A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 6. KÖTET (1889-1891)
1891. – 15. szám: Emlékbeszéd Rónay János Jáczint r. tagról Pór Antal I. tagtól
RÓNAY JÁNOS JÁCZINT, R. T. EMLÉKEZETE. PÓE ANTAL, levelező tagtól. (Olvastatott az 1891. jún. 1. tartott összes ülésen.) A Hortobágyon, a lótéi tanyán, az 1849-ből 1850-be átmenő szigorú télnek idején a bujdosók hadának egyik elzüllött tagja vonta meg magát. Szabadságharczunk lezajlása után ezek, a hazában hontalanok, féltett és gyakori vendégei voltak az alföldi jó magyar népnek. Rónay Jáczint, szent-benedek-rendi szerzetes tanár s a Magyar Tudós-Társaság levelező tagja volt a szerencsétlen, kit itt Hegyi Rudolfnak hitt a cselédség. Megfosztva mindentől, távol mindentől, mi egykoron kedves volt életében, mint az üldözött vad, mely minden harasztzörgésre megriad, mert ösztöne szerint életét félti, kimondhatatlan szenvedések közt élte itt sivár napjait. Soha se hajtá nyugalomra árva fejét, mielőtt csomóba nem kötötte csekély holmiját, hogy az üldözés legkisebb szélére a nádasba vethesse magát, mely ablakától néhány lépésnyire nyit meg előtte. Vigasztalást egyedül a tudomány adott neki. Megemlékezett róla, hogy az Akadémia pályadíjat tűzött volt ki a lélektan megírására. Munkához fogott tehát és dolgozott reggeltől estig, «mintha e munka befejezésétől függött volna a haza sorsa». Ott ült esténkint a hosszú asztalnál és meg-megesett, hogy egyik végén tollat fosztottak, vagy búzát szemeltek, míg a másikon ő törte fejét , miként alkalmazza a M. T. AK. EMLÉKBESZÉDEK VI. K. 15 SZ