Egyetemi beszédek, 1947-1948. tanév, Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem
Frigyesi József rektor leköszönő beszéde
k tagjaival együtt miként viseltük gondját az egyetem szellmi, erkölcsi és anyagi javainak. Köztudomású, hogy nagyon nehéz időkben, szűkös és nem egyszer szinte kétségbeejtő viszonyok között igyekeztünk eleget tenni kötelességünknek, hogy a tanítás és kutatás munkáját a lehetőség szerint folytassuk. Mint az várható volt, az előző tanesztendő alatt is éreztük azokat a hiányokat és nehézségeket, amelyeket a közelmúlt háború rombolásai okoztak és amelyekből nehezen és talán a szükségesnél is lassabban tudunk helyrejönni. A legnagyobb nehézségek között vasakarattal küzdöttünk abban a reményben, hogy az idén már elérkezünk, vagy legalább közel jutunk az újjáépítésnek ahhoz az állomásához, amely lehetővé teszi, hogy zavartalanul szentelhessük minden erőnket a tudomány terjesztésének és a tudományos munkának. Sajnos, ez a reményünk nem teljesült és úgy látszik, még hosszú az út ennek eléréséig. Az elmúlt tanév fontosabb eseményeire térve, mindenekelőtt szomorúan állapítom meg, hogy a sors sújtó keze az elmúlt tanévben is megritkította sorainkat és elragadta körünkből egyetemünk több kiváló professzorát. Ezek közül elsőnek említem dr. Ádám, Lajos egyetemi ny. r. tanárt, egyetemünk sebész-professzorát, aki a Pázmány Péter Tudományegyetemnek az elmúlt, 1946—47-ik tanévben Pector Magnificusa volt. Ezt a felelősségteljes méltóságot azonban megtört testtel, betegen, de bámulatra méltó akarattal és erős lélekkel, csak a tanév első három hónapjában tudta ellátni. Benne nemcsak egyetemünk korán elhalt Pector Magnificusát, hanem világhírű sebésztanárát is gyászoljuk. Nagy vesztesége egyetemünknek, hogy a rektori tisztséget csak rövid ideig viselhette. Nagy ügyszeretete, tekintélye, népszerűsége hosszabb működés esetén bizonyára előbbre vitte volna egyetemünk újjáépítésének ügyét. Egyetemünk alapításának és újjászervezésének ünnepélyén, május 13-án mondott beszédemet főképen az ő tiszteletreméltó emlékének szenteltem. A mai ünnepélyes alkalommal csak arra szorítkozom, hogy megemlékezem az elhúnytról és a nagy veszteségről, mely e nagyhírű tanártársunk elhúnytával egyetemünket érte. Dr. Bélák Sándornak, az általános kórtan és bakteriológia nyilvános rendes tanárának váratlan halála nemcsak az