A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 17. KÖTET (1914-1920)
1914. – 1. szám: Fabriczy Kornél tiszt. tag emlékezete Berzeviczy Albert tiszt. tagtól
40 BERZEVICZY ALBERT, úgy a hazai tudományi Akadémiánk iránti nagyszerű áldozatkészsége valóban javára vált intézetünknek. Bátran szemébe nézhetünk annak a kérdésnek is, hogy miért nem volt Fabriczy magyar író ? Ő tudományos irodalmi tevékenysége kizárólagos, de eléggé tág teréül az olasz renaissanceművészet, különösen a XV. századbeli építészet és szobrászat történetét választotta. Valljuk meg, hogy ennek az anyagnak oly roppant terjedelmű s annyira a részletekbe mélyedő feldolgozását, aminőt a Fabriczy írói munkássága tár elénk, a magyar irodalom magába sem fogadhatta volna, egészen eltekintve attól, hogy nyelvünk elszigeteltsége kutatásai eredményeit éppen azok elől vonta volna el, akiket azok leginkább érdekeltek. Fabriczynak írói életczélját tekintve, úgyszólván szükségszerűen német íróvá kellett lenni, mert egyetlen nemzeti irodalom, — nem véve ki a francziát, az angolt, sőt még, bármily paradoxnak hangozzék , az olaszt sem — mondom, egyetlen nemzeti irodalom sem tekinti oly mértékben feladatának, mint a német a részletező feltárás, megvilágítás, megállapítás tudományos munkáját éppen az olasz renaissance-művészetre nézve végrehajtani, s e téren úgyszólván az egész világirodalmat szolgálni. De Fabriczy éppen csak mint író nem volt magyar ; egyébként szívében, lelkében hű maradt az idegenben is magyar hazájához. Gyermek- és ifjúkori benyomásai, atyjának befolyása lelki és szellemi fejlődésére, a Szepesség emléke, melynek fiául mindig büszkén vallotta magát, néhány hű személyes barátság, melyet szeretett az atyáról a fiúra is átvinni , megannyi erős kötelékül szolgált, melyet szeretettel ápolt maga is, gyakran ellátogatván magyar barátai közé, különösen Vas- és Tolnamegyébe, úgyszintén Budapestre, szorgalmasan levelezvén az itteniekkel s folytonosan melegen érdeklődvén a magyar irodalom iránt. A magyar szépirodalom és történelem jelesebb termékeit megküldette magának Stuttgartba s még néhány évvel halála előtt, — talán az akkor megjelent új, díszes kiadás hírének hallatára — Mikes Kelemen leveleit kívánta olvasni. Koránkint bántotta is őt az, hogy Magyarországon oly kevesen tudnak valamit az ő létezéséről s hogy például a tübingeni egyetem részéről tiszteleti doktorrá lett megválasztatásáról