A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 12. KÖTET (1903-1905)
1905. – 11. szám: Emlékbeszéd Ráth Zoltán l. tag fölött Vargha Gyula l. tagtól
EMLÉKBESZÉD RÁTH ZOLTÁN L. T. FÖLÖTT. VARGHA GYULA 1. tagtól. (Olvastatott a M. Tud. Akadémia 1905. febr. 27-én tartott összes ülésén.) Tekintetes Akadémia ! Harmadfél éve múlt, mióta Ráth Zoltán ott pihen a győrvárosi temetőben. Elég nagy idő ez arra, hogy a bánat megenyhüljön s megnyugvás és megengesztelődés szálljon szívünkbe a halállal szemben, mely őt oly megrendítő módon ragadta el. És mégis, a megnyugvást én oly kevéssé érzem ma, mint akkor, a gyászeset közvetlen hatása alatt. Erőszakosan, újra meg újra megszólal lelkemben a kérdés: miért kellett őt elvesztenünk oly korán, oly váratlanul? Miért kellett vele annyi reményt eltemetnünk ? Miért nem nyúltak esztendei addig, ameddig a jóságos természet engedhette volna ? Habozva, bátortalanul fogok feladatomba, melyet a tekintetes Akadémia rótt reám, s amely egyúttal szomorú baráti kötelesség. Szabad-e idéznem árnyékát annak, ki menekülni kívánt a világtól, menekülni önmagától, s ki a megsemmisülést szomjahozá? • Kétségeimet csak az enyhíti, hogy amit elköltözött barátunk, rövid földi pályája alatt tett, munkált, alkotott, az mind szép, jó, nemes volt, s arra való, hogy alakját tiszta fényességében mutassa. Emléke különben is él. Él mindazok szívében, kik őt megismervén, szeretni, tisztelni, becsülni tanulták. Él a közgazdasági és statisztikai szakirodalomban, melyet maradandó becsű munkákkal gazdagított. M. TUD. AKAD. EML.ÉKBESZÉD F.K. XII. K. 11. SZ. 323