Egyetemi beszédek, 1947-1948. tanév, Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem

Frigyesi József rektor leköszönő beszéde

k tagjaival együtt miként viseltük gondját az egyetem szell­mi, erkölcsi és anyagi javainak. Köztudomású, hogy nagyon nehéz időkben, szűkös és nem egyszer szinte kétségbeejtő viszonyok között igyekeztünk eleget tenni kötelességünknek, hogy a tanítás és kutatás munkáját a lehetőség szerint folytassuk. Mint az várható volt, az előző tanesztendő alatt is éreztük azo­kat a hiányokat és nehézségeket, amelyeket a közelmúlt háború rombolásai okoztak és amelyekből nehezen és talán a szüksé­gesnél is lassabban tudunk helyrejönni. A legnagyobb nehéz­ségek között vasakarattal küzdöttünk abban a reményben, hogy az idén már elérkezünk, vagy legalább közel jutunk az újjáépítésnek ahhoz az állomásához, amely lehetővé teszi, hogy zavartalanul szentelhessük minden erőnket a tudomány ter­jesztésének és a tudományos munkának. Sajnos, ez a remé­nyünk nem teljesült és úgy látszik, még hosszú az út ennek eléréséig.­­ Az elmúlt tanév fontosabb eseményeire térve, mindenek­előtt szomorúan állapítom meg, hogy a sors sújtó keze az elmúlt tanévben is megritkította sorainkat és elragadta kö­rünkből egyetemünk több kiváló professzorát. Ezek közül elsőnek említem dr. Ádám, Lajos egyetemi ny. r. tanárt, egye­temünk sebész-professzorát, aki a Pázmány Péter Tudomány­­egyetemnek az elmúlt, 1946—47-ik tanévben Pector Magni­­ficusa volt. Ezt a felelősségteljes méltóságot azonban megtört testtel, betegen, de bámulatra méltó akarattal és erős lélekkel, csak a tanév első három hónapjában tudta ellátni. Benne nem­csak egyetemünk korán elhalt Pector Magnificusát, hanem világhírű sebésztanárát is gyászoljuk. Nagy vesztesége egye­temünknek, hogy a rektori tisztséget csak rövid ideig visel­hette. Nagy ügyszeretete, tekintélye, népszerűsége hosszabb működés esetén bizonyára előbbre vitte volna egyetemünk újjáépítésének ügyét. Egyetemünk alapításának és újjászer­vezésének ünnepélyén, május 13-án mondott beszédemet fő­képen az ő tiszteletreméltó emlékének szenteltem. A mai ünne­pélyes alkalommal csak arra szorítkozom, hogy megemlékezem az elhúnytról és a nagy veszteségről, mely e nagyhírű tanár­társunk elhúnytával egyetemünket érte. Dr. Bélák Sándornak, az általános kórtan és bakteriológia nyilvános rendes tanárának váratlan halála nemcsak az

Next