Dunaújvárosi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
12 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP i A 1 • • 2008.10.31. I PÉNTEK Magyar embernek lenni Kiemelkedő pedagógusi pálya, negyvenegy év az iskolai katedrán: Jakó Pál Szigeti Sándor 2008-as Dunaújvárosért díj egyik kitüntetettje generációkat oktatott Pentelén, Sztálin, majd pedig később Dunaújvárosban. 1942-ben, tíz évvel a város születése előtt érkezett Pentelére, és azóta - gondoljunk csak bele: hatvanhat éve - itt él. Pedig ősei erdélyi származásúak voltak, a történelem viharai sodorták őket az óhazába. Apai ágon a Jakó-család tagjai háromszéki, lisznyói székely lófők voltak, édesanyja - Komáromi Ilona - pedig egy kolozsvári nemesi-értelmiségi családban látta meg a napvilágot. A família tagjai a mai napig számon tartják azt is, hogy Jakó Pál anyai dédnagyanyja a neves irodalomkritikus és író, Gyulai Pál édestestvére volt. A dédnagyanya, Gyulai Sára a házsongárdi temetőben pihen, Gyulai Pál mellett. Édesapám erősen nemzeti érzelmű ember volt. Az 1920-as trianoni békediktátum után úgy döntött, nem szolgálja a román államhatalmat. Átjött Magyarországra, és mozdonyvezetőként keresett munkát, de először egy seprűgyárba vették fel. Édesanyám és nővérem Kolozsváron maradt, ám hamarosan megkapták a kitelepítési parancsot. Bevagonírozták őket, így jöttek Magyarországra. Amíg nem sikerült édesapám nyomára bukkanni, átmenetileg az a vagon volt az otthonuk - emlékszik vissza a Dunaújvárosért Díjas. Aztán a család sorsa jobbra fordult: idősebb Jakó Pál végre mozdonyvezetőként kapott munkát, és az új álláshoz egy fürdőszobás, kövezett konyhás lakás is járt, ami óriási szó volt akkoriban. A ferencvárosi, Gyáli úti lakás éppen szemben volt a Fradi-pályával. Pali bácsi itt született meg 1923- ban, és gyerekként néha átjárt labdát szedni a stadionba. Mivel a család fontosnak tartotta a gyerekek taníttatását, Pali bácsi a pápai bencés gimnázium diákja lett. Pápán szerezte meg az állami elemi népiskolai tanítói képesítést, s a friss diplomával a kezében 1942-ben érkezett meg Pentelére, ahol éppen református tanítót kerestek. Mivel a főiskolán kántori végzettségre is szert tett, 1942-48 között ő volt a pentelei református kántor. Az istentiszteleteken orgonázott, hittant tanított, sőt, ha a lelkész nem ért rá, előfordult, hogy temetett is. 1955-ben elvégezte az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola matematika-fizika szakát, de magyar irodalmat is oktatott, ugyanis a humán tárgyak iránt mindvégig megmaradt az érdeklődése. Az 1956-os forradalom idején a pentelei nemzeti bizottság tagja, 1957 elején ezért disszidálnia kellett. Jugoszlávián keresztül Franciaországig jutott el. 1958 augusztusában hazatért, de a kétdiplomás disszidens csak a vasműben kapott munkát, segédmunkás takarítóként. 1961-ben aztán visszakerülhetett a Szórád Márton iskolába. 1964-től a dolgozók általános és középiskolájában tanít. Negyvenegy évig tartó pedagógusi pályája után 1983-ban ment nyugdíjba, de hivatásától nem tudott elszakadni . 