Egyetemi beszédek, 1939-1940. tanév, Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem
Verebély Tibor rektor leköszönő beszéde
Tisztelt Ünnepi Közgyűlés! Bár az Egyetem hivatásánál fogva, mellyel az emberileg megközelíthető igazságokat kutatja és hirdeti, fölötte áll a napi politika hullámverésén, kötelességszerűen nem térhet ki az elől, hogy a tudomány megvilágításában keresse a ma történészben is az igazságokat, melyek az emberi boldogulás irányításában értékeseknek látszanak. Ilyen módon vetítik fényüket az Egyetem történetébe új vagy visszatérő nagy eszmék, melyek egyes korokra rányomják bélyegüket s melyeknek igazát a tudás erejével bizonyítani vagy cáfolni, éppen az Egyetem kötelessége. A jövő történet tudósainak sok munkájába fog kerülni, hogy a mai vérzivataros időknek, melyekben egy újabb világháború örvényében támolyog az elvakult emberiség, a vezető eszméit tisztázza. Nehéz lesz kihámozni, hogy várjon a nemzeteket és vezetőiket ennek a katasztrófának felidézésében magasabb erkölcsi eszmények, másként nem érvényesíthető létérdekek, avagy ki nem irtható bosszúvágy, fékezhetetlen hatalmi törekvések vezették-e? Én ma csak az elmúlt magyar esztendő krónikása vagyok, s így kötelességemnek eleget teszek, ha a mi nemzeti életünknek az Egyetemre is irányító, vezető eszméit említem fel. Az elmúlt egyetemi tanévünk kétségtelenül nagy eszmék jegyében indult meg, nagy gondolat jegyében záródott le s egész folyását beragyogta ezen eszmék diadalaként a magyar feltámadás első sugara. Az év elején a szentistváni és eucharisztikus gondolat utórezgéseinek dicsfényében kezdtük meg a tanítást.