A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 8. KÖTET (1893-1896)
1896. – 10. szám: Emlékbeszéd Szabó Károly r. tag felett Szilágyi Sándor r. tagtól
SZABÓ KÁROLY EMLÉKEZETE. (Szül. 1824. decz. 24. 1890. aug. 31.) (Olvastatott a M. Tud. Akadémia 18.)(1. február 24-én tartott összes ülésén.) Küszöbén a nagy nemzeti ünnepélyek sorozatának, melyek ezer éves fennállásunk küzdelmeivel és alkotásaival eredményeivel és dicsőségével számolnak be — emlékezzünk meg azoknak egyik előharczosáról. Ő volt az, kinek agyában először megvillant a gondolat — és minő gyászos, sötét időkben villant meg ! —- hogy ezer éve vagyunk itt, és az ezer év végén meg kell mutatnunk és hirdetnünk kell, hogy a második ezerbe is élve lépünk át s ő volt az, ki ennek a nyilvánosság előtt először hangot adott. Mikor úgy látszott, hogy a második ezer a mi hazánkat Lengyelországénál is dúltabb, ziláltabb állapotban fogja találni, ő a honalapítás történetének felmutatásával akarta a csüggedőket meggyőzni, hogy ennyi küzdelemnek ára nem lehet»a nagyszerű halál.« S ez elborulás egén át, bár képzeletében, látta az igéret földét. De a balsors nem adta meg neki az örömet, hogy szinről-szinte is láthassa azt, — pedig milyen vágyakozva tekintett felé ! — nem engedte meg, hogy az alkotásokban tevékeny részt vehessen, — pedig mennyi hasznát vettük volna gazdag tudományának — de hirdette az igét, munkált, a vezérekkel küzdött, harczolt az eszméért ! Mikor még gondolni is alig mertünk rá, baráti körben ő már kimondotta a szót : »Ha magam leszek is, fehér lóra ülök s elmegyek Munkácsra, hol a hét vezér meg pihent.« » kiválasztotta a bort is, melylyel kulacsát meg M. Т. ОК. EMLÉKBESZÉDEK. VIII. K. 10. SZ. »