Dunaújvárosi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-13 / 214. szám
2 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Az NVB nem hitelesítette BUDAPEST Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden a kannabisz legalizálásáról és az euró bevezetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseket. Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához. MTI Czeglédy mondjon le SZOMBATHELY A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával az MSZP-DK-Együttfrakció önkormányzati képviselőjével szemben - közölte a bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón. Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) elmondta: az eljárást Balassa Péter (Jobbik) kezdeményezte, miután a sajtóból értesült arról - ügyészi nyilatkozat alapján -, hogy a Czeglédy nevén lévő széfben befektetési aranyat találtak és foglaltak le. Takátsné Tenki Mária tájékoztatása szerint a bizottság határozatot hozott arról, hogy egyetért a vagyonnyilatkozati eljárás folytatásával, egyben felkérte arra, forduljon levélben a Csongrád Megyei Főügyészséghez, kérjen információt arról, hogy Czeglédy a széfet mikor nyitotta. Lénávai Ferenc, a Fidesz-KDNP szombathelyi önkormányzati frakciójának vezetője a sajtótájékoztatón ismételten felszólította Czeglédyt, hogy mondjon le képviselői mandátumáról. MTI KRÓNIKA 2017. SZEPTEMBER 13., SZERDA Nagy viharok pusztítanak A klímaváltozás sajnos természeti csapásokat hozott magával KÖRKÉP Pusztító vihar söpört végig hét végén Toszkánában, főként Livorno városát érte a csapás. Nyolc ember életét követelte a hirtelen lehullott, nagymennyiségű eső és a viharos szél. Nyolc ember életét követelte a hirtelen lehullott, nagymennyiségű eső és a viharos szél hét végén Toszkánában. Főként Livomo városát érte a csapás. Midennek a klímaváltozás az oka? A nagy erejű vihar vízzel és sárral árasztotta el Livomo városát szombaton éjszaka, több helyen földcsuszamlások voltak. Négy áldozat egy földszinti épületrészben tartózkodott, amikor a lakóházat víz- és sártenger öntötte el. Egy férfi a Livorno közeli Monteneróban életét vesztette, és az olasz katasztrófavédelem jelentése szerint egy hatodik áldozata is van a viharnak. Mostanra már nyolcra emelkedett az áldozatok száma - tudtuk meg Tihanyi Kingától, a Firenzében élő magyar idegenvezetőtől. Elmondta: a vihar Livornóra csapott le a legbmtálisabban, más települést nem ért ekkora csapás. Tihanyi Kinga szerint a legnagyobb bajt az eltömődött csatornák okozták: nemcsak az égből, a talajból is ömlött folyamatosan föl a víz, így pillanatok alatt bekövetkezett a tragédia. - Készült Toszkána a viharra, de nem ekkorára. Öt hónapja nem esett eső ezen a vidéken, a szárazság után hirtelen jött a természeti csapás - mondta az idegenvezető. - Ami még a víznél és a szélnél is nagyobb gondot okozott, az a sár. Nagy erővel tarolt végig a sárfolyam az utcákon - tette hozzá. Kinga szerint egy következő pusztítás úgy kerülhető el, ha karbantartják és fejlesztik a városok csatornahálózatait, és a patakok, folyamok medreit képessé teszik nagyobb mennyiségű víz befogadására. Szakértők szerint Olaszország kiemelt „áldozata” a globális klímaváltozásnak. Azonban nem csak Toszkánában tombolt a vihar, az Amerikai Egyesült Államokat is példátlan hurrikánhullám sújtja. Hétfőn a heves esőzések miatt több horvát várost is elöntött a víz. Zadarban két óra alatt 190 milliméternyi eső esett, ami több mint a kétszerese a szeptember havi átlagos teljes csapadékmennyiségnek. Vas megyében pedig egy hónapja Kenézben pusztított a vihar, aminek egy halálos áldozata is volt. Vajon a jövőben fel kell készülnünk arra, hogy nálunk Mostanra már nyolcra emelkedett az áldozatok száma is általánosak lesznek a pusztító viharok? Zsebeházi Gabriellát, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusát erről kérdeztük. A szakember elmondta: hurrikán kialakulásától nálunk a jövőben sem kell tartani, mivel az ilyen típusú vihar kialakulásának a feltétele,, a trópusi időjárás és a meleg óceáni vízfelület, attól viszont joggal tarthatunk, hogy megszaporodnak a szélsőséges időjárási események, így például a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, vagy a rendkívül erős szél egyre gyakrabban fog nálunk is előfordulni. Nyáron egyre több lesz az olyan nap, amikor extrém forróságot kell elviselnünk, a tél pedig egyre enyhébb és szárazabb lesz. Mindennek oka egyértelműen a globális felmelegedés, ez ma már a szakemberek számára nem kérdés. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy pusztító erejű viharok régen is voltak, csak amíg korábban nem szereztünk róluk tudomást, addig ma a technikai fejlődésnek köszönhetően „élőben” követhetjük a viharok tombolását, bárhol is legyenek a világon. BD, VDK A polgári védelem tagjai csónakkal mentik a lakosokat a sárral és vízzel borított utcák egyikén Livornóban Fotó: mti/Alessio Novi Az utcákat víz és sár árasztotta el, a viharos erejű szél pedig fákat döntött ki az olasz városban Fotó: MTI/Alessio Novi Törmelék borít egy sárral és vízzel elárasztott udvart: a házban öt holttestet találtak Livornóban Fotó: MTI/Claudio Giovannini Semmit sem kímélt a vihar: autókra, épületekre döntött fákat a viharos erejű szél Fotó: MTI/Alessio Novi PÁRTOK, ESEMÉNYEK Országjárásra indult Gyurcsány Ferenc lakossági fórumot tartott Dunaújvárosban DUNAÚJVÁROS Ez év őszén újra országjárásba kezdett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ennek első állomása Dunaújvárosban volt tegnap, a városháza C szárnyában. