Sztálinváros, 1955 (6. évfolyam, 1-103. szám)

1955-05-24 / 41. szám

A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA SZTÁLINVÁROSI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VI. évfolyam, 41. szám ARA 40 FILLÉR í Vörös Csillag-tsz életéből Fenn:­­1 darab sza­r­vas­ma­rhája van a tsz-nek, eb­ből 25 tehén. A képen a tehenek gondozója Szlankó Ferenc látható, ő takarmány­ozz­a, tisztítja, feji a te­heneket ☆ Balra: 89 kisma­­’aca van a tsz-nek Németh János ku­koricát szór a ma­­’acoknak deltái­ban. kapnak Háromszor naponta kukoricát a hét he­tes keresztezett és fehér hússertések. A tsz-nek az idén jóval több sertése lesz, mint tavaly 3£XX3íbCODOCXX»C*XTC«OCX>tUJOCC*X»CXJr»QOQCXaOCX3IX«XXXJOOCOOOOOOC Négy szerelő — egy nap alatt Szerdán este az Erem­ű hármas ge­nerátora adószerkezetének tekercse­lése elromlott. A huszonegy mega­wattos hatalmas áramfejlesztő egy­­­ség váratlanul kiesett a termelésből. Az Erőmű műszaki vezetői úgy dön­töttek, hogy az éppen szerelés alatt •évi­ végleges kettes turbina gene­rátorának adószerkezetével cserélik ki a rosszat. A cserére azért volt szükség, hogy a legrövidebb időn belül újból üzembe helyezhessék a hármas egységet. Ugyanis a meghi­básodott, zárlatos adórész gyári ki­javítása két-három hetet is igénybe vesz. ■ Kubik József főszerelt) és néhány társa éppen hazafelé készülődtek. A fürdőben érte őket a fúr. Azonnal vállalkoztak rá, hogy az ,,összeháza­sítást"­ a legrövidebb időn belül el­végzik. Kubik József és Báder Béla, a Ki­ment Gottwald gyár. Kunk­a Fe­renc és Czéh János a Láng-gépgyár szerelő szakmunkásai azonnal mun­kához láttak. F­orró volt még a gép amikor szerelték a védőburkot. Egy­­időben a 2-es generátort is szét kel­lett szedni. Egész éjszaka szorgal­masan dolgoztak. A forgókat gyor­san és hiba nélkül kiszerelték. Izgal­mas percek voltak a beemelés pil­lanatai. De a két gépméret hajszál­nyira egyezett... "Két daruval, himbaemelővel emel­ték ki előbb a hibás szerkezetet majd a negyvenkét tonnás testet. He­lyére­ tették az újat. Megállás nélkül a csendben, megértésben folyt tovább szerelés. Egymást­­ segítették a Láng- és a Klement Gottwald-gyár dolgozói. Este fél 7-kor, nem egészen 24 órával az üzemzavar után ismét rá­engedték a gőzt a turbinára. Előbb három, majd egy óra múlva ismét a szokásos 21 megawattal termelt az Erőmű gépegysége az országos háló­zatba. Évi 30.000 forint a hull­­dékanyagból évi A„mintaasztalos-üzemben dolgozók 27.000 forint megtakarítást vállaltak anyagfelhasználás terén Az eltelt rövid idő óta is már széd eredményeket mutathatnak fel a fel­ajánlás teljesítésében. A Martin-acél­mű számára feldolgozható hulladék­­anyagból rögzítő­ékeket gyártanak. Ehhez idáig 5 köbméter hulladék­­anyagot használtak fel. Értéke mintegy 3000 forint. Az öntecsszállí­­táshoz szükséges rögzítőékeket folya­matosan gyártják az Acélmű részé­re. Az anyagtakarékosság terén Vov­ Uikisz Tamás, Dázikosz Micsosz, Ró­nai Győző és Weisz Márton asztalo­sok tűntek ki. Az üzem dolgozói vállalták, hogy az ígért 27.000 fo­rintnyi megtakarítást a hulladék­anyag felhasználása terén 30.000 fo­rintra teljesítik. fi Szálak! olvasztár-brigád az élen A Martinmüben az