Dunaújvárosi Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 18-25. szám)

1970-03-03 / 18. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1970. MÁRCIUS 3., KEDD Módosította a vállalati kollektív szerződést és új törzsgárda-szabályzatot alkotott a Dunai Vasmű Szakszervezeti Tanácsa A Dunai Vasmű vállalati szakszer­vezeti tanácsa hétfői ülésén módosí­totta az eddig érvényben volt válla­lati kollektív szerződés több pontját. Részt vett az értekezleten Fehér An­tal, a vasmű személyzeti és oktatási igazgatója is. A szakszervezeti tanács többek között a próbaidőt , a fel­mondási időt megváltoztatta. Az új rendelkezés szerint a munkaviszony létesítésekor írásban kell kikötni a próbaidőt, amely segédmunkásoknál 15 nap, vezetőállásúaknál pedig 60 nap. A próbaidőre ideiglenes bérbe­sorolást kell megállapítani. Végleges bérbesorolásra csak a próbaidő letelte után kerülhet sor. Az általános két­hetes felmondási időt azoknál, akik a vállalati nyereség alakulására je­lentős befolyást gyakorolnak, két hét­tel, más vezetőállásunkét pedig négy héttel kell meghosszabítani. Viszont a felmondási idők alatt általában 15—30 napos mentesítést adnak a munkavégzés alól. A túlóráztatásokat az új kollektív szerződés szigorúan szabályozza. E­­szerint túlmunkát a jövőben csak üzemzavar, vagy exportcélú rendelé­sek sürgős teljesítése céljából lehet elrendelni. Havonta egy-egy dolgozó legfeljebb 16 túlórát végezhet, ennél többet (legfeljebb 48 órát) csak a ve­zérigazgató engedélyezhet. A vállalati részesedési alap felosz­tásáról, az alkalmazotti premizálás­ról, valamint az év végi részesedés­ről új határozatokat hoztak. Részese­dés kifizetését egyéni munkaviszony­hoz kötik. A kollektív szerződésbe foglalt rendelkezések gondoskodnak a szocialista munkaversenyben bronz, ezüst, vagy arany brigádérem­mel elismert kollektívák anyagi elis­meréséről is. Ennek fedezetéül a gyárrészlegi és főosztályi bértömeg 0,5 százalékát lehet felhasználni. Ilyen elbírálásra első ízben kerül sor. Ennek az anyagi juttatásnak az ös­­­szege, a fokozatoktól függően, szemé­lyenként 300, 500 vagy 700 forint. Az év végi részesedés odaítélésekor az új szabályzat szerint részesedést kapnak a vállalat által foglalkoztatott nyug­díjasok is. A prémiumösszeg megálla­pításánál leszögezték, hogy az egy dolgozó részére kifizethető prémium összege negyedévenként nem lehet kevesebb 600 forintnál, felső határt azonban nem szabtak meg. Viszont kimondták, hogy aki nem teljesítette célfeladatát, annak a prémiuma nem fizethető ki.­ Új törzsgárda-szabályzatot is elfo­gadtak,­ amely a törzsgárdatagok jo­gait és kötelezettségeit is felsorolja, így kötelesek a törzsgárdatagok a munkafegyelem megszilárdítását, fiatalok nevelését, a gyengébben dol­­­gozókat segíteni, és mindenkor fel kell lépni a pazarlás és az egészség­telen anyagias szemlélet ellen. A törzsgárdatagságot kérni­ kell, s a kérelmet az öttagú t­örzsgárdavezető­ség bírálja el. A törzsgárda kitünte­téseket, okleveleket, bronz, ezüst vagy arany jelvényeket, valamint, a 40 év utáni vasfok­ozatot és az utóbbiakkal járó 500, 1000, 1500 vagy 4000 forin­tos jutalmakat minden évben hazánk felszabadulásának üzemi ünnepségein osztják ki. Hétfőtől udvariassági verseny a kiskereskedelem kiszesei között A Kiskerekedelmi Vállalat KISZ Bizottságának kezdeményezésére március elsejétől udvariassági ver­senyben vannak a vállalat fiatal dolgozói. Negyven boltban, mintegy kétszáz fiatal eladó versenyezhet azért, hogy az év végi értékeléskor elnyerje a ,,legudvariasabb eladó” címet. A KISZ bizottság pontozásos