Dunaújvárosi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-12 / 213. szám
2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ KÉPMENTŐ - Hat helyszínen számtalan alkotás várja az érdeklődő szemlézőket a Dunaújvárosi Fotóbiennálén - A monstre kiállítássorozat október közepéig tart majd Képvándorlás Dunaújvárosban Szabó Szabolcs szerk@dh.pl.hu Az országc és a helyi kultúréletet is jellemző pénztelenség nem, az akarat és a profeszionalitás azonban mindenképpen tetten érhető a szombaton megnyílt harmadik Dunaújvárosi Fotóbiennálén. Szakemberek és fotósok arról ami a falakon található, valamint arról, hogy egyszerű mobiltelefonnal lehet-e művészi fotót készíteni. Képlesei városszerte. „A helyszínt illetően nem voltak bennem Erdőjelek, hiszen egyrészt gakorló lokálpatrióta vágyai másrészt pedig számos érvm volt, van és lesz is Dunaújvros mellett” - fogalmazott lapnknak anno 2009 áprilisánk végén, a II. Dunaújvárosi Fotóbiennálé kezdetén Rajsányi Artúr, a kétévente jeletkező kiállítássorozat ötletgzda-rendezője. A szervezői dalról a lokálpatrióta alapáás semmit sem változott, sőt. Ám financiális szempontból meglehetősen szűkös keretei dolgozhattak idén ősszel a harmadik fotós mustra képvielői. A szombati, Kortárs Mvészeti Intézetben lezajlott ünnepélyes megnyitón mindennek hangot is adtak a szervezők. Rajcsányi elmondta, minimális költségvetéssel állt fel az idei biennálé, a legfőbb támogató a Nemzeti Kulturális Alap volt, amely egymillió forintot utalt, emellett egykét egyéni támogató is segítette a biennálét. ____ Amelynek célja most is a a hazai fotográfia legújabb generációjának az alkotásainak a bemutatása, nemcsak a szakma, hanem az érdeklődők számára is. A monstre kiállítássorozat megnyitója után arra voltunk kiváncsiak: a szakmabeliek miként is értékelik a Dunaújvárosban öt kiállítóhelyen megtekinthető képanyagot, és lesz művészi, azaz értékkel bíró alkotás - akár egy mobiltelefonnal készített képből. - Az a hallatlanul érdekes és izgalmas dolog a kortárs fotográfiában, hogy önmagában áttekinthetetlen. Számtalan kísérlet és látásmód jellemzi. Gyakorlatilag egy átlagos mobiltelefonnal már rendkívül jó képeket lehet készíteni. Hogy mitől válik valami értékké? Itt sem lehet éles határt húzni. Talán attól, hogy egy jó kép mellé teszel egy dilettáns fotót, és máris meglátod, mi a különbség - mondja Feltóti Sándor fotóművész, a helyi „Egy mobiltelefonnal is bárki dokumentálhatja az egész életét." Rosti Pál Fotóklub vezetője, aki amondó: a fotó eleve egy olyan tárgy, amelynek az igazi jelentése évek, évtizedek után formálódik meg. - Őszintén mondhatom, hogy jópár nívós alkotást, fotósorozatot láttam ezen a biennálén egy nagyon professzionálisan megrendezett közegben - teszi hozzá Feltóti Sándor. - A technikai változás lehetővé tette, hogy egy olyan mindenapossá vált eszközzel, mint a mobiltelefon bárki dokumentálhatja az egész életét. Napló helyett inkább fotóalbumokat töltenek fel a közösségi hálókra az emberek. Ráadásul a fotó egy nagyon erős kifejező eszköz, egy jó kép szinte az ember „arcába mászik”, bevésődik. Hogy mitől lesz egy fotó művészi? Hát a technikától biztosan nem. Digitális gépekkel is lehet sablonosat készíteni, és egy egyszerű masinával is lehet nagyon jó képeket alkotni____ feleli Martinké Márk, a biennálé egyik újvárosi születésű kiállítója, aki maga is mint fogalmazott: a digitális nulláról kezdte, ám jelenleg analóg „géppel” dolgozik. - Szerintem kell, hogy az ember akarjon, próbáljon valami pluszt közölni a fotóival - teszi hozzá a Hibaista Klub tagja. Szoboszlai János, a Kortárs Művészeti Intézet vezetője szerint a személyi számítógépek és a velük együtt fejlődő technikai háttér teljesen új, multimédiás teret hozott létre, a legtöbb ember számára megadva az alkotás lehetőségét, és ezzel a