Egyetemi beszédek, 1928-1929. tanév, Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem

Finánczy Ernő rektor leköszönő beszéde

Tekintetes Egyetemi Tanács! Szívből köszöntöm a Tekintetes Tanácsot és Kartársainkat, valamint tisztelettel üdvözlöm a magas kormánynak, a társegyetemeknek és főiskoláknak, a Magyar Tudományos Akadémiának és más tudós és irodalmi társulatoknak megjelent képviselőit, úgy­szintén összes vendégeinket. Összegyűltünk, hogy ősi szokáshoz híven beszámol­junk az elmúlt tanév történetéről s egyetemünknek erre a tanévre megválasztott Hector Magniticusát, valamint a tudománykarok dékánjait, mint törvényes utódainkat új méltóságukba és tisztségekbe beiktassuk. Az elmúlt tanév történetén végigtekintve, mind­enekelőtt sajnálattal kell megállapítanom, hogy egye­temünk ifjúságának egy része nem mindig adta tanú­­jelét a haza minden fiát egyaránt kötelező törvény­tiszteletnek. Alig hogy az előadások megindultak, az egyetem mindenképen elítélendő jelenetek színhelyévé vált: egyetemi hallgatók oly társaikat, akik alkotmányos úton létrejött tételes törvény alapján teljes joggal számíthatták magukat az egyetem polgárai közé, a köztörvényekbe ütköző illetéktelen igazoltatásokkal és a személyes szabadságot veszélyeztető eltanácsolásokkal a tanulásban megakadályozták, sőt egyes esetekben tettleg bántalmazták. Nem lehet kétséges, hogy e magatartásukkal az egyetem fegyelmi rendjét súlyosan megsértették.­ ­*

Next