Dunavidék, 1923 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1923-06-10 / 23. szám

Mohács, 1923. junius 10. Előfizetési ára negyedévre 300 korona. Hirdetések díjszabás szerint: II. évfolyam 23. szám. Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 30 korona. Kiadóhivatal: Mohácsi Doboz- és Papirárugyár Rt. Államakarat és drágaság. Az újság létjoga, hogy mint az orvos, a beteg kezére téve kezét, a pulzus üte­méből következtet lázra és idegességre, gyógyulásra avagy halálra, úgy a sajtó felszínen tartja azon gondolatokat, melyek a társadalom legszélesebb rétegeit foglal­koztatják, de midőn e gondolatoknak ki­fejezést ad, akkor a kifejezés módjában, az egyes kérdések kidomborításával út­mutatásul is szolgál, hogy ezen köznapi gondolatok mely része alkalmas arra, hogy a helyzeten javítson, vagy mely irányt tartja veszélyesnek. Eszerint feltétlen, hogy a sajtó bizonyos életirány szócsövévé válna, ha nem volna újságírói művészet, amely éppen abban nyilvánul, hogy mennyire méltányo­san kezeljük az ellenkező tábor tételeit és felfogását . . . Alapjában véve tehát minden sajtó­­orgánum egy bizonyos társadalmi szervezet érdekkörébe tartozik és ha mégis úgy vesszük észre, hogy bármely pártállású, bármely osztály vagy felekezet megtalálja bennök, amit keres, az ily orgánumokra illik — a szó teljes értelmében — a „politi­kától mentes lap“-féle elnevezés, jóllehet az illető orgánum a biztosítéki összeg szempontjából a politikai irányúak közé van sorozva. Ily értelemben dicséret az „a politikus“ elnevezés és kívánatos lenne, bárha minden életkérdést így is tárgyalnák. Nézzük egyszer politikától mentesen az államakarat és a drágaság jelensége közti összefüggést. Néhány példa leginkább képes objektív kép keltésére.­­ Tudjuk azt, hogy a háború tartama alatt az államaka­rat mereven arra az álláspontra helyezkedett. 1 Vasárnap. Üdvözöljük a tudósokat! Isten hozta szerény körünkbe a Magyar Néprajzi Társaság nagynevű tudós tagjait! A mi városunkat eddig ritkán érte az a megtisztelő ki­tüntetés, hogy az egész ország figyelmének — örvendetes alkalomból — a központjába került. Mohács neve eddig csak a világtörténelem egyik legtragikusabb dátuma útján jutott nevezetességre. De hogy e vérrel megszentelt helyet, melyen eddig csak harcoló csapatok lobogóit hordták­ körül, a műveltség és a tudomány zászlóvivői keressék fel gyülekezetük helyéül, arra most adódik az első alkalom. Nagymagyarországon ily összejövetel céljaira lehetett válogatni a fejlett műveltségű városok egész során. Ma, széjjeltépetésü­nk után, ily szerény viszonyok, elmaradt állapotban lévő helyekre, mint a mi városunk is rákerült a sor, hogy a tudósok összejövetele révén a műveltség magas és tisztult ormai felé felsegítessék. A tudományok itt összegyűlő vezető férfiainak a műveltség, a haladás, a fejlődés tereiről bizony sajnos itt keveset tudunk bemutatni. Mi itt csak a költők által megénekelt, vérrel többször áztatott csatateret és őseinktől öröklött hagyományainkat tudjuk vendégeinknek megmutatni. E hagyomá­nyok között pedig elsősorban az őseinktől örök­lött vendégszeretetünkkel akarunk tündökölni. Mi csak azt tudjuk nyújtani ami szerény viszonyaink között módunkban vart, de ezt aztán igaz magyar vendégszeretettel, őszinte szívvel adjuk. Isten hozta kedves vendégeinket, hogy a legszigorúbb kényszer rendszabá­lyok árán is a békeárakat kell fentartani. 