ft 1 % - ■ V» ' : \1& ' ■ -iS» ’’ Üdülési csekket, melegétel AQrrgl rftC utalványt elfogadunk. LALÁS: 72/581-336 MMM Pezsgőhöz Pécs A Pezsgőház étteremben november 11-20. között Márton-napi liba-finomságokból összeállított étlapunkkal várjuk kedves vendégeinket. Kolozsvári szalonna Csirke farhát Húsos hurka Májas hurka Bácskai hurka Lecsókolbász Peklérdi füstölt kolbász Füstölt vastag kolbász Sertés apróhús Sonkás szalámi Sütőkolbász — 114-172 • Pits, Virni E. 1.11. 1-252 • Szigetvár, Józsii A. 1.1 Barcs, Késik ton 6-7. (Praty millgtt) *3 1250 Ft/kg 170 Ft/kg 560 Ft/kg 560 Ft/kg 50 Ft/kg 440 Ft/kg 1125 Ft/kg 1250 Ft/kg 730 Ft/kg 940 Ft/kg 810 Ft/kg 1250 Ft/kg 645 Ft/kg 800 Ft/kg 750 Ft/kg 750 Ft/kg Ttol- 0«-: 'Baranya ma." BAMA.hu A BARANYA MEGYEI ONLINE Honlapunkon nem csak napi menüajánlatok, hanem baranyai éttermek, kávézók, pizzériák és egyéb vedéglátó helyek között is kereshet. Ha nem találja kevencét vagy sajátját, írjon a bama@bama.hu címre