Dunaújvárosi Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-06 / 155. szám

14. SPORT Tapaszi József munkáját ismét díjjal ismerték el DUNAÚJVÁROS A napokban a Szalki-szigeten második al­kalommal rendezte meg a Pe­­ca Kupa amatőr kispályás lab­darúgótornát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Az ese­ményen Tapaszi József a Dzsó és a Cápák csapatvezetője DLSZ+ díjban részesült. Im­már nem először.­­ Nagy öröm számomra, hogy ismét elnyer­tem ezt a kitünte­tést, amelyet talán a foci iránti sze­relmem miatt kap­tam. Minden duna­újvárosi kupán ott vagyok, ha módom van rá. Az utób­bi időben megszo­kottá vált, hogy minden egyes tornára az utolsó napokban, de inkább az utolsó estén vagy a kupa reggelén sikerül egy csapatot összeraknom. Az elmúlt három alkalommal is így történt, két harmadik és egy első hely sikeredett még­is. Ez külön öröm számomra, hiszen úgy tűnik, szeretnek a csapatomban, és talán még ve­lem is játszani - mondta. - A II. Peca Kupa baráti hangulatú volt a festői szige­ten. A pálya minősége és mé­rete nem volt szabványos, de talán ez adott más hangula­tot ezen az alkalmon. Közben a mellettünk lévő színpadról zene szólt, kicsit ez is dobott a színvonalon, hiszen feszti­válhangulatban játszhattunk, és a mérkőzések közti hosszú szünetet is kön­­­nyebben áthidal­ta. Ígérem, a kö­vetkező tornákon is ott leszek, amíg az egészségem és erőm engedi! 51 évesen egyre ne­hezebb, de a bará­taim között jól ér­zem magam, legyenek azok a saját csapatom tagjai vagy az ellenfél játékosai, és ez min­dig erőt ad a folytatásra. Az pedig, hogy a szövetség tagjai és a tornák szervezői, az ott jelenlevő segítők díjjal jutal­mazzák amit teszek, teszünk, az további pluszt ad nekem, nekünk. Ezért külön köszö­nöm még egyszer ezt a díjat! Hajrá foci! - tette hozzá. GA ígéri: a kö­vetkező tor­nákon is ott lesz, amíg egészsége és ereje engedi Tapaszi József (b) az oklevéllel és a serleggel Fotó: ZsE HIRDETÉS UTAZZON A DUNAÚJVÁROSI HÍRLAPPAL! 2019. JÚLIUS 6., SZOMBAT A Magyar Labdarúgó Szö­vetség Elnöksége ked­di ülésén elfogadta a 2019/2020. évi harmad­­osztályú labdarúgó-bajnok­ság csoportjainak beosz­tását. A Dunaújváros PASE együttese az elmúlt évhez hasonlóan a közép­csoport­ba került. Gróf András szerkesztoseg@dunahirlap.hu DUNAÚJVÁROS Korábban negyvenhat nevezést foga­dott el az MLSZ versenyigaz­gatósága. A bajnoki osztály­ra, versenyre vonatkozó fel­töltésről a hatályos szabály­zat értelmében a verseny­­igazgatóság a Hévíz Sportkör és a Tállya KSE egyesülete­ket kérte fel az NB III-ban va­ló szereplésre. A két klub el­fogadta a lehetőséget, így ve­lük véglegessé vált a harmad­­osztály mezőnye. A keleti csoport csapatai: Balassagyarmati VSE, Ceg­lédi VSE, Debreceni Egye­tem AC, Debreceni VSC II, Diósgyőri VTK II, Eger SE, ESMTK, FC Hatvan, Füzes­gyarmati SK, Gyöngyösi AK, Jászberényi FC, Ózdi Kohász SC, Putnok FC, Sényő-Carni­­fex FC, Tállya KSE, Termál­­fürdő-Tiszaújváros. A nyugati csoport csapa­tai: Balatonlelle SE, Bicskei TC, BKV Előre, Credobus Mo­sonmagyaróvár, Érd VSE, FC Nagykanizsa, Hévíz SK, III. ker. TVE, Komárom VSE, Ménfőcsanak ESK, MOL Fe­hérvár FC II, Pápai Perutz FC, Petőfi Sportkör Lipót, Puskás Akadémia FC II, Sár­vár FC, VLS Veszprém. A közép­csoport csapatai: Budapest Honvéd-MFA II, Da­­bas-Gyón FC, Dunaharaszti MTK, Dunaújváros PASE, FC Dabas, Iváncsa KSE, Kecs­keméti TE, Kelen SC, Kozár­­misleny FC, BSS Monor, Pé­csi MFC, Rákosmente