rendszerrel dönti el, a vásárlók, a bolti dolgozók és a KISZ bizottság ellenőreinek véleménye alapján, hogy kik azok a fiatalok akik meg­érdemlik ezt az elismerést. Az ud­variassági verseny első hat helye­zettjét jutalomban részesítik. fVyyWWYYVWYVWWWVWWWy.VYYYYW> Könyvelő gépek A Dunai Vasmű bérosztályát öt darab modern 25 gyűjtés könyvelőgéppel szerelték fel, amelyeken a dolgozók egyéni keresetét összesítik és „szám­fejtik". Egy-egy gép, mely 60 perc alatt akár 1300 tételt is elvégez — keze­lőtől függően — meglehetősen drága jószág. Értéke eléri a negyedmillió forintot. A vasmű adminisztrációs gépesítésének új képviselői jövőre már az egyéni nyereségrészesedés felosztását is maguk végzik Részlet, forgalom, választék * Az erkölcsi megbecsülés — megérett igény * Tanuljon, vagy dolgozzon a gyerek? * A tizenegyedik múzsa * Bemutatom a Mézga családot * D. Kohász—Bp. Honvéd 2:1 A TAVASZ HÍRNÖKE ) (Cseh Tibor­­ elvétele) > Városfejlesztés 1970. II. Lakásépítés A VÁROSFEJLESZTÉS FÖVIK KULCSKÉRDÉSE — nemcsak ná­lunk, hanem az egész világon — "a lakásépítés­ Általános tapasztalat, hogy a rendelkezésre álló anyagi források, építési kapacitások jóval alatta maradnak az igényeknek, így Dunaújvárosban is. A harmadik 5 tévi* * S. * S. terv 1258 lakás építését és át­adását irányozta elő. E tervünket lényegében már 1969. év végére — tehát egy esztendővel korábban — teljesítettük­, "" sőt túlteljesítettük, mert hiszen 1759 lakást adtunk át rendeltetésének." A lakásszám túltel­jesítését az anyagi források bővíté­sével, éss más lehetőségek felkutatá­sával sikerült elérni. A legjelentő­sebb tényező ebben a vállalatok tár­sasház építési akciójának megindí­tása volt. Már 1969-ben 140 ilyen forrásból származó lakás épült. Nö­velte a lakásszámot, hogy több olyan épületet visszaalakítottak eredeti rendeltetése szerinti lakássá, mely­ben ideiglenes­­ jelleggel hivatalok, vállalati központok vagy más intéz­mények működtek. S bár nem szá­mottevő — de mégis növelő tényező volt — hogy néhány korábban mo­sókonyha vagy szárítóként használt igen értékes épületrészt lakássá ala­kítottak át. Jelenleg pedig — mint közműépítést megtakarító új forrást — az emeletráépítést is számításba vették. Ezek voltak a növelő té­nyezők A városfejlesztés 1969. évi értéke­léséről szóló beszámoló mégsem elé­gedett az elmúlt év lakásépítési eredményeivel. Jogosan állapítja meg, hogy baj volt az építés ütemé­vel, ellentmondás mutatkozott a rendelkezésre álló anyagi források és a kivitelezési kapacitás között. Ennek okai: a házgyár és az építő­ipari vállalat krónikus létszámhiá­nya, mely a késedelmes panelszál­lításokban és a szerelési határidők eltolódásában csapódott le; a két vállalat közötti kooperáció neon­r­e"­­felelő, új típusú panel gyártását és szerelését kezdték meg 1969-ben, s időbe tellett, míg a gyártás és ki­vitelezés rutinját megszerezték, de befolyásolta a dunaújvárosi lakás­építés ütemét az is, hogy központi utasításra más városokba irányítot­ták a házgyár termékeinek jelentős részét Ezeknek az ellentmondások­nak a feloldása jelentősen elősegít­heti a városfejlesztés 1970. évi la­kásépítési feladatainak tejesítését. DUNAÚJVÁROSBAN -TELENLEG- HÁROMFZER LAKÁSIGÉNYLŐT TARTANAK NYILVÁN. Az idei * városfejlesztési tervben 312 állami — szövetkezeti, és 254 társas-lakás építése és átadása szerepel. Egyben megkezdik és 1971-ben fejezik be 260 állami — szövetkezeti és 312 társas-lakás építését. Az igénylők és az épülő lakások számát össze­vetve nem nehéz megállapítani, hogy Dunaújvárosban még évekig a városfejlesztés egyik legnagyobb gondja