elmúlt hónapj­ban a 4-es kemencénél dolgozó Sza­­lóki-brigád érte el a legjobb telje­sítményt. Ha az 1 órára eső termelés alakulását nézzük, — ami attól fuse hos, mennyire pontosan tartják be az előírásokat, mennyi ércet tesznek a beleibe — vagy azt vizsgáljuk, hogy melyik brigád dolgozott­ a leg­­kevesebb seleib­ől. minden tekintet­ben a Szalóki-brigád kerül ki győz­tesen. övék az elvitathatatlan első sás. A műszakok versenyében is az ő műszakjuk a legjobb. Amikor ennek okát keressük, a sok, már ismert lé mező mellett egy valami megragad­­ja a figyelmet. A két kemencés­ bri­­gád rendszeresen segít egymásnak. Afféle íratlan megegyezés ez közöt­tük. Most a hármas kemencénél köve­tés folyik. A Szalóki-brigád egyik tagja segít ebben a munkában. Bi­zonyára azért csak egv, mert a 4-es kemencénél is közeledik a csapolás ide­je. A segítés kölcsönös. Salakkitörés­nél, csapolás előtti ötvözésnél együtt dolgoznak valamennyien. Szalóki János olvasztár Ózdon szta­hanovista volt. Úgy látszik itt sem akarta alább adni Brigádja, mely­nek tagjai: Kaskötő János, Hegedűs Sándor, Agárdi György, Szaniszló Sándor. 200 tonnát vállalt terven felül. Ennek jó részét már teljesí­tették. B felajánlás nyomán: Megindult a munka az évi 3,4 millió forint magtakarításért NEMRÉGEN KÖZÖLTÜK lapunk­ban a Vasmű gyár részlegeinek egész évre szóló felajánlásait. Kohászaink 1955-ben az előző termelési évhez viszonyítva 15 százalékkal akarják csökkenteni a nyersvas önköltségét. A sokoldalú intézkedések egész so­rával összesen 3,4 millió forint meg­takarítást kívánnak elérni. Az első negyedévben a múlt évi­hez képest mutatkozik haladás az önköltség csökkentése terén, de még mindig 25 forinttal meghaladták az előírt önköltséget, így érthető, hogy most alaposabban készülődnek az évi felajánlás teljesítésére. Ezt se­gíti elő a Vasmű Kombinát műszaki osztályán összeállított „százas”" in­tézkedési terv, amely a nagyolvasz­tóra vonatkozóan is számos műszaki anyagbeszerzési és mozgatási intéz­kedést tartalmaz. Ezek közül már egyik-másik megvalósítását meg­kezdték, továbbiakat most készítenek elő. Így például megkezdték a habsa­lak termelését és annak értékesíté­sét. A tömbsalak-öntéssel a falusi kislakásépítést támogatják. Felké­szülnek a kohónál a salakgranulálás bevezetésére is. A szállópor-mérleg­­nél villanycsörlöt szereltek fel s az itt feleslegessé vált mozdonyt vis­­­szaadták a MÁV-nak. A próba­üzembe helyezett masszakeverő­­üzemiben hazai nyersanyagokkal fognak kísérletezni. A NAGYOLVASZTÓ műszaki osztálya a gőzbefuvatásos vasterme­­lt­sre készülődik. Ezzel ugyanis még egyenletesebbé akarják tenni a ko­­hójáratot és ily módon tovább csök­kenthetik a kokszfelhasználást. A kohó gépészete vízszintes elegyszint­­mérőket készít, amelyekkel a külön­böző adagolási rendszerek hatását vizsgálták és ellenőrzik. Ugyancsak takarékossági célokat szolgál a csatorna- és üstszárítások­­nál a kohógáz felhasználása pakura és gázolaj helyett. Az ehhez szüksé­ges gázégőket már készíti a lakatos­­műhely. Vannak még akadályok is például a martinsalak felhasználásá­nál. A kohászok ugyanis nehezen szánták rá magukat, hogy az ózdi vagy csepeli martinsalak helyett sztálinváros­t