A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 6. KÖTET (1889-1891)

1890. – 5. szám: Emlékbeszéd Oppolzer Tivadar k. tag felett Konkoly Miklós tiszt. tagtól

136 KONKOLY T. MIKLÓS, alig volt 23 éves, egy igen kitűnő, tisztán elméleti tárgyú munkát nyújtott be a bécsi akadémiának: «Über die Ent­wickelung von Differentialformeln zur Verbesserung einer Planeten- oder Kometenbahn.» Ugyanazon évben megjelent tőle a 73. számú Clyth­ia bolygó pályája, s munkájában bebi­zonyítja a Pogsontól fölfedezett «Pseudo-Concordia» bolygó azonosságát a Freya bolygóval. E munkája a már elveszett Clythia újból fölfedezésére vezette őt, sőt később sikerült neki, ugyancsak e munkája alapján, a szintén elveszett Regina és Erato bolygókat újból fölfedeznie. Hogy Oppolzer mily lángeszű fiatal ember volt s mily rendkívül könnyen dolgozott, kitűnik abból, hogy mintegy 56 nevezetesebb értekezést irt csillagászati tárgyakról orvosi pályára készültében, s hogy 1865. január 24-én, mondhatni, feltűnést okozó sikerrel tette le orvosi szigorlatait, noha az orvosi pályára semmi kedve sem volt, és csak nagynevű atyja kedvéért végezte az orvosi tanfolyamot. 1866. márczius 7-én az elméleti csillagászat magán­tanára lett a bécsi egyetemen, s ettől fogva haláláig, tehát húsz évnél tovább működött ugyanott. Munkálkodásának eredményét 1865-től 1870-ig részint a bécsi akadémiában, részint az Astronomische Nachrichten­ben tette közzé. 1867-ben közölte Oppolzer jeles munkáját az üstökösök pályájának számításáról. Ő nem ismer kivételes esetet ; téte­lei minden körülmények között alkalmazhatók. E munkáját később kibővítette, s tetemesen még egyszerűsbítette is. Egyik legjelesebb munkájának tekinthető az, melyben kimondja, hogy az üstökösök és hullócsillagok pályái között azonosságra lehet találni , s valóban két hullócsillagzaj pá­lyája s két üstökös pályája közt határozott kapcsolatot álla­pított meg. 1868-ban augusztus 18-án részt vett Oppolzer a teljes napfogyatkozás megfigyelésében Adenben, s egyúttal ponto­san meghatározta Aden földrajzi szélességét és azimátliját. E megfigyeléseinek eredményeit is a bécsi akadémiában közölte. 1869. július 24-én a bécsi tudományos akadémia az alig (112)

Next