Egyetemi beszédek, 1938-1939. tanév, Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem
Kenéz Béla rektor leköszönő beszéde
Tisztelt Ünnepi Közgyűlés! Egyetemünk hagyománya, a dolgok természetes rendje és lelkiismeretünk parancsa egyaránt megköveteli, hogy az új tanítási év küszöbén, amikor ősi Egyetemünk a tudomány világosságát terjesztő munkásságának immár 304-ik esztendejét nyitja meg ünnepélyesen, a nagyközönség nyilvánossága előtt felsoroljuk és az utókor számára megörökítsük az elmúlt esztendő történetének főbb eseményeit. Ez egyúttal számadás is arról, hogyan gazdálkodott a Rector és a Tanács hivatali tisztének gyakorlásában az Alma Mater reábízott erkölcsi és anyagi javaival. Ha erkölcsi javakról szólunk, az elmúlt tanítási év történetéből mint kimagasló eseményt azt a nagyjelentőségű morális szerepet kell kiemelnem, amelyet Egyetemünk a folyó évi május hó végén tartott XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongreszszuson és a Szent István-év ünnepségein betöltött. Pázmány Péter Egyetemének Tanácsa teljes mértékben átérezte a katolicizmus idei, kettős szentévének fenségét, amelyet méltán mondhatunk kettősnek, mert ölelkezik benne a hódolat Szent István királyunk emléke előtt és a világ katolikusainak a hívők millióinak szívét megdobogtató hitvallása Budapesten, az Oltári Szentség imádásában. Ennek tudatában Egyetemünk Tanácsa keresztény hitünk és nemzeti eszményeink egybefonódásának magasztos ünnepein testületileg megjelent s az ünnepi menetekben az Oltári Szentséget és a Szent Jobbot régi privilégiumának megfelelően, a jobboldalon kísérte. Egyetemünk rectora pedig Székesfehérvár társadalmának