Dunavidék, 1923 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1923-06-10 / 23. szám
Mohács, 1923. junius 10. Előfizetési ára negyedévre 300 korona. Hirdetések díjszabás szerint: II. évfolyam 23. szám. Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 30 korona. Kiadóhivatal: Mohácsi Doboz- és Papirárugyár Rt. Államakarat és drágaság. Az újság létjoga, hogy mint az orvos, a beteg kezére téve kezét, a pulzus üteméből következtet lázra és idegességre, gyógyulásra avagy halálra, úgy a sajtó felszínen tartja azon gondolatokat, melyek a társadalom legszélesebb rétegeit foglalkoztatják, de midőn e gondolatoknak kifejezést ad, akkor a kifejezés módjában, az egyes kérdések kidomborításával útmutatásul is szolgál, hogy ezen köznapi gondolatok mely része alkalmas arra, hogy a helyzeten javítson, vagy mely irányt tartja veszélyesnek. Eszerint feltétlen, hogy a sajtó bizonyos életirány szócsövévé válna, ha nem volna újságírói művészet, amely éppen abban nyilvánul, hogy mennyire méltányosan kezeljük az ellenkező tábor tételeit és felfogását . . . Alapjában véve tehát minden sajtóorgánum egy bizonyos társadalmi szervezet érdekkörébe tartozik és ha mégis úgy vesszük észre, hogy bármely pártállású, bármely osztály vagy felekezet megtalálja bennök, amit keres, az ily orgánumokra illik — a szó teljes értelmében — a „politikától mentes lap“-féle elnevezés, jóllehet az illető orgánum a biztosítéki összeg szempontjából a politikai irányúak közé van sorozva. Ily értelemben dicséret az „a politikus“ elnevezés és kívánatos lenne, bárha minden életkérdést így is tárgyalnák. Nézzük egyszer politikától mentesen az államakarat és a drágaság jelensége közti összefüggést. Néhány példa leginkább képes objektív kép keltésére. Tudjuk azt, hogy a háború tartama alatt az államakarat mereven arra az álláspontra helyezkedett. 1 Vasárnap. Üdvözöljük a tudósokat! Isten hozta szerény körünkbe a Magyar Néprajzi Társaság nagynevű tudós tagjait! A mi városunkat eddig ritkán érte az a megtisztelő kitüntetés, hogy az egész ország figyelmének — örvendetes alkalomból — a központjába került. Mohács neve eddig csak a világtörténelem egyik legtragikusabb dátuma útján jutott nevezetességre. De hogy e vérrel megszentelt helyet, melyen eddig csak harcoló csapatok lobogóit hordták körül, a műveltség és a tudomány zászlóvivői keressék fel gyülekezetük helyéül, arra most adódik az első alkalom. Nagymagyarországon ily összejövetel céljaira lehetett válogatni a fejlett műveltségű városok egész során. Ma, széjjeltépetésünk után, ily szerény viszonyok, elmaradt állapotban lévő helyekre, mint a mi városunk is rákerült a sor, hogy a tudósok összejövetele révén a műveltség magas és tisztult ormai felé felsegítessék. A tudományok itt összegyűlő vezető férfiainak a műveltség, a haladás, a fejlődés tereiről bizony sajnos itt keveset tudunk bemutatni. Mi itt csak a költők által megénekelt, vérrel többször áztatott csatateret és őseinktől öröklött hagyományainkat tudjuk vendégeinknek megmutatni. E hagyományok között pedig elsősorban az őseinktől öröklött vendégszeretetünkkel akarunk tündökölni. Mi csak azt tudjuk nyújtani ami szerény viszonyaink között módunkban vart, de ezt aztán igaz magyar vendégszeretettel, őszinte szívvel adjuk. Isten hozta kedves vendégeinket, hogy a legszigorúbb kényszer rendszabályok árán is a békeárakat kell fentartani. 1914—15. években tényleg alig vettünk észre a rendestől eltérő átalakulást, noha a drágaság egyes feltételei már akkor is fentforogtak. 1916—17. évek gyengén emelkedő tendenciát mutatnak s ugyanakkor látjuk, hogy egyes osztályok ugrásszerűen jobb helyzetbe kerülve, azok befolyása az államakarat végrehajtásába belejátszik. Az 1918. év zárja le a szigorúan háborús évek sorát . . . ekkor áringadozásokat észlelünk, akárcsak maga az államakarat sem jut világos kifejezésre. 1919 a forradalmak forráspontjába visz... a drákói rendeletek egész tárháza ezidőben az államakaratot úgy tünteti fel, hogy megszilárdítani óhajtja a háború alatt vallott élelmezési politikát, ezzel szemben mégis sok ezerre megy azok száma, akik a betevő falatot sem képesek a legerősebb munka árán ,sem megszerezni. A forradalom aláásta az államakarat érvényesültének fő feltételét, az államhatalmat. Tudományos értekezés helyett néhány példát hoztunk fel, hogy e példák logikai okfejtéssé mélyültek, azt senki sem róhatja fel hibául ... a contrario mi sem rójuk fel hibául, ha oly kijelentéseket hallunk, melyek szerint vannak, akiknek eltökélt szándéka a drágaság letörése oly módon, hogy az átalakulás . . . lelkiismeretességére apellálnak. Erre még egy példa jutott eszünkbe: Orosz hadifogságba