1914—15. években tényleg alig vettünk észre a rendestől eltérő átalakulást, noha a drágaság egyes feltételei már akkor is fentforogtak. 1916—17. évek gyengén emel­kedő tendenciát mutatnak s ugyanakkor látjuk, hogy egyes osztályok ugrásszerűen jobb helyzetbe kerülve, azok befolyása az államakarat végrehajtásába belejátszik. Az 1918. év zárja le a szigorúan háborús évek sorát . . . ekkor áringadozásokat ész­lelünk, akárcsak maga az államakarat sem jut világos kifejezésre. 1919 a forradalmak forráspontjába visz... a drákói rendele­tek egész tárháza ezidőben az államaka­ratot úgy tünteti fel, hogy megszilárdítani óhajtja a háború alatt vallott élelmezési politikát, ezzel szemben mégis sok ezerre megy azok száma, akik a betevő falatot sem képesek a legerősebb munka árán ,sem megszerezni. A forradalom aláásta az államakarat érvényesültének fő feltételét, az államhatalmat. Tudományos értekezés helyett néhány példát hoztunk fel, hogy e példák logikai okfejtéssé mélyültek, azt senki sem róhatja fel hibául ... a contrario mi sem rójuk fel hibául, ha oly kijelentéseket hallunk, melyek szerint vannak, akiknek eltökélt szándéka a drágaság letörése oly módon, hogy az átalakulás . . . lelkiismeretességére apellálnak. Erre még egy példa jutott eszünkbe: Orosz hadifogságba került egy magyar lel­kész, akit egy napon valamely volt közös­hadseregbeli katona halálos ágyához hív­nak . . . töredelmes gyónás után, félkö­nyökre tápászkodik a haldokló és ily alka­lommal is szokatlan ünnepélyességgel mondja: „És még van egy bűnöm . . . cseh vagyok, az oroszországi cseh légió tagja“. A lelkész meg ráfelelek­: „Hát fiam, iste­ned előtt ez nem bűn . . . hanem . . . hát nem szép ..." és tovább mormolja a fel­­oldozást. . . — A drágaság kérdésére visszatérve: — Igen, a megismerés fél bocsánat . . . mégis . . . félrendszabályok . . . hanem . . . hát nem szépek! ..­­. A tudós-kongresszus.­ Nincs nap, hogy az Iparosok Olvasóköré­nek kerthelyisége hangos tárgyalásoktól ne visz­­hangzanék. Itt beszélik meg ugyanis az esti órák­ban a teendőket a százas bizottság tagjai, itt referálnak az albizottságok elnökei eljárásuk naponkénti eredményeiről s itt kapják az ügy fáradhatatlan közkatonái az elnöklő dr. Margitai Lajos főszolgabiró mindenre kiterjedő okos parancsait. Akiknek meg felvilágosítás, elindulási bázis, ingyen munkaerő, ötlet, stb. kell, az meg Rátkayt veszi körül, ő tud legtalpraesettebben beleszólni ebbe az ezerirányú rendezésbe. De azért tévedés volna ám azt hinni, hogy a lelkes munkának ne volnának mindannyian katonái, akik ott megszoktak jelenni. Látszik mindnyájuk arcán a lelkes láz, mely munkára készteti őket. És ma, az utolsó napon elmondhatjuk, készen a mű: — a tudós vándorgyűlés minden részle­tével, kész programmjával és összes előkészü­leteivel készen várják vendégeinket, az alább felsorolt tudós­ férfiakat. Az utolsó értesítés