A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 6. KÖTET (1889-1891)
1891. – 14. szám: Emlékbeszéd Zsigmondy Vilmos lev. tagról Péch Antal I. tagtól
ZSIGMONDI VILMOS L. T. EMLÉKEZETE. PÉCH ANTAL, 1. tagtól. (Olvastatott az 1991. április 27-én tartott összes ülésen.) Fájdalmas érzéssel teljesítem kötelességemet, midőn a tisztelt Akadémia megbízásából Zsigmondy Vilmos elhunyt tagtársunk tanulságos, küzdelmes és sikerekben dús életének eseményeiről óhajtok kegyeletesen megemlékezni és kifejezést adni annak a mélyen és őszintén érzett szomorúságnak, melyet az ő halála mindnyájunkban keltett. Az ő halála nagy veszteséget okozott hazai bányászati ügyünknek, tudományos irodalmunknak és a Magyar Tudományos Akadémiának , de legnagyobb veszteséget okozott nekem, ki benne egy mindig őszinte s egyenes lelkű igaz barátot, biztató, buzdító s vigasztaló szaktársat és ritka szeretetre méltó őszinte s önzetlen tanácsadót találtam mindenkor. Barátságunk még selmeczi tanuló korunk idejében keletkezett és azóta egy félszázad változatos és rendkívüli eseményeinek lefolyása alatt soha meg nem rendült, sőt inkább mindig erősbödött ; ámbár csak ritkán láthattuk egymást és működésünk körei egymást csak ritkán érinthetvén, főképen a czélnak, melyre mindketten törekedtünk, azonossága és gondolkozásunk menetének hasonlósága volt köztünk a szellemi kapocs, mely életünk minden alakulásában és fordulatában erősnek és változatlannak bizonyulva, bennünket az idők haladásával mindig szorosabban és szorosabban összefűzött. Életünk legnagyobb részét egymástól távol töltöttük, de azért — barátságunknál fogva — mindig közel állottam hozzá, s látván, mily buzgósággal s lelkiismeretes pontossággal tölti be azt a helyet, melyre polgártársai bizalma állítá :a AIT. AK EMLÉKBESZÉDEK VIK. 14. SZ.