használjanak. De ami­kor bebizonyosodott, hogy a kisebb mangántartalmú, de nagyobb vas­tartalmú helyi martinsalakkal évi negyedmillió forint szállítási és egyéb költséget takaríthatnak meg v Ennek fontosságát is megértették Bizonyos, hogy kohászaink egyetlen ehetőséget sem hagynak számításon kívül, hogy a felajánlott évi 3,4 millió megtakarítást teljesítsék. Kiváló építőinket köszöntjük! ünnepeltek a Gyárépítő Vállalat kitüntetettjei A 26­1 Gyárépítő Vállalat százkét dolgozója érdemelte ki a „szakma legjobb dolgozója“ kitüntetést és a félhavi pénzjutalmat. A péli és vár­palotai munkahelyen dolgozók napokban, a sztálinvárosi hatvan ki­a tüntetett a múlt hét végén tartott ünnepség során vette át a kitünte­tést és jutalmat. A gyárépítők leg­jobb dolgozói megfogadták, hogy éves tervüket december 20-ra telje­sítik. Az ünnepség után baráti disznó­toros vacsorán látta vendégül a vál­lalat vezetősége és üzemi bizottsága a kitüntetett dolgozókat. Azt a jól felhizlalt malacot vágták le, ame­lyet a múlt évi augusztusi munkás­paraszt találkozón a pusztaszabolcsi Béke téesztől kaptak. Kitüntetést az Sztál­i­n városban: alábbiak kaptak Bajos Sándor, Bajusz István, Hor­váth Sándor, N. Szabó István, Né­meth Gábor, Sándor József, Kerti István, Paufik András, Szlipcsevics István, Bordács István, Schweber János, Korn János, Tóth Ferenc, Kiss Gyula, Kukuc­ska István, Kiss László, Gönczöl János, Balogh Mi­hály, Tóth János, Kovács János, Molnár Mihály, Hajós József. Gugo­­lya József, Pém József, Berkes La­jos, Gaszler Ferenc, Abonyi Sándor, Gumm­ár Ernő, l’npp János, Baranyi Ferenc, Ábrahám Károly, Galambos Gyula, Szabó István, Király Béla. Dunaföldvári munkahely: Boda Károly, Pintér János, Hárs­falvi József, Boda Károlyné, Rudas Irén, Sabján Gyula, Dobos Tamás,' 10 „Szakma Kiváló Dolgozója“ az Út- Csatornaépítő Vállalatnál A 33/3 Út- és Csatornaépítő Vál­lalat húsz legjobb dolgozójának pén­teken este adták át a „Szakma Ki­váló Dolgozója"­ kitüntetést. Ez al­kalommal a kiváló építőmunkások nemcsak arra tettek ígéretet, hogy saját munkájukkal is hozzásegítik a vállalatot éves tervének december 20-ra való teljesítéséhez, hanem or­szágos versenyre hívták a szakma legjobb építőmunkásait. A „Szakma Kiváló Dolgozója“ jel­vénnyel kitüntetett Mühlhauser Endre építésvezető nyolc álló felhívással fordult az pontból ország építésvezetőihez. Felhívásában min­denekelőtt az éves terv gazdaságos és határidő közti teljesítését tartja szem előtt. Frentel Lajos kitüntetett kőműves, Szabó János kubikos a határidők lerövidítésére és a szta­hanovista szint tartására szólítja versenybe az ország kőműveseit és kubikosait. A vállalatnál ez alkalommal öszesen 53 építő kapta meg a „Szak­ma Kiváló Dolgozója“ kitüntetést. Az alábbiakban közöljük a Sztálin­­városb­an dolgozók neveit: Bálint János, Szabó János, Sebes­tyén László, Sörös Ferenc,­­ Kovics Sándor, Takács András, Nagy György, Farkas Sándor, Mogyorósi Mihály, Papp Sándor, Pintér László, Farkas Gusztáv, Bertus Imre, Kocsis István, Bartók József, Csipán Ist­ván, Mühlhauser Emk­e, Szabó Já­­nos. A kitüntetettek összesen 14.068 Ft pénzjutalmat kaptak. Rajos Sándor fiatalokat tanít Az építők büszkék