serint, a­melyet bizo­nyára fog még egy legutolsó is követni, a követ­kezők Mohácsra érkezése biztosíttatott: Tagányi Károly ny. orsz. főlevéltárnok, a M. T. Akadémia tagja, elnök; dr. Czakó Elemér h. államtitkár, a tud. ügyek előadója, társelnök; dr. Bátky Zsig­­mond, m. n. múzeumi igazgató, alelnök; dr. Solymossy Sándor főiskolai igazgató, a Magyar Tud. Akadémia tagja, alelnök; dr. Madarassy László m. n. múzeumi igazgató-őr, főtitkár; dr. Bartucz Lajos t. egyet. m. tanár, titkár; dr. Her­mann Antal ny. főiskolai igazgató, t. egyet. ny. r. tanár; dr. Bibó István min. osztálytanácsos, népművelési főfelügyelő; dr. Czettler Jenő t. egy. ny. r. tanár, nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója és a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja; Ernyei József m. n. mú­zeumi őr; dr. Györffy István m. n. múzeumi igazgató-őr; dr. Kogutovicz Károly t. egyetemi ny. r. tanár; dr. Lajtha László m. n. múzeumi őr, zeneszerző; dr. Lambrecht Kálmán m. kir. geológus, író; Magyar Kázmér, kir. tanácsos, földbirtokos; Szendrey Zsigmond főgimnáziumi tanár, Kecskemét; dr. Visky Károly m. n. múze­umi őr; dr. Berze-Nagy János kir. tanfelügyelő Szekszárd; Garay Ákos festőművész Tolna; — Kovách Aladár vármegyei főlevéltárnok, múzeumi igazgató-őr Szekszárd; dr. Szabó Kálmán múze­­um-őr Kecskemét; dr. Antalffy-Zsiros Aladár ügyvéd, szakíró; Bernáth János főiskolai igazgató; Bihar Alajos áll. vasúti ellenőr­­szög; Dongó Orbán főgimnáziumi tanár; dr. Elek Károly ügy­véd; Gergely Endre százados; Koch Károly min. s. hivatali főigazgató; dr. Láng Mihály kir. tan­felügyelő; dr. Mandula Elemér kir. törvényszéki biró; Márkus Jenő okt. mérnök, iparisk. tanár; dr. Molnár Imre a Nemzeti Zenede tanára; Pilch Jenő ezredes, hadtörténelmi iró, a Magyar Tud. Akadémia tagja; Rohringer Sándor min. tanácsos; dr. Spolarich Lajos királyi járásbiró; Schmutz­er Nándor nagykereskedő; Szalay Gyula főgimná­ziumi tanár, múzeumi igazgató Kiskunfélegyháza; dr. Szathmáry László keresk. akad. tanár; Szmik Antal mérnök; Timkó Imre m. kir. főbányataná­­csos; Kari János piarista főgimnáziumi tanár; Spolarich László festőművész; Gyalokay Jenő tüzér­ezredes, a „Hadtörténelmi Közlemények“ szerkesztője; Sipos Sándor főigazgató; Czakó István kartográfus­­ és dr. Ambrózy Gyula hír­lapíró. Továbbá a pécsi múzeum is képviselteti magát Rónaky Kálmán és Fejes György múzeum­­igazgató és ig. helyettes urakkal. Az bizonyos, hogy Mohács sohasem üd­vözölhetett ily nagy számban illusztris vendége­ket mint most. A tudós-vándorgyűlés programja egyébként a következő: Folyó hó 10-én, vasárnap reggel 8 órakor a Magyarhajó állomásnál, hatvan főnyi magyar tudós-társaság érkezik Mohácsra. A vendégeket Leovits János városbíró fogja Mohács nevében üdvözölni a százas- és fogadó-bizottság élén. Utána felvonulás a Király­ utcán át az Ipa­rosok Olvasókörébe ismerkedés céljából. (Itt fel­kéretnek a szállásadók, hogy vendégeik átvétele és elkalauzolása céljából „okvetlen“ megjelenni vagy családjuk valamelyik tagját elküldeni szíves­kedjenek.) 10 órakor Mohács közönségének gyüleke­zése a temetői csatatéri kápolnánál, ahol Gergely

Next