A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 19. KÖTET (1925-1927)
1926. – 10. szám: Szentkláray Jenő l. tag emlékezete írta Karácsonyi János r. tag
Szentkláray Jenő emlékezete. Felolvasta a M. Tud. Akadémiának 1926 október 25-én tartott összes ülésén : Karácsonyi János r. tag. Tekintetes Akadémia ! Bátya, bátya, mely az út Becsekerekére? Uram, uram, ez az út Becsekerekére ! Már ezen első, feljegyzett népdaltöredékünk is utal azon dúsgazdagon termő és reánk magyarokra mégis oly szomorú vidékre, amelyet a Temes folyó ágai öntöznek s amelyet a magyar már kétszer meghódított a nyugati művelődésnek, de önnön hibáján kivül kétszer el is vesztett. A magyar benépesítette a vidéket már a XI. században ; tele hintette azt előbb apró falvakkal, egyházakkal. A XIV. században már erős várak, jeles városok, gyönyörű egyházak, népes iskolák mozdították itt elő az emberi lelkek vágyainak kielégítését. De aztán jött „a természet szerint való ellenség", — mint a régi magyarok mondák — jött az oszmánl-török és hiába küzdöttek a Péterffyek, a Remetei Himfyek, Szeri Pósák, Csákyak, e vidék annyi más köznemeseivel együtt, hiába volt Kinizsy Pál ereje, hiába Losonczy István önfeláldozása, kiszorult a magyar szó a Temesközéről ! Még akkor is, midőn Temesvár keresztény kézre került s a török félhold a Balkánra szorult, sokáig elzárták a magyart hazájának ezen vérrel és könnyel öntözött részétől. Eltörölték a régi Temesköz nevet, elnevezték azt Bánátnak s jöhetett oda német, francia, spanyol, lakhatott ott a rác és oláh seregestől, csak a magyarnak nem alapítottak falvakat, még kevésbbé városokat. De amit a magyar nem tudott elérni fegyverrel, és könyörgéssel, elérte munkával, ésszel és tudománnyal ! Munkás