Dunavidék, 1927 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-02 / 1. szám
POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Negyedévre 20.000 K. Egyes szám ára 2000 korona. Hirdetések díjszabás szerint. Társszerkesztő: KEINRÁTH ZSIGMOND Szerkesztőség: Arany J. u. 1202. Telefon 133 KIADÓHIVATAL: POLLÁK RÓBERT könyvnyomdája TELEFON: 134. 1926 -1927. Boldog új esztendőt. Bort! Búzát! Békességet! Ebben a három szóban, benne van a magyar tragédia. A magyar átok, ebben a három szóban fogamzott meg. Aki először kívánta, az halálos ellensége lehetett felebarátjának. Mint valami isteni átok, mint egy véres dráma vonul végig, a magyar kálvárián, az ital fortélmé. A magyar, ha szomorkodik, buját borba fojtja. Ha örül, ünnepet ül és élete gyönyörét borral fokozza, így van ez ősidőktől fogva! Fájdalom! a jókívánság első gyönyöre átokként fogott a magyaron. Búzája ha akadt bőven, korcsmába járó lett a gazda. Ha elvette a jég a termését, és meg csak ott búslakodott, a korcsma szögletében. Mig otthon, a házatáját gyom verte fel, a megmaradt jószág körül az asszony ólálkodott. Egyszóval, ha jó volt a magyar sora, pokollá tette az ivás. Ha rosszra fordult, — eb ura fakó, ki segít rajta? — Egy kis hagyományos földecske. A kis házacska a — zajba’ észre se vették, hogy van, talán nem is hiányzik? Az adó várhat még. A Borcsa tehén felett lesz majd a tavaszi vásáron másik, az is ráér. A szántás se siet el. Az eke vasát most élesiti a kovács, az se siet. A nemesitett vetőmag minek? Az öregapámnak se vót! így vigasztalódik a gazda. De a bor, hogy vesszik ki a faja — kesereg az asszony — az kell! Később már kell reggelenkint egy kis papramorgó — éhgyomorra jót teszen szegény embernek. A majd már ebéd előtt is kék egy kicsi, — merhá’ hogy ez úri tempó. — Nahát a lefekvés előtt is kell egy kis geberdusz, — hogy jókat tuggyék a szegény pógár ember alanynyi. Ami ezután jön, az a magyar tragédia. A nincsen. A pénztelenség. Az adóvégrehajtás. Az árverés. A nyomorúság. Még meddig tart, ez a magyar Golgotha járás? Még meddig változik év, az év után, hogy ebből a fajból, ki ne pusztuljon az átok? Még meddig járjuk a megpróbáltatások keserves útját anélkül, hogy feleszmélnénk és jó útra térnénk? Nem bor kell a magyarnak ! Ne borgőzös virtus hajtsa! Ne tüzelje a vér, melyet elfojtani sokszor képtelen. Ne lázítsa senki önmagát, a sors ellen. Ne lázadjon a jólét ellen az, aki önmagának ásott sírt! A világháborúnak legszerencsétlenebb áldozatai vagyunk. Nemcsak százezrek pusztultak el, testvéreink közül. De elvesztettük, a magyar Kánaán kétharmadát. Elvesztettük a Felföldet. A Kárpátok bérceit. Kincses Kolozsvárt. A bánáti búzát. A magyar tengert, mert házsártos, civakodó, egymást megmarni akaró nemzet vagyunk. Minden előbbre való. Minden kell, csak egy nem ! A szeretetben fogamzott békesség! Lehet-e békesség ott, ahol farkasok járnak? Lehet-e szeretet ott, ahol az embereket a gyűlölet tüze égeti? Szerethet-e az a szív, melyben minden csepp vér, századok öröklött bűnétől izzik? Ha a sors könyvében más van megírva, ez nem mehet tovább! Nem lehetnek az ezredéves határok, elmosódott emlékek! Nem hordhatnak nehéz rabbilincseket elszakított magyar testvéreink, a végtelenjéig e szörnyű gyalázatnak. Nem lehetünk, a világ népeinek leigázott mártírjai, századokon át. Mint ahogy nem állhat testvér, testvérrel szemben és nem bánthatja magyar, a magyart! Az élet pergő rokkájáról, leszaladt egy küzdelmes esztendő. Nem sok jó maradt utána. Csúnya, öreg, ráncos képéről ál enyészet mered ránk. Az elmúlást kiáltja felénk. Véget mindennek, amiért népek ezre bosszúért kiált. Nyomában feltűnik a remény. Egy boldogabb jövő. Vájjon mit rejt magában? Szép, hófehér palástja alatt, az élet örömét, békét, nagy alkotások rajzát, tervek megvalósulását? Kint, szenvedést, poklát ennek az elmúló óesztendőnek? Folytatását a békétlenségnek ? Hiszünk neked, Te várva várt jövendő. Hiszünk hófehér jelenségednek. Bízunk jöttedben. Boldog Új esztendőt kívánunk ennek a szenvedő magyar nemzetnek. Egy szebb és boldogabb jövendőt kívánunk, ennek a sok gyászt megért városnak. Jöjjön el a Messiás és árassza el a végtelen kegyelmével, a magyar sziveket. Jöjjön el az Üdvözítő és mutasson utat minden magyarnak, utat mely a békesség földjére vezet. Szállja meg a lelkeket, a Szentlélek tüzes reménysége, hogy ebben a városban minden akarás, minden cél, szent eszközökkel mehessen előre. Boldog Ujesztendőt! adjon az Úr. De ehez a nagy boldogsághoz, adjon megértő sziveket. Adjon békét, szeretetek Adjon hitet, mert csak a megértő szív képes alkotni. A hitben rejlő erő képes egybefűzni azokat, akik ennek a városnak alkotó munkásai, a nemzetnek megmentői, az országnak újjáépítői lesznek. Ennek a nagy munkának, nem a magyar bor ereje, nem a magyar búza értéke lesz az alapja, hanem a békesség hatalma, a magyar tisztaság, az örökkön élő magyar béke és szeretet. stb. A PENGŐ. Egy emberöltő! Mennyi változás? Hova lettek a kedves gyermekálmok ? A hatos. A patkó nevezetű négy krajcáros. A krajcár. Huszas. Pengő. Forint. Korona. Fillér, istenem! és ezeknek hányféle változata. A háború és az utána következő béke, a megszállás, valamint a felszabadulás által ránk zúdult változatok. Mintha csak azért lenne mindez, hogy a magyar nép számológép legyen idővel, nagy pénzügyi zseni. Sajnos az arany korona szorzó száma, a pengeérték töredéke egy olyan káosz, melyből kilábolni még a pénzügyi zseninek sem egyszerű munka. Azaz, hogy dehogy is nehéz. Semmi egyéb mint szorzás, osztás, kivonás, összeadás. Hivatal, kereskedelem, ipar, takarék ez még rendben van. De, hogy a piacon hogyan lesz igazság, erre már hamarjában nem is tudnánk felelni. Majd a gyakorlat. Félve hisszük, hogy a mi menyecskéinkkel meg lehet értetni egykönnyen, hogy a 2000 koronás tojás 16 fillér. Sokat adjon a nacscsága, ez nem elég. Ne dám! lesz a csicsergő elutasítás. Fél, hogy becsapják. Benéztünk egy-két helyre, hogy is megy a pengő? A postán épen jókor jöttünk. Frigyes főtiszt, néhány fatálat szorongat. Mind teli van ércpénzzel. Szépek ujjak. Megelevenedik a tíz év előtti múlt, szomorú képe. Akkor még járta a forint, az ezüst ko.