A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 11. KÖTET (1901-1903)

1902. – 4. szám: Emlékbeszéd Szilágyi Sándor r. tag felett Fraknói Vilmos r. tagtól

­3 FRAKSÓI VILMOS. Isten akarata volt, hogy ő távozzék előbb a földi életből. Jól tudom, nem dicsőítő beszédet várt tőlem az ő őszinte szerénysége, sem apologiát az ő tiszta lelkiismerete. Feladatul nem akarhatott nekem egyebet kitűzni, mint a történetírás terén kifejtett munkásságának igazságos, tárgyilagos méltatását. Úgy látszik, szellemi fejlődésünk és pályánk útjainak elágazásainál fogva, nagyobb értéket tulajdonított annak a dísz nélküli borostyánágnak, a­mit az én kegyeletem tehet sírjára, mint az ékesszólás virágainak, melyekből akár az ifjúkori küzdelmek részeseinek barátsága, akár az agg­korában őt környező tanítványok hálája szívesen font volna újabb díszes koszorút emlékére. I. Szilágyi Sándor nem tartozott a szerencse azon ked­venczeihez, kik nyilvános pályájuknak mindjárt küszöbén fölismerik valódi hivatásukat és betöltésére szentelhetik egész életüket, összes erejöket. Ezt a hivatást számára kijelölni látszottak családi hagyományok. Nagyatyja és atyja, a két Szilágyi Ferencz, tanárok és történetírók voltak.. Tőlök csakugyan örökölte ő a folytonos tanulás, külö­nösen a történeti múlt alapos megismerésének vágyát, egyszersmind azt az uralkodó ösztönt is, mely a szerzett ismereteknek másokkal közlésére ellenállhatatlan hatalom­mal késztet. De megvolt benne ifjúkorától kezdve és elkísérte sírjáig az érdeklődés a közélet actuális kérdései, a nap eseményei iránt ; a munkában való páratlan kitartással egyesült nála a léleknek az a nyugtalansága, mely nem enged egy tárgynál hosszasan időzni, és nem várva be míg a kitűzött czél el van érve, már egy másik felé irányítja a törekvést. Minden hatás előtt megnyíló, új gondolatok felkarolására mindig készen álló szelleme nem kereshetett kielégítést a tanári pályán, mely egyforma munkásságban.

Next