Egyetemi beszédek, 1937-1938. tanév, Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem
Pataky Arnold rektor leköszönő beszéde
Tanártársaink sorából elhúnytak: dr. csurgói báró Kétly László és dr. Szabó József nyilvános rendes tanárok; a nyugalmazott nyilvános rendes tanárok sorából dr. Lenhossék Mihály, dr. Dollinger Gyula, dr. Némethy Géza, dr. Mihályfi Ákos, dr. Bókay János és dr. Lukcsics József veszprémi kanonok, címmel és jelleggel felruházott nyilvános rendes tanár, dr. Bitmner Béla c. rk. tanár, továbbá dr. Grynaeusz István, dr. Fabinyi Rudolf, dr. Patek Ferenc és dr. Reichert Róbert magántanárok. Az örök boldogság legyen osztályrészük; emléküket kegyelettel őrzi az Alma Mater. Nyugalomba vonultak: dr. Jakabházy Zsigmond, a gyógyszerismeret nyilvános rendes tanára, dr. Weszelszky Gyula magántanár, a Radiológiai Intézet igazgatója. Nyugalomba vonult, több mint harmincöt esztendei hűséges szolgálat után Erdélyi Gyula egyetemi főlevéltáros is. Említett tanártársaink halála, illetve nyugalomba vonulása fájdalommal tölti el lelkünket, de helyükbe új erők léptek. A Kormányzó Úr Ő Főméltósága dr. Boros József címzetes rendkívüli tanárt, egyetemi adjunctust a dr. báró Kétly László nyilvános rendes tanár elhunytéval megüresedett II. számú belgyógyászati tanszékre nyilvános rendkívüli tanárrá, dr. Marton Gézát, a debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen a római jog nyilvános rendes tanárát Egyetemünkre, a dr. Szentmiklósi Márton nyilvános rendes tanár elhúnytával megüresedett római jogi tanszékre nyilvános rendes tanárrá, dr. Pais Dezsőt, a báró Eötvös József Kollégium rendes tanárát a dr. Gombocz Zoltán nyilvános rendes tanár elhúnytával megüresedett magyar