került egy magyar lelkész, akit egy napon valamely volt közöshadseregbeli katona halálos ágyához hívnak . . . töredelmes gyónás után, félkönyökre tápászkodik a haldokló és ily alkalommal is szokatlan ünnepélyességgel mondja: „És még van egy bűnöm . . . cseh vagyok, az oroszországi cseh légió tagja“. A lelkész meg ráfelelek: „Hát fiam, istened előtt ez nem bűn . . . hanem . . . hát nem szép ..." és tovább mormolja a feloldozást. . . — A drágaság kérdésére visszatérve: — Igen, a megismerés fél bocsánat . . . mégis . . . félrendszabályok . . . hanem . . . hát nem szépek! ... A tudós-kongresszus. Nincs nap, hogy az Iparosok Olvasókörének kerthelyisége hangos tárgyalásoktól ne viszhangzanék. Itt beszélik meg ugyanis az esti órákban a teendőket a százas bizottság tagjai, itt referálnak az albizottságok elnökei eljárásuk naponkénti eredményeiről s itt kapják az ügy fáradhatatlan közkatonái az elnöklő dr. Margitai Lajos főszolgabiró mindenre kiterjedő okos parancsait. Akiknek meg felvilágosítás, elindulási bázis, ingyen munkaerő, ötlet, stb. kell, az meg Rátkayt veszi körül, ő tud legtalpraesettebben beleszólni ebbe az ezerirányú rendezésbe. De azért tévedés volna ám azt hinni, hogy a lelkes munkának ne volnának mindannyian katonái, akik ott megszoktak jelenni. Látszik mindnyájuk arcán a lelkes láz, mely munkára készteti őket. És ma, az utolsó napon elmondhatjuk, készen a mű: — a tudós vándorgyűlés minden részletével, kész programmjával és összes előkészületeivel készen várják vendégeinket, az alább felsorolt tudós férfiakat. Az utolsó értesítés serint, amelyet bizonyára fog még egy legutolsó is követni, a következők Mohácsra érkezése biztosíttatott: Tagányi Károly ny. orsz. főlevéltárnok, a M. T. Akadémia tagja, elnök; dr. Czakó Elemér h. államtitkár, a tud. ügyek előadója, társelnök; dr. Bátky Zsigmond, m. n. múzeumi igazgató, alelnök; dr. Solymossy Sándor főiskolai igazgató, a Magyar Tud. Akadémia tagja, alelnök; dr. Madarassy László m. n. múzeumi igazgató-őr, főtitkár; dr. Bartucz Lajos t. egyet. m. tanár, titkár; dr. Hermann Antal ny. főiskolai igazgató, t. egyet. ny. r. tanár; dr. Bibó István min. osztálytanácsos, népművelési főfelügyelő; dr. Czettler Jenő t. egy. ny. r. tanár, nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója és a Magyar Tudományos Akadémia tagja; Ernyei József m. n. múzeumi őr; dr. Györffy István m. n. múzeumi igazgató-őr; dr. Kogutovicz Károly t. egyetemi ny. r. tanár; dr. Lajtha László m. n. múzeumi őr, zeneszerző; dr. Lambrecht Kálmán m. kir. geológus, író; Magyar Kázmér, kir. tanácsos, földbirtokos; Szendrey Zsigmond főgimnáziumi tanár, Kecskemét; dr. Visky Károly m. n. múzeumi őr; dr. Berze-Nagy János kir. tanfelügyelő Szekszárd; Garay Ákos festőművész Tolna; — Kovách Aladár vármegyei főlevéltárnok, múzeumi igazgató-őr Szekszárd; dr. Szabó Kálmán múzeum-őr Kecskemét; dr. Antalffy-Zsiros Aladár ügyvéd, szakíró; Bernáth János főiskolai igazgató; Bihar Alajos áll. vasúti ellenőrszög; Dongó Orbán főgimnáziumi tanár; dr. Elek Károly ügyvéd; Gergely Endre százados; Koch Károly min. s. hivatali főigazgató; dr. Láng Mihály kir. tanfelügyelő; dr. Mandula Elemér kir. törvényszéki biró; Márkus Jenő okt. mérnök, iparisk. tanár; dr. Molnár Imre a Nemzeti Zenede tanára; Pilch Jenő ezredes, hadtörténelmi iró, a Magyar Tud. Akadémia tagja; Rohringer Sándor min. tanácsos; dr. Spolarich Lajos királyi járásbiró; Schmutzer Nándor nagykereskedő; Szalay Gyula főgimnáziumi tanár, múzeumi igazgató Kiskunfélegyháza; dr. Szathmáry László keresk. akad. tanár; Szmik Antal mérnök; Timkó Imre m. kir. főbányatanácsos; Kari János piarista főgimnáziumi tanár; Spolarich László festőművész; Gyalokay Jenő tüzérezredes, a „Hadtörténelmi Közlemények“ szerkesztője; Sipos Sándor főigazgató; Czakó István kartográfus és dr. Ambrózy Gyula hírlapíró. Továbbá a pécsi múzeum is képviselteti magát Rónaky Kálmán és Fejes György múzeumigazgató és ig. helyettes urakkal. Az bizonyos, hogy Mohács sohasem üdvözölhetett ily nagy számban illusztris vendégeket mint most. A tudós-vándorgyűlés programja egyébként a következő: Folyó hó 10-én, vasárnap reggel 8 órakor a Magyarhajó állomásnál, hatvan főnyi magyar tudós-társaság érkezik Mohácsra. A vendégeket Leovits János városbíró fogja Mohács nevében üdvözölni a százas- és fogadó-bizottság élén. Utána felvonulás a Király utcán át az Iparosok Olvasókörébe ismerkedés céljából. (Itt felkéretnek a szállásadók, hogy vendégeik átvétele és elkalauzolása céljából „okvetlen“ megjelenni vagy családjuk valamelyik tagját elküldeni szíveskedjenek.) 10 órakor Mohács közönségének gyülekezése a temetői csatatéri kápolnánál, ahol Gergely