lesz a lakásépítés, hosszú ideig nem tudják kielégíteni a je­lentkező igényeket. A lakásépítés a város két pontjá­ra koncentrálódik: a Ságvári II vá­rosrészre és a Castrum városrészre. A Ságvári II. városrészben öt to­ronyház épül. Az első három épü­letben állami lakások kerülnek át­adásra, szakaszosan, és várhatóan július végéig. Ennek a 245 lakásnak az átadásával lényeges városépítési szakasz végére teszünk pontot. Vég­leg befejeződik a Ságvári II város­rész építése. A figyelem ezután már teljesen az új , a Castrum város­rész építésére irányul. A Martino­vics utcával szemben, s az L épü­letekkel szemben épül meg a terv­ben szereplő 254 társas lakás. A vá­ros más pontján felépül még 29 la­kás, és csakúgy, mint az 1969-es esztendőben, az idén is újabb in­tézmények nyerik el végleges he­lyüket, költöznek ki a lakásokból melyeket azután visszaalakítanak eredeti rendeltetésüknek. A főtéri irodaház-komplexum elkészültével a pártbizottság jelenlegi épületébe költözik a dunaújvárosi múzeum az Ady Endre utcából. A zeneiskola a régi tanácsházban kap helyet, így a Berecz Bertalan utcai épület la­kások céljára felszabadul. Ahhoz, hogy az 1970. évi lakás­építés céljai megvalósuljanak, a fő­tételek lényegében biztosítottak A tervek rendelkezésre állnak" - s ki­tűzött célok reálisak. A gyakorlati munkát — elsősorban a vállalatok részéről — sokkal jobban kell azon­ban végezni, mint az elmúlt idő­szakban. IGEN NAGY FELADATOK HÁ­RUL­NAK A BETON- ÉS VAS­BETONIPARI MŰVEK házgyA­RÁRA, hogy panel­ szállítási ter­vüket maradéktalanul teljesítsék és biztosítsák az ütemes szereléshez szükséges elemeket. A kivitelező 26. Építőipari Vállalatnak is sokat kell tennie azért, hogy a két vállalat kö­zött az együttműködést az egyet­értés szelleme hassa vállalatnak törekednie át. Mindkét kell arra, hogy javuljon a lakások minősége, és minél kevesebb legyen a hiány­pótlás. Az építőknek a szakipari kapacitás fokozására, az egymást követő munkafolyamatok összehan­golására szintén jobban kell töre­kedniük mint az elmúlt évben. E tényezők — ha úgy vesszük — kívül esnek a városi tanácsnak, mint tes­tületnek a „hatáskörén”, mégis fon­tos részei a városfejlesztési terv si­keres megvalósításának. Ezért nem lehet „csak” belső vállalati ügynek tekinteni őket. Miközben épülnek a lakások, a tervezőasztalon a jövő évek elkép­zelései nyerik el végleges formáikat. Még az idén újabb 1211 lakás mű­szaki kiviteli tervei készülnek el — az előrelátás bizonyítékaiként, ÉS készülnek a közművek, a kapcsoló­dó és járulékos beruházások, me­lyek együtt teszik a várost várossá, és egésszé a városfejlesztés tervét. Ezekről sorozatunk következő cik­keiben számolunk be olvasóinknak? S. GY. Megindult az élet a kikötőben Az idei terv: egymillió tonna acél A múlt héten — az időjárási ne­hézségek ellenére — megindult az élet a dunaújvárosi kikötőben. Az alsóbb Duna-szakaszokról az utóbbi időben sok szovjet érccel teli uszály érkezett, s hozzáfogtak kirakásához. Harmincnyolc uszály gyűlt össze a nagy Dunán, bevontatásra várva. Az első napon 2800, a­ másodikon már 3050 tonna vasércet raktak az uszá­lyokból vasúti kocsikba és szállítot­tak fel a kikötőből a vasműbe. Minden órát kihasználnak a rako­dó brigádok, mert az idén az eddi­gieknél is nagyobb éves feladat vár rájuk. A tervek szerint az idén egy­millió tonna szovjet vasérc érkezik vízi úton­­ a városba. A kiszállítási programhoz is hozzáfogtak már. Feb­ruárban többszáz tonna acéllemezt, 2350 tonna acél nyers­vasat és 5 ezer tonna habosított kohósalakot raktak uszályokba és szállítottak külföldre.

Next