A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 7. KÖTET (1891-1893)
1892. – 2. szám: Emlékbeszéd Gorové István t. tagról György Endre I. tagtól
GOBOVÉ ISTVÁN EMLÉKEZETE. (1818. aug. 23—1881. május 31.) (Levelező taggá választatott 1843. okt. 7.; tiszteletivé 1860. jan. 30.) GYÖRGY ENDRE levelező tagtól. Ha a boldogság — egyesnél úgy, mint népeknél — egy kívánatos czél felé való folytonos közeledésben áll a siker biztató reményével , akkor boldogabb korszaka aligha volt valaha hazánknak az 1840-es évek küzdelmes, dicső korszakánál. Szép, elragadóan szép volt bizonyára. Új élet mindenfelé. A szellemeknek új iránya, a kedélyeknek új melege, a hitnek líj fuvallata és a reménynek minden eddiginél biztatóbb új sugara. Mintha azt a nagy űrt, melyet az 1790/1-ki országgyűlés hatalmas fellángolásására következő közöny vágott a nemzet életén, egyszerre be akarná tölteni a szellem erejével. Minden téren szokatlan mozgás indul meg, s a mozgás mind ellenállhatatlanabbul ragadja magával a nép zömét. Nem egyes kísérletek máregy-egy kimagasló alak körül, de a közvélemény folyton erősbödő szózata, az átalakulás vágya. Nem theoretikus óhaj, melynek megvalósítása messze jövendőre bizatik, hanem a nap postulatuma, mely testet igényel. Nem kiáltó szó többé a pusztában, de erős visszhang ezerek ajakán. És más oldalról, az egyesek alakját nem mossa még el az áradat , sem a zaj nem fojthatja még el a vezető szót. Az egész ország egy M. T. AK. EMLÉKBESZÉDEK. VII. K. 2. SZ.