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke lakossági fórumot tartott Dunaújvárosban, amelynek csak első fele, az elnök beszéde volt sajtónyilvános. Az országjárás szlogenje szórólapon megjelent minden széken: Orbán vagy Európa? Válassz! Lényegében ezt az üzenetet igyekezett átvinni, és több oldalról indokolni az egykori miniszterelnök. Egy„Akarjanak velünk jönni egy ennél nyugodtabb országot csinálni” fajta speciális összefogásra szólította fel a demokratikus ellenzék támogatóit, beszédét is ezzel a mondattal zárta: Szavazzanak a demokratikus ellenzék pártjaira. Egyetlen pártot jelölt meg, amellyel semmiféle közösséget nem vállalna, a Jobbikot. A DK elveihez a mai Jobbik nem illeszthető hozzá - mondta. A politikai elszámoltatást - a választást - markánsan el kell választani a bűnügyitől - jelentette ki. Aki a kormányt kritizálja, nem a hazáját kritizálja - fogalmazott. Szót ejtett a „cudar bérekről”, az oktatás, az egészségügy helyzetéről is. Választási ígéreteiben meglehetősen visszafogott volt. „Muszáj ellenzékben is normálisnak maradni, mert aki ellenzékben felelőtlen, az kormányon is az lesz.” Ennek megfelelően nem ígért európai bérszínvonalat, egységesen emelkedő nyugdíjakat, azonnal megoldódó egészségügyet. Vélménye szerint amit könnyen és gyorsan meg lehet oldani, az többi között az oktatás kérdésköre. BT A pártelnök tegnap hallgatósága előtt beszélt programjáról Fotó: AG Irma után kárfelmérés WASHINGTON Floridában kedden megnyitották a repülőtereket, megkezdődött a károk felmérése az Irma hurrikán pusztításai nyomán. Miközben a hurrikánból trópusi viharrá szelidült Irma a nap folyamán már Georgiában és Dél-Karolinában pusztított, Floridában a kormányzó tájékoztatása szerint lassan kezdett újraindulni az élet. Georgiában egy, Dél-Karolinában pedig két halálos áldozatot követelt a vihar kedd délután. Az állam nagyvárosaiban üzemanyaghiány van, az áramszolgáltatás változatlanul nem állt helyre. Floridában kedden öt és fél milliónyian voltak áram nélkül, a vihar útjába eső vidékeken - beleértve Georgiát, Dél- és Észak- Karolinát is - összesen 6,9 millió háztartás van áram nélkül. A floridai kormányzó közölte: 30 ezer szakember érkezett a szomszédos szövetségi államokból, hogy segítsen a helyreállítási munkálatokban. A Keys-szigetcsoporton a házak 25 százaléka lakhatatlanná vált, 65 százalékuk nagyon nagy mértékben károsodott. MTI f „Ismét Dunaújvárosban a szemkilövető Gyurcsány" DUNAÚJVÁROS Újra nálunk vendégeskedett Gyurcsány, aki miközben elárulja hazánkat itthon és Brüsszelben, görcsösen igyekszik a kirándulásai során segédkezni a Soros-terv végrehajtásában - áll Cserna Gábor polgármester lapunkhoz kedden eljuttatott sajtóközleményében. „Tudjuk jól, Feri abban érdekelt, hogy minél nagyobbra nyissuk országunk határait védő kapuit! Hiszen Gyurcsányék kezdettől fogva támadták a kerítést, azt a védelmi vonalat, mellyel sorra egymás után élnek a tagállamok! A dunaújvárosiak is emlékeznek, hogy gyászos kormányzása idején emelték a gáz, a villany, a távhő és sok más szolgáltatás árát, nőtt a személyi jövedelemadó, nőttek a járulékterhek, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, több száz iskolát zártak be és a pedagógusoktól is elvettek egy havi bért. Emlékeznek még az őszödi beszédre, a rengeteg hazugságra, és emlékeznek a 2006-os golyózáporra Mondjon bármit, az hazug és hiteltelen is! A dunaújvárosiak viszont azt is tudják, hogy a helyi Fidesz fejlődő pályára állította a várost, megszolgálva a kapott bizalmat stabil gazdaságot és élhető várost teremt! Szégyenletesnek tartom, hogy az a személy, aki még korábban aktívan irányította a szocialista korrupciós gépezetet, még most is a közéletben tevékenykedhet, és csalárd módon ámítja az embereket. Felháborít, hogy az a személy, aki 2006-ban utasításba adta a békés tüntetők támadását, és golyózáporral büntetett több ezer embert, ma még mindig fennhangon beszélhet az igaz értékekről! A DK az egyetlen párt, mely azt hirdeti, előfeltétel nélkül együttműködne a többiekkel. Miközben az egy az egy ellen politikáját hirdetve keresi partnereit, sunyi módon készíti elő táncrendjét! A kétségbeesett kiabálása a létéért való küzdelem átlátszó példája, aki ugyan együttműködést generálna, de ő maga nem vonul le a politikai térképről. Gyurcsány Ferenc mondjon bármit, az hazug és hiteltelen! Ideje lenne felmérnie emberi és politikai hiányosságait, és hazugságok helyett hazája, és a magyar emberek érdekében inkább hallgasson, de legalább ne ártson!” DH V