Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1984-1985
1. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1984. szeptember 3-án tartott tanévnyitó közgyűlése
Alapításakor a jezsuita rend gondjaira bízott egyetem pozitív vonása, hogy az adott eszmei keretek között, magas minőségi követelmények elé állította az oktatókat, és a hallgatókat egyaránt. A magas színvonalú munkát kezdettől fogva kollégium, jelentős könyvtár és egyetemi nyomda segítette. Az eredetileg csak bölcsészeti- és hittudományi karból álló egyetemen 1667-ben létesült jogtudományi fakultás. Az 1755-ben befejezett csillagvizsgáló - az egyetem meteorológiai megfigyelő állomásával együtt - a természettudományos képzés nemzetközi tekintélyű műhelyévé vált. Végül az 1769-ben létrehozott orvosi kar tette az egyetemet teljessé. Jelentős változást hozott az egyetem életében a felvilágosodás eszméinek térhódítása és vele a jezsuita rend 1773. évi feloszlatása. Mária Terézia az iskolaügy egészének átszervezésére 1777-ben kiadott rendeletében, a „Ratio educationis"-ban hivatalosan is elismerte az egyetem országos jellegét; egyben a magasabb fokú tudományos képzést is előírta és a professzorok kinevezését tudományos munkássághoz, valamint az oktatás terén szerzett jó hírnévhez kötötte. A fejlődés további lépcsőfokát jelentette, hogy II. József rendeletére 1782-ben - a bölcsészettudományi karon belül - a mérnökképzés megszervezésére is sor került. II. József és II. Lipót halála után a francia forradalom eszméitől és győzelmétől megrettent bécsi kormányzat az egyetemi képzést is szigorú korlátok közé igyekezett szorítani. Súlyos megtorlás várt a szembeszegülőkre, mint például a magyar jakobinus mozgalomban részt vett hallgatókra és professzorokra. Az elnyomás ellenére tovább folyt a küzdelem a felvilágosodás örökségének megtartása, a haladó nemzeti romantika céljainak megvalósítása érdekében. Középpontjában ekkor a magyar nyelvű oktatás és művelődés előmozdítása állott. De a reáltudományok terén is kimagaslott néhány - az egyetemnek is rangot adó - tudós tevékenysége, mint Kitaibel Pálé és Lenhossék Mihályé. Hogy az egyetem e nehéz időszakában is betöltötte hivatását, azt jól igazolja, hogy ez a generáció készítette föl a reformkor nagy nemzedékét arra, hogy az a magyar társadalom és művelődés progresszív átalakításának meghirdetője és elindítója lehessen. A reformkor küzdelmes korszakában nőttek fel az egyetemen azok az évjáratok, amelyek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szellemi vezetői, a liberális reformok harcosai, a tanulás és a tanítás szabadságának zászlóbontói lettek. Az egyetemi reformok korszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számosat közülük a győztes abszolutizmus is kénytelen volt vállalni modernizáló szándékában az ötvenes években. A reformkorban és a gyötrelmes 1850-es években nemcsak a nemzeti öntudatot ébrentartó és óvó humán tudományok tettek óriási erőfeszítést, élükön Toldy Ferenccel, és értek el ragyogó eredményeket, hanem a természettudomány és az orvostudomány is európai rangra emelkedett a pesti egyetemen. Elég Jedlik Ányos, Lenhossék József, Balassa János vagy Bugát Pál nevére utalni. A kiegyezést követő évtizedek - a konzervatív tényezők jelentős befolyása ellenére, a kormányzat bőkezű támogatásával - az egyetem nagyszabású fejlődésének időszaka. Intézményeink nagyobb része ma is az akkor emelt épületekben működik. A polgárosodás nyitott szellemű légkörében, gyakorlatias, főleg a természettudományok fejlődésének kedvező, magas színvonalú, s egyre jobban differenciálódó felsőoktatás bontakozott ki. E kor kiváló tanárai közé tartozott egyetemünk mai névadója, Eötvös Loránd, ekkor működött Than Károly, Szabó József, König Gyula, Wenczel Gusztáv és Pulszky Ágost.