lehetőséggel egyre gyakrabban élnek az emberek. A fotózás például nagyon demokratikus alkotási lehetőség. Egy közepes mobiltelefonnal is elképesztően jó képeket lehet készíteni. Hogy mitől is válik mindez művészetté. Hát a kép kell, hogy kommunikáljon egy érzést, egy gondolati töltést, amely a befogadó számára ér- Van mit és miből szenezni. Több mint harminc fiatal fotóművész munkái láthatóak négy héten át a város hat helyszínén. Október elsején különleges városnézés és képszemle várja majd az érdeklődőket Varga Lívius vezetésével Utiter látogatóknak • A 201-es fotóbiennálé helszínei: Kortárs Művszeti Intézet, IntercisáV Múzeum, Bartók Kmaraszínház és Művezetek Háza (aula), Dunaújvárosi Főiskola A épülete, Szécheyi István Gimnázium- Szivacs Galéria, Mukásművelődési Közpnt - Kassák Galéria • Októbelsején, szombton szakmai napon a biennálé és közönsge. Az érdeklődőket,Mi van a falon" címmel alternatív tárlatveetés várja Varga Liviuszal és Bakáts Tibor eztétával. w w A NAP TEMÁJA így látták az érintettek Szoboszlai János - A digitális világ elhozta azt a lehetőséget, hogy bárki, szinte bármilyen területen kipróbálhatja magát, így a fotózásban is, hiszen elég egy mobiltelefon a minőségi képek rögzítéséhez. Az igazán értékes képekhez azonban mindenképpen kell valami plusz tartalom, mondanivaló Feltóti Sándor - Hogy mitől válik is egy-egy fotó értékessé. Itt sem lehet éles határt húzni. Talán attól, hogy egy jó kép mellé teszel egy dillettáns fotót és máris meglátod mi a különbség. Az egyik működik, a másik pedig hidegen hagyja az embert - fogalmazott a Rosti Pál Fotóklub vezetője. Rajcsányi Artúr Az anyagi nehézségek ellennére örömteli, hogy ismét sikerül megrendeznünk a fotóbiennálét, az már kevésbé, hogy ismét vért kellett izzadnunk. Van itt egy nagyon tehetséges és tudatosan dolgozó fotós generáció, és nagyon reméljük, ismét sokan lesznek rájuk kíváncsiak. Szerintem Nincs egyszerűbb tevékenység, mint a fotózás - én csak tudom: ha nagy néha valamiért a fotós kollégák nem érnek rá, túl sok az egy időben zajló esemény, előfordul, hogy fényképeznünk is kell. Ilyen esetekben én többnyire száz-százhúsz „képet" készítek - a nagy számok törvénye értelmében egy csak sikerül... Amióta a digitális technika van, ez nem is jelent különösebb gondot - de tessék elképzelni, amikor, nem is olyan rég, még filmre dolgoztunk... Egyszerűen nem tudom, mitől van, hogy ugyanaz a kép, ha én csinálom, semmi, ha hozzáértő, megszólal. Igaz, azon is sokat gondolkodtam már, mitől utánozhatatlan mondjuk az, ahogy Clapton megnyújt egy hangot... Boda András boda.andras@dh.pl.hu Rögzítik a rögzítendőt - A magyar fotóstársadalom jelentős eseményévé nőtte ki magát a Dunaújvárosban rendezett seregszemle DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 5 téket jelent. Ilyen értékekből pedig számosat felmutat a szombaton nyílt fotóbiennálé is - mondja Szoboszlai. Szerény véleményünk is az, hogy számos remek kép, fotósorozat látható az immáron harmadik alkalommal jelentkező fotós börzén. (A részletes ajánlatot lásd keretes írásunkban - a szerk.) A Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011 október közepéig várja az érdeklődőket, egy tömény képmentésre... (A biennálé megnyitóján is szóba került a Kortárs Művészeti Intézet jelenlegi és jövőbeni helyzete. Szoboszlai János lapunknak elmondta, az idénre korábban megszavazott 16 millió forintot még nem kapták meg a fenntartó önkormányzattól. Jelenleg azért működhet az intézmény, mert még 2010-ben sikerrel pályáztak a Nyílt Társadalom Alapítvány egyszer elnyerthető kétszer ötmilliós támogatására. Az intézmény művészeti vezetője hozzátette: ezek a tények, és nagyon reméli, hogy 2012-ben is folytathatja munkáját a nemzetközi színtéren is elismert Kortárs Művészeti Intézet) további képek, információk dh online 9