e városra , a város büszke építőire. S most, ami­kor egyes épületek befejezése foly­tatódik­, ismét megjelentek a színen az oly sok elismerést aratott építő­­munkások. A jónevű Rajos kőműves-brigád, melynek munkáját a Tanácsház, a Béke-étterem, s a Bartók Béla kul­­túrház őrzi, most a X 1-es épületen dolgozik. Itt készíti a válaszfalakat, s a belső vakolást. Ha valahol sürgős a munka, akkor oda a Rajos-brigádot teszik. Így a jövő héten a „G" vágánynál cement­­raktár építését kezdik meg.­­ Erre a brigádra nem lehet pa­nasz. Mindegy, milyen a munka: mozaikkal, csempével, vagy gipsszel kell dolgozniok, falazás, vagy vako­lás vár rájuk, erre a brigádra min­dig lehet számítani. Az építkezé­seknél a javítások a legrosszabb munkák, elhúzza, szétdarabolja az időt. Ez a brigád ettől sem vona­kodik, — dicséri őket Solymosi Béla munkavezető. Rajos Sándor brigádjának, mely­nek tagjai Bajusz István, N. Szabó István, Horváth Sándor, Németh Gábor, rendszeresen 200—300 száza­lék között váltakozik az eredménye. Ilyen dicséretes eredmény után megérdemelten kapták meg a napok­ban a „Szakma Kiváló Dolgozója" címet. Három tanuló is dolgozik mellet­tük. S bár most még sok idejüket elveszi a fiatalokkal való foglalko­zás, ha azok már gyakorlatra tesz­nek szert, akkor minden bizonnyal nagyobb segítséget fognak jelenteni.­­ A Rajos-brigádtól a fiatalok csak jól tanulhatnak. Szakmailag, maga­tartásban, munkafegyelemben egya­ránt. Reméljük, hogy ezt felismerik, s a sok babért aratott építőmun­­kások méltó követőivé válnak. iVein válogat a munkában a Gaszler-brigád !Van egy épület Sztálinvárosban, melynek elkészülését türelmetlenül várják a sztálinvárosi és környék­beli fiatal asszonyok, édesanyák. Nem nehéz kitalálni, hogy az anya és csecsemővédő otthonról van szó. — Július 31 lett volna az átadás határideje, de úgy fest, hogy ez a dátum változni fog. Átszervezés alatt van a belső beosztás, s beruhá­zási problémák is vannak — tájé­koztat bennünket Hunkár István, az építkezés főbizalmija. Ebben az épületben és az ö/2-esen dolgozik Gaszler Ferenc segédmun­kás-brigádja. Méghozzá nem is akár­hogyan. Rendszeresen 211 százalé­kos teljesítményt érnek el. Ha áram­hiány van, vagy egyéb akadály tor­nyosul, ami miatt nem tudják foly­tatni a munkát, akkor sem várakoz­nak tétlenül. Keresnek más tenni­valót, s dolgoznak tovább szorgal­masan. A brigád tagjai: Gaszler Ferenc, Papp János, Abonyi Sándor, Szabó István, Gumm­ár Ernő, Ábrahám Károly, Galambos Gyula, Baranyi Ferenc, ifj. Jaskói János különböző életkorú emberek ugyan, de jól megértik egymást, összekapcsolta őket a közös munkában eltöltött évek sora. Együtt dolgoztak már a Bartók Béla Kultúrház, az Üzletház, a Sport­klub, s a Vasmű egyes épületein is. De nem­csak együtt dolgoznak, együtt is ünnepelnek. Pár nappal ezelőtt megkapták a „Szakma Ki­váló Dolgozója" címet. Jelenleg ugyanazon az épületen dolgoznak, amit az építkezés leállí­tásakor abbahagytak. Most folytat­ják a félbehagyott munkát. Ha ezzel elkészülnek, földkábelek és habarcs­­nyomó-csövek kiszedése vár rájuk. A munkában nem válogatósak. S valamennyien úgy ígérik, hogy a „Szakma Kiváló Dolgozója“ címet meg is fogják tartani .

Next