Dunaújvárosi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-29 / 252. szám
2007. OKTÓBER 29., HÉTFŐ Titkok álommásai képen és aforizmában Balogh Márta könyvbemutatója az MMK-ban Dunaújváros (bt) -Egyestés kiállítás keretében mutatták be a nagyközönségnek szerdán Balogh Márta írónő Titkok álommásai című kötetét a Munkásművelődési Központban. Több tekintetben is furcsa módját választotta új kötete bemutatására a Dunaújvárosban egykor könyvtárosként dolgozó írónő, Balogh Márta. A Titkok álommásai című könyvének illusztrátorát, Pénzes Petrát kérte fel, állítsa ki képeit a Munkásművelődési Központ földszinti terében, kizárólag a megnyitó estéjén. Másrészt a hivatalos bemutatón ő maga egy szót nem szólt könyvéről, annak felvezetését Gulácsi Zoltán, a házigazda MMK munkatársa vállalta magára. Meg is tette azt alaposan, állítva, ennek a kötetnek nem a könyvespolcon van a helye, hanem a táskákban, annyi és annyira jó tanulsággal szolgál. Petráról kiderült, a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának negyedéves hallgatója rajzvizuális kommunikáció szakon. Márta inkább csak a kis körasztalok mellett ülve, négyszemközt mesélt az érdeklődőknek művéről. Elmondta, nagyon nehezen lépett át az írói létbe, gondolván, nincs szüksége az irodalomnak arra, amit ő ír. Az első könyvét nem is vállalta fel, barátai tették meg helyette a szükséges lépéseket. Miután az a kötet sikerét megtapasztalta egy fél évvel később, akkor kezdett el ismét írni. Rájött, hogy ha akarja, ha nem, fel kell vállalnia azt a rigmusfaragást, ami gyerekkora óta benne van. Dr. Balázs Tibor biztatta arra, hogy írjon aforizmákat, ő pedig megfogadta a tanácsot, így jött létre ez a könyv. Márta állítja, rendkívül érzékeny nemcsak magára, hanem másokra is. Érzi rezgéseiket. Az álommások aforizmáiban nem is ő van benne, hanem mások küzdelmei. Barátaié, az őt körülvevő embereké, munkatársaié, jó ismerőseié. A könyvet a szerző egyszerűen csak az olvasó embernek ajánlja. A könyv illusztrátorára, Pénzes Petrára is egy ismerőse hívta fel a figyelmét, hisz ő már közreműködött más köteténél is. Különösen megfogta, hogy így egy kiállítással is egybekötheti a bemutatót, mert ő maga nem szívesen áll ki az emberek elé beszélni. Sokkal inkább egy asztal mellett kötetlenül. Míg első könyvét még vállalni sem akarta, erről már így vall: „Hiszek a könyvemben!” Balogh Márta (jobbra) nem szívesen áll ki beszélni az emberek elé, de egy asztalhoz leülve szívesen vall kötetéről és dedikál is KULTÚRA Soha rosszabbat! A Fekete-Kovács Quintet koncertjével indult a BMC Balla Tibor szerk@dh.plc.hu Dunaújváros - így kell kezdeni! Bár a közönség a szokásosnak alig több, mint fele volt, a színvonal és a hangulat a szokásos, vagy jobb. Elindult csütörtökön a Bartók Music Club sorozata. A vájtfülűek persze számíthattak erre, olyannyira, mint mikor a Puskás, Kocsis, Czibor sorral állt fel a magyar csapat. Hasonlóról van szó, ha a csapat az Oláh Kálmán (zongora), Hárs Viktor (bőgő), Dés András (ütőhangszerek), Oláh Szabolcs (gitár), Fekete-Kovács Kornél összeállítással lép fel, akkor biztos a siker. Márpedig a Fekete- Kovács Quintet ezzel a sorral állt fel a Bartók aulájában csütörtök este, bár kissé késve. Eztért aztán az első leállásnál elnézést is kértek, Budapestről két óra alatt verekedték ki magukat. Mindezt persze felesleges elmondaniuk, egyrészt mert tudjuk, másrészt, mert ekkorra rég elfelejtette az amúgy is türelmes közönség a késést, lévén, hogy az első etap közel háromnegyed óráig tartott. Először csak Dés játszadozik a ritmusokkal hátat mutatva a közönségnek. Mintha csak próbálná a ritmusokat, ráillenek-e a hangszerekre. Itt-ott belepontoz egyet-egyet