Dunaújvárosi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-23 / 223. szám
4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Keresik Lakatos Alexandrát DUNAÚJVÁROS A dunaújvárosi rendőrök körözési eljárás keretében keresik Lakatos Alexandra Vivient. A 15 éves lány szeptember 15-én előszállási lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A fiatal megközelítőleg 166 centiméter magas, vékony testalkatú. Szeme kék, haja hosszú, szőke. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Lakatos Alexandra Vivient felismeri, és tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. DH A magyar népmese napján RÁCALMÁS A magyar népmese napja alkalmából szeptember 29-én, pénteken 16 órától meseünnepre várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat a település művelődési házába. A mesés kalandozásokat vezeti Tímárné Udvari Emese. A részvétel ingyenes. Szűz Lakatos Alexandra szeptember 15-én tűnt el Fotó: police.hu KRÓNIKA A vidékfejlesztés lehetőségeiről Fórumokat tartanak a településeken, bemutatják a hálózatot HORVÁTH DÓRA__________ szerkesztoseg@dh.pl.hu PERKÁTA Támogatásokról, pályázati lehetőségekről tartott ismeretterjesztő fórumot a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület a településen. Nem csak szervezetek, magánszemélyek számára is adódik esély a fejlesztésekre. Vidékfejlesztési fórumot tartott a napokban Perkátán a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. A eseményt a Győry-kastély konferenciatermében rendezték meg, ahol elsőként Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A programon a helyből és a környező településekről érkezett képviselők, vállalkozók és érdeklődők vettek részt. A fórum első előadója Katai Tibor, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Fejér megyei területfelelőse volt, aki magát a hálózatot mutatta be. Elmondta, hogy az általuk nyújtott lehetőségek magánszemély vagy szervezet számára is elérhetőek egy, a hálózat felületén történő regisztrációt követően. Maga a vidéki hálózat minden európai uniós országban létezik, s a vidékfejlesztési programban vesz részt. Pályázati lehetőségeikkel kisebb projektek megvalósítását is támogatják, a többi között helyi értékmentő projekteket, rendezvényeket. Ezt követően Soponyai László, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. regionális tanácsadója ismertette bővebben a GINOP (Gazdaság Innovációs Operatív Program) pályáfmi lehetőségeit. Maga a program kezdeményezi és támogatja a fiatalok vállalkozóvá válását, valamint a gyakornoki képzést, amivel a pályakezdőket és munkaadóikat támogatják. Szót ejtett még az EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) pályázatokról is, amelyek az egészségtudatos fogyasztóvá válást kezdeményezik a lakosság körében. Ennek keretein belül a pénzü A Leader pályázatok négy kategóriáját is ismertették gyi eszköz hitelprogramot is ismertette, amely olyan mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogat, amelyek nem tudnak megfelelő finanszírozáshoz, beruházáshoz jutni, ezeknek a versenyképességét szeretnék növelni a pályázat által a piacon. A fórum utolsó előadója Tatár Szilvia, a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület munkaszervezet vezetője volt. Ismertette a Lea jer,pályázatok négy kategóriáját. Bizonyos területen csak egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, illetve őstermelők pályázhatnak, de a fő irányvonal az önkormányzatokat, nonprofit szervezeteket, kft.-ket, valamint egyházi jogi személyeket érinti. A gazdasági aktivitás javítására, a gazdasági és lakosági szempontból is vonzó településkép kialakítására, közösségi szolgáltatások elérhetőségének javítására, közösségi értékek erősítésére, helyi együttműködések támogatására nyújthatnak be támogatási igényt a fentebb említett szervezetek, személyek. A rendezvény zárása után a szervezők és az előadók szívesen válaszoltak az esetlegesen felmerülő kérdésekre. Soponyai László a GINOP és EFOP pályázatokat ismertette az érdeklődőkkel Fotó: Horváth Dóra 2017. SZEPTEMBER 23., SZOMBAT Jegyzet Köszönés - mert egyből otthonosabb ügy a világ A nyáron alkalmam volt néhány napot egy olaszországi, most szeptemberben pedig egy itthoni szállodában tölteni. Az ember hasonlítgat. Bár nem teljesen azonos kategóriájú volt a két szálláshely, mindkettőben tökéletes a tisztaság, remek az ellátás. Minden a vendég kényelmét szolgálta. Egy furcsaság azonban egyértelműen szembetűnő volt. Olaszországban a szállodafolyosón a vendégek ismeretlenül is a napszaknak megfelelően köszöntötték egymást - akármilyen nemzethez tartoztak is. Itthon a magyar sem köszönt a magyarnak. A legtöbben szótlanul és szemkontaktus nélkül mentek el egymás mellett. Vajon mi az oka ennek? Mi, vidéken élő idősebbek hitetlenkedve hallgatjuk, hogy a nagyvárosokban az egyházban élők sem mindig ismerik, nem üdvözlik egymást. Régen - tán még ma is - faluhelyen az ismerőst, ismeretlent egyaránt köszöntötték. Könnyebben szóba is elegyedtek egymással az emberek az utcán, a buszon, vonaton. Az egykori falusi szokást továbbörökítve a reggeli vagy esti járdasepregetés közben is tapasztalom, hogy vannak turisták, főleg külföldiek, akik fogadják és viszonozzák a mosolyt, a köszönést. Mert egyből otthonosabb úgy a világ. Emlékeznek a magyar népmesékből a fordulatra. Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Igaz, mára már az öreganyám szó jelentése is megváltozott. Én is meghökkentem egy pillanatra, amikor a meséken nevelkedő, éppen nálunk nyaraló unokám így köszöntött: Jó reggelt, öreganyám! L. szerkesztoseg@dh.plc.hu Mészáros Irma Kulcs: közelebb hozzák a világot! KULCS A Közelebb hozzuk a világot! névre keresztelt rendezvény minden korosztály számára kitűnő programnak ígérkezik. A sokszínű programkavalkád ma 10.30-kor kezdődik a Nap Háza - Hold Udvara központban. A családok legkisebb tagjait lufihajtogatásban jeleskedő gólyalábas bohócok, kézműveskedés, pónilovaglás várja. 14 órától Dél-Amerikában élő, illetve annak országait megjárt magyarok mesélnek érdekes történeteikről, a főzőshow-ban pedig nemzetek csatája zajlik majd. Az esemény hivatalos részeként 16.30 órakor a venezuelai és a kubai nagykövet mellett Jobb Gyula, Kulcs polgármestere és Dóka Marianna főszervező, a Carpe diem Alapítvány elnöke köszönti az egybegyűlteket. 18 órától Latin Combo címmel kubai ritmusok hallhat a nagyérdemű 19 órai kezdettel - Ecuador szülötte, Torres Dani zenél majd. BT/AKA Kulináris Kavalkád NAGYVENYIM Ma 9 órától ismét Kulináris Kavalkádra várják a gasztronómia szerelmeseit a helyi sportcentrumba. A regisztráció és bográcsállítás után 11 órától köszöntővel indul a program, majd a színpadon megkezdődnek a műsorok, amelynek keretében fellépnek a helyi óvodások és nagyvenyimi mazsorett csoport is. A 13.15-kor kezdődő eredményhirdetésen kiderül, mely csapat főzte az legízletesebb bográcsos ételt, és az is, hogy kik büszkélkedhetnek a legfinomabb borokkal, pálinkákkal. SzSz Közösen szedték a szemetet Perkátán Az iskolások mellett a település lakói, a hivatal dolgozói, a nemzetiségi önkormányzat tagjai is csatlakoztak PERKÁTA Az idei évben is csatlakozott a település a TeSzedd! országos szemétszedő akcióhoz. Az általános iskolások és a helyi intézmények dolgozói is sokat tettek a tisztább környezetért. A TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért szeptemberi, két napon át tartó akció keretén belül szemétszedést szervezett Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Az önkormányzat minden évben csatlakozik a kezdeményezéshez, s igyekeznek bevonni a település lakosait is a programba. Az egyik napon a Hunyadi Mátyás Általános Iskola pedagógusai és tanulói indultak útnak a falu központjában, hogy összegyűjtsék az eldobált hulladékot - sajnos volt mit. Minden osztály másmás utcát tisztított meg, így szép számmal gyűltek össze a megtelt szemeteszsákok az iskola előtti találkozási pontnál. A TeSzedd! a második napon is folytatódott, a találkozó szintén az általános iskola Minden osztály külön utcát tisztított meg, szép számmal gyűltek a zsákok előtt volt, ide vártak minden, a környezet megtisztításáért tenni akaró polgárt. A délelőtt során csatlakoztak az akcióhoz a perkátai polgármesteri hivatal, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat, valamint a faluüzemeltetés munkatársai is, így együtt Perkáta külterületein indultak el a szemét összegyűjtésére, s nekik köszönhetően a falu ezen részei is megtisztultak az eldobált hulladéktól. HD A 6.b osztály a TeSzedd! akció keretein belül szemetet szedett Perkátán, középen Szőllősiné Móker Ágnes, osztályfőnök Fotó: Horváth Dóra Átnevezés, vélemény DUNAÚJVÁROS A Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium Szakközépiskola és Általános Iskola korábban kérelmezte, hogy az intézmény épületei Pannon kert néven kerüljenek be a nyilvántartásba. Ezt az önkormányzat utcanév munkacsoportja elfogadta. A hatályos önkormányzati rendelet értelmében az érintett lakosság számára biztosítani kell a munkacsoport tervezetének véleményezését. Észrevételeiket, javaslataikat Bokor Zsuzsanna kulturális ügyintézőnek küldhetik az alábbi e-mail címen: bokor@pmk.dunanet.hu, illetve postai úton: Városháza tér 1-2. polgármesteri hivatal, humán szolgáltatási osztály. A lakossági véleményeket szeptember 26-áig várják. SzSz