KSK, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, Taksony SE, THSE-Sza­­badkikötő. A tavalyi me­zőnyhöz képest jelentős változá­sok történtek a közép­csoport­ban, hiszen a klu­bok közel egyhar­­mada kicserélő­dött. A bajnok Sze­­ged-Grosics Aka­démia gárdája a másodosz­tályban folytatja. A másik szegedi együttes, a bronzér­mes helyen záró SZEOL SC pedig visszalépett a harmad­osztályú bajnokság küzdel­meitől, és a jövőben elsősor­ban az utánpótlás-nevelés­re koncentrálnak. A tavalyi eredmények alap­ján egy osztállyal lejjebb folytatja a Hódmezővásárhe­lyi FC, a Paksi FC II és a Makó FC. A csoportba te­hát öt új együttest soroltak. A Ke­len SC a BLSZ el­ső osztály megnyerését kö­vetően a Békéscsaba má­sodik számú gárdáját múl­ta felül az osztályozós pár­harcban. A Dabas-Gyón csa­pata a Pest megye bajnoka­ként erőnyerőként jutott a harmadosztályba. A BSS Mo­nor a tavalyi bajnoki szezon­ban az NB II utolsó helyén zárt, így a harmadosztályban folytathatja. A Dunaharaszti MTK és a THSE-Szabadkikötő együttese pedig a nyugati csoportból került át. A szezonra készülő DPASE labdarúgócsapata szerdán hazai környezetben lejátszot­ta első felkészülési találkozó­ját, amelyen 4-0-ra kikaptak a másodosztályú Budaörstől. Szombaton újabb erős ellen­fél ellen lép pályára Lőrincz Emil együttese. A szintén NB II-es BFC Siófok elleni ös­­­szecsapás 11 órakor kezdő­dik a pálhalmai Agrospeciál Sporttelepen. Lassan, de biztosan alakul a BPASE-vel egy csoportban szereplő NB III-as iváncsai labdarúgócsapat jövő évi já­tékoskerete. Azt követően, hogy kiderült, Bartha Tibo­ron kívül Miklósvári Kornél, Ambrusics Róbert, Balázso­­vics Máté, Felmer Krisztián és Pratsler Alex sem folytat­ja a jövőben Iváncsán, az NB III közép­csoportban szerep­lő alakulatnál újabb távozót jelentettek be Büki Baltazár személyében. Ezzel egy idő­ben az első érkezők kilétéről is lehullt a lepel: a csatársor­ba a rendkívül gólerős Killer Mátét a megye I-ben szerep­lő Sárosdtól szerezték meg, amelynek színeiben tavaly 25 bajnoki összecsapáson 27 alkalommal volt eredmé­nyes, a védelem pedig a cse­peli Nyúl Krisztiánnal erősö­dött. Az új igazolások legkö­zelebb július 10-én az Akasz­tó elleni felkészülési találko­zón bizonyíthatnak. A bronzérmes helyen záró SZEOL SC csapata vis­­­szalépett a bajnokságtól Öt új klubot sorolt az MLSZ a DPASE bajnoki csoportjába Szepessyék szombaton a Siófokot fogadják Pálhalmán Fotó: Ll Válogatott edzőmérkőzés volt RÁCALMÁS Szerdán délután a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban mérte össze tudását a magyar U20-as röplabda-válogatott Csehország hasonló korosztályú együttesével. A felkészülési viadalon a vendégek diadalmaskodtak. Magyarország-Csehország 1:3 (-18, -17­, 22, -20) GA Fotó: Zsedrovits Enikő Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu Az EHF nagy hibája BUDAPEST Egy adminisztrációs hiba miatt két magyar gól ki­maradt a Magyarország-Fehér­­oroszország mérkőzés jegyző­könyvéből az U17-es férfi kézi­labda Eb-n. Végül pont ez a két gól hiányzott a bronzcsatához. Soós Balázs, az MKSZ nemzet­közi igazgatója elárulta, az eu­rópai szövetség ugyan elismer­te a hibát, de egy életszerűtlen szabályra hivatkozva elutasítot­ta az óvást. - A rendszerszintű probléma kijavításáért mindent megteszünk az EHF vezetői fe­lé is, akiknek szintén jelezzük a válogatottat ért méltánytalan­ságot. Sajnos hibájuk miatt egy nagy élményt és egy jobb ered­mény lehetőségét vették el 17 éves gyerekektől. MTI

Next