a zenekar is, betoldanak néhány Fellini filmbe illő betétet és máris belehúzzák a közönséget a hangulatba. Ennek ellenére a végtelenségig feszítik, hogy már szinte fellélegezzünk, amikor megérkezik a valódi bőgő-dob alapú jazz, felékesítve Kornél free jazzbe hajló szólóival. Itt még festményszerű, ahogy maguk elé révedve hagyják átjárni magukon a muzsikát, Kálmán éteri zongoraszólóját, de később már csak a zsigerekből jövő műélvezet látszik rajtuk, helyenként infantilis bohóckodásig fajulva. De mindez természetesen olyan világszínvonalú muzsikagyártás közben, ami csak a kivételezettek privilégiuma. Viktor szerelmesen öleli át hangszerét, amíg a többiek futamait hallgatja. Nagy későn Szabolcs is szólózni kezd, nem csak szurkálja az akkordokat, majd Kornél vált át fergetegesre, végül Viktor is megmutatja, miért ő áll a banda mögött hangszerével. Egy felütés, és minden átmenet nélkül váltanak lírába. Hozzávetőleg ennyi történik az első háromnegyed órában, és ekkor még háromennyi hátra van. Első közelítésben Oláh Kálmán azon szerzeménye, az Always, amely 2006-ban megnyerte a BMI és a Thelonius Monk International Jazz zeneszerzői versenyét, majd kitör a szünet. A folytatásban köldöknézős muzsikával indítanak, ismét festményszerűre vált a színpadkép. Ezt a harmóniát töri meg a brutálisan disszonáns A török és a méh című darab második tétele. Persze visszatalálnak a fogyasztható stílusba, ismét megélhetjük az éteri muzsikát is. Viktor olyat szólózik, hogy a többiek elismerően bólintanak rá. A vége felé Kornéi magának is megenged egy csupasz szólót, ami föl is borzolja a kezeken a szőrt. Zárásként egy latinos temperamentumú Fekete-Kovács szerzemény elementáris derbuca kiállásokkal, majd a ráadásban egy jazz örökzöld. Soha rosszabb folytatást! Ha a Puskás, Kocsis, Czibor sorral áll fel a magyar csapat, biztos a siker A Fekete-Kovács Quintet tagjai remek nyitányt varázsoltak a Bartók Music Clubnak csütörtök este Urbanisztikai jövőkép keresés Városközpont-rehabilitációs mintavétel és ötletbörze novemberben a Kortárs Művészeti Intézetben Szabó Szabolcs szerk@dh.pl.hu Dunaújváros - „Városközpont nélkül" címmel nyílt új kiállítás a KMI- ben. Városközpont-rehabilitációs ötletelés Tallintól Berlinig. Vajon mi lesz a „zöld sziget" sorsa? Rendhagyó kiállítás nyílt október 26-án, pénteken a Kortárs Művészeti Intézetben „Városközpont nélkül” címmel. Tallini, jereváni, berlini alkotók városközpont-rehabilitációs ötletelésének eredményét tekinthetik meg az érdeklődők mostanában a KMI- ben. Ráday Mihály után szabadon: unokáink is fogják látni! Dunaújváros központkereső agytémája több, mint egy egyszerű tárlat: csináljunk magunknak városközpontot, avagy szocreál urbanisztikai nyomkövetés a KMI-ben... A város alapításakor a főtér rendeltetése az volt, hogy a Vasmű által kijelölt ipari városközpont mellett, kulturális, társadalmi és reprezentációs események központja legyen. Annak ellenére, hogy a városépítés első évtizedében, az 1950-es években több mint 20 terv készült a városközpont rendezésére, ám ezekből egyetlen elképzelés sem valósult meg egységesen. A rendszerváltáskor eltávolított Lenin-szobor helyén ma különböző fákból álló „zöld sziget” található. Ettől a kissé bizarr formációtól eltekintve üresség jellemzi a teret, melynek társadalmi, közéleti funkciója gyakorlatilag megszűnt. A rendhagyó kiállítás szervezőit láthatóan e tér funkciótlansága izgatja. Remek csapatot toboroztak össze, hogy a helyi lokálpatriótákat egy kis urbanisztikai jövőtúrára mozgósítsa. Tegyük hozzá rögtön: nem eredménytelenül. A tárlat egyik leginspirálóbb szelete a STEALTH unlimited csapatának munkássága. Ana Dzokic és Marc Neelen