1988-ig órákat adott, és ahogy felesége - Jakóné Fekete Terézia - meséli, a családnak néha még ma is úgy kell visszatartani, mert legszívesebben menne és tanítana. - Magyar embernek lenni annyit jelent, mint becsületesen élni - vallja a mai napig a 85 éves Jakó Pál, aki két felnőtt gyermekkel és két unokával büszkélkedhet. Kitelepített erdélyi család sarja. Édesapja mozdonyvezető volt. 1957-ben disszidálnia kellett, egy múlva visszatért, de csak takarítóként kapott állást a vasműben. Két diplomás tanár és református kántor: Jakó Pál, Pali bácsi. Az ünnepélyes díjátadón fiával, Jakó Tamás cukrásszal. Itt kezdte pedagógusi pályáját, itt ment nyugdíjba A legendás szigorú úr... Pekarek János Bár a magyar nyelv helyesírása nem ismeri tulajdonnév előtt a határozott névelőt, most mégis, tudatosan vállalom e szabály megsértését. Bocs, de „a Kobzosról” nem lehet másképp írni... Kobzos Ferenc középiskolai matematika- és fizikatanár, 1962-től dolgozik Dunaújvárosban, 1963-tól, gimnázium épületének felavatásától kezdve egészen 2006-os visszavonulásáig pedig éppen ott, a korábban Münnich Ferenc, majd pedig Széchenyi István nevét viselő gimnáziumban. Ilyenkor azt szokták mondani (és igaz is), hogy nemzedékeket tanított fizikára. Az is igaz, hogy jól, roppant jól tanította e nemzedékeknek a fizikát, amit bizonyít, ha bizonyítékra egyáltalán szükség van, hogy megszámlálhatatlan diákja nyert különböző tanulmányi versenyeken. Hozzátehetjük mindehhez, a túlzás minden veszélye nélkül, hogy Kobzos Ferenc a régi pedagógus-iskolák és -nemzedékek egyik (reméljük, mégsem az utolsó...) képviselője, aki rendkívül komolyan veszi hivatását. Vagyis: saját magát. Egészen pontosan fogalmazva: diákjait. Ez mind igaz, és jól van így, valamint rendjénvaló, csakhogy... Csakhogy hiányzik belőle még valami. Az, ami miatt ugyancsak nemzedékek, mégpedig nem csak és kizárólag az általa tanított nemzedékek, hanem gyakorlatilag az egész város „a Kobzos”-nak nevezte, ha szóba került. Igen, a Tanár úr egyéniség a csontja velejéig! Kérlelhetetlen, ha a feladatok számonkéréséről van szó, s ha gondolkodásra kell serkenteni a lusta diákot, de bármilyen áldozatra képes, ha tanítványán látja a tudás vágyának akár legkisebb jelét is — és ráadásul elnémíthatatlan válaszoló. Engem nem tanított, s ennek akkor nagyon örültem: szigoráról legendák keringtek - s most, harmincöt év után látatlanban megerősíti, hogy azok a legendák bizony az utolsó szóig igazak voltak. Mit úsztam meg, sóhajtottam fel magamban, amikor egy véletlen folytán matematika- és fizikaórákon rendszeresen elkalandozó figyelmem morzsáin fennakadt néhány szava a perdület mibenlétéről. Ma már bánom, hogy nem tanított, s nem azért, mintha valaha is bármi hasznomat látta volna a matematika- és fizikapéldákat megoldani képes állampolgárok közössége. Ellenben azzal a végtelenségig finomított, rendszerekre épülő és tántoríthatatlanul logikus gondolkodással, ami a Tanár úr sajátja, jó lett volna korábban találkozni. Meg azzal is, hogy nála a követelést mindig megelőzte az adás: a tudás felkínálása, a titkok közös megfejtésének lehetősége. No és még az is jó lett volna, hogy minden szigora ellenére soha nem bántott meg senkit. Sok mindent elmond, hogy a vita nélkül megérdemelt Dunaújvárosért Díjra egy 1978-ban érettségizett osztálya terjesztette fel! Az a bizonyos szigor, lám, nem csak előttem lepleződött le... Pedagógusi, másképp: nevelői erényeiről pedig csak annyit, hogy számos diákcsínyben is benne volt, a szabályokhoz nem, viszont az értelemhez mindig ragaszkodott, s ama bizonyos diákcsínyek titkait még ma is hétpecsétes titokként őrzi. „A Kobzos” hetvenéves (!), bár hatvannak is alig látszik. Ha nem is a világ, de az ország végén, a Nyírségben született, a Tiszaeszlár melletti Bashalmon, szegény szántóvető családjában. Első munkahelye volt Dunaújváros, s még ma is tanítgat, akár a gimnáziumi katedrára is odaállna szívesen, bár a diákság munkaerkölcse kissé megkopott már, mondja. Nagy szerencsénk van vele, én mondom, lusta diák... Alighanem