Open futures - still here to be claimed (Nyitott jövő) néven futó alkotása. A Balkán kilenc nyugati városában (pl. Pristina, Szarajevó, Podgorica) található nagyméretű üres, vagy a 90-es évek háborúi miatt funkciótlanná vált terek történetét, helyzetét dolgozzák fel. A kutatás illusztráló térkép és videó 35 ilyen helyszínt mutat be, melynek múltja, jelene és lehetséges jövője egy nagyméretű térképen bontakozik ki. E képzeletbeli térképre kíván fölkéretezni Újváros is. A tárlaton található nemzetközi ötletelésnek is ez a feladata. A berlini bankleer csoport a hatalom keüresedett helyszíneivel foglalkozik. „Senki, semmi, soha” című 2007-es installációjában. Remek példa erre a berlini Palast der Republik (Köztársasági Palota) esete. A megmaradt, ránkragadt urbanisztikai utópiák újraértelmezése. És akármerre indulunk, legyen az Tallin, Szarajevó, vagy Ljubljana, előbb-utóbb Weiner Tiborhoz érkezünk. A legendás főépítész mindenhol velünk van. Nem tudunk úgy gondolkodni Dunaújvárosról, hogy a második mondatnál ne kerülne szóba a mester neve... Az ő emlékét idézi a november 23-ra tervezett könyvbemutató is. Fehérvári Urbanisztikai jövőképkutató ötletelés, avagy mit is kezdjünk Dunaújvárossal (?) Zoltán és Prakfalvi Endre közös munkájának eredménye a Dunaújvárosi építészeti kalauz 1950-1960 a KMI gondozásában jelenik majd meg. A Kortárs városközpont rehabilitációs missziója egy nagyon eltalált és támogatandó kezdeményezés. Bátran ajánljuk minden újvárosi lokálpatriótának! Mi legyen a „zöld sziget" helyén, avagy városközpont-rehabilitációs tippek Tallintól Szarajevóig i»i DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 5 RÖVIDEN Emlékezés hangverseny Dunaújváros (bt) Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg november elsején Emlékezés hangversenyét a Sándor Frigyes Zeneiskola az evangélikus templomban. A repertoárt az ünnep áhítatához igazították, Bach, Liszt, Grieg, Rheinberger és Kodály művei csendülnek fel majd, segíve a ráhangolódást. Az esten fellép a Dunaújvárosi Symphonie Brass Band, a Dunaújvárosi Vegyeskar, Kondor Péter (mélyhegedű) és Székely Zoltán (zongora) is. A bevételre a Sonáta alapítványt támogatják. Lehotka Gábor koncertje Dunaújváros (bt) - Lehotka Gábor orgona hangversenyére várja az érdeklődőket a Bibliaiskolák Közössége és az Oltalom Alapítvány november 3-án délután öt órára az evangélikus templomba. A koncert vendége dr. Reisinger János irodalomtörténész. A hangversenyre a belépés díjtalan. Díjazottak kiállítása Budapest (szsz) A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Alkotóművészek Közalapítvány szervezésében nyitja meg kapuit október 29- én, hétfőn 17 órakor az Állami Művészeti Díjazottak címet viselő kiállítás az Olof Palme házban a fővárosban. Új klub indul az MMK-ban hamarosan Dunaújváros (szt) -November 5-én Rejtvényfejtő klub indul a Munkásművelődési Központban. Minden érdeklődőt várnak, akit érdekel a rejtvényfejtés. gek Több évtizede kis közösségi alakulásához, majd fennmaradásához biztosít feltételekek a város művelődési háza. A Munkásművelődési Központ ezúttal a Rejtvényfejtők klubjának létrehozásához nyújt segítséget. Vass Gyuláné nyugdíjasként arra gondolt, hogy rajta kívül még jó néhány hasonló szenvedéllyel vesznek kézbe keresztrejtvényeket, s miért ne lehetne a közös hobby csoportos élmény. Kovács Rózsa, a Ház programszervezője tovább gondolta az elképzelést, s azon van, hogy ne csupán felnőtteknek, hanem gyerekeknek is biztosítsa ezt a szórakozási lehetőséget. Addig is november 5-én, hétfőn délután 4 órától az MMK földszinti 11. termébe az alakuló ülésre várják azokat a felnőtteket és gyerekeket, akik érdeklődnek a klub iránt. í