láthattak valamit... Pekarek János Még Ausztráliából is felhívták telefonon, amikor édesapja kovácsműhelyében múzeumot nyitott - de nem erre a legbüszkébb dr. Kelemen Gyula. Valahogy így képzeli el az ember az értelmiségit - pedig (mi az, hogy pedig?!) dr. Kelemen Gyula tanszékvezető főiskolai tanár egyszerű mesterember családjában született: édesapja volt Pentelén a kovácsmester. E mesterembernek és e mesterségnek városát szerető értelmiségi módjára állított méltó emléket 2004-ben, amikor saját pénzén restauráltatta és múzeummá alakíttatta a Kelemen-féle kovácsműhelyt. Ám sokáig úgy tűnt, hogy hiába mondta már gyerekkorában nagyanyjának: ő a pedagógusi pályát választja. A technikumban osztályidegenként (újszülötteknek: a „munkáshatalomtól idegen” kisbirtokosokat és kisiparosokat nevezték így az ötvenes-hatvanas években) sokáig ellene vívták az úgynevezett osztályharcot... Aztán csak elvégezte a főiskolát, kohász-metallurgus szakon, s két évet dolgozott a vasműben, három műszakban, míg el nem felejtett, nagyanyjának megvallott eredeti hivatásának nem tudott ellenállni. Ifjú és kölcsönökkel agyonterhelt házasember létére a havi négyezer forintos mérnöki fizetés helyett az ezerháromszázötven forintos oktatói javadalmazást választotta, hogy az akkor Makarenkónak nevezett szakmunkásképző intézet egyik oktatója lehessen. A jövedelemkiesést úgy próbálta pótolni, hogy egy héten több éjszakán át a helyi termelőszövetkezet gépműhelyében fűrészgépet kezelt, nappal megtanított... Azóta műszaki tanár is lett, az egyetemen pedagógiai diplomát szerzett, jogot végzett, teljesítette azt a doktori iskolát, amin most ő is előadásokat tart, különböző szakértői tanfolyamokat járt ki (például a távoktatás szakértője, de ingatlan-értékbecslő szakértő is...), négy nyelven beszél (illetve kettőn, angolul és németül, mondja, olaszul és franciául csak megérteti magát), előadásokat tart New Yorkban, Párizsban, Bécsben, Ausztráliában, és könyveket ír, így az első magyar nyelvű egyetemi jegyzetet a kompetencia-alapú oktatásról, ami a vesszőparipája. Hiszen piacképes tudást kell adnunk a tanítványainknak, nem használhatatlan ismerethalmazt, magyarázza a kompetenciaalapú tudás apostola, Naom Chomsky után szabadon. S mintegy mellesleg megszervezte a város egyetlen egyetemi rangú oktatását, a tanármaster képzést. Mind emellett kutat, szenvedélyesen keresi az újat a pedagógiában - s némi szomorúsággal a hangjában jegyzi meg, hogy ma az ismeretek átadása uralja a szakmát, az emberformálásról mintha megfeledkeznénk... Ő viszont a jelek szerint ártatlan ebben a feledékenységben. Két egymást követő évben is megkapta a diákoktól a legjobbnak tartott tanárnak járó Arany Kréta Díjat, névtelen, internetes szavazáson. A Pro Pentele kitüntetés mellett erre a két elismerésre a legbüszkébb korábbi díjai közül. A legutóbbi, a Dunaújvárosért Díj pedig azért hatotta meg, mert sok régi ismerős örült neki vele együtt. Szerinte ez is egy olyan dolog, amit mintha elfelejtettünk volna: örülni mások sikerének. Egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy bár szerette volna lebeszélni lányait a pedagógusi pályáról (egy tanár nagyon kiszolgáltatott, vallja, mégis: mindkét lánya tanít. Egyikük dzsesszénekesi sikerei mellett a konzervatóriumban,a másik mellette, a dunaújvárosi főiskolán, angolt és szociológiát. Alighanem láthattak valamit otthon... Kobzos Ferenc a csínyek titkait ma is őrzi Fotó: Wohlmann György Kelemen tanár úr - volt idő, amikor senki sem hitt volna ebben a megszólításban! Fotó: Lázár Zsolt > r