A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 21. KÖTET (1930-1933)
1933. – 15. szám: Farkas Gyula r. tag emlékezete írta Ortvay Rudolf l. tag
Midőn a tek. Akadémia harmadik osztálya ama megtisztelő megbízásban részesített, hogy FARKAS GYULA rendes tagról emlékbeszédet tartsak, szándékom volt ezen rám nézve oly megtisztelő és kedves feladatnak a legrövidebb idő alatt megfelelni. Hogy mégis e megbízásnak csak most, két évvel FARKAS GYULA halála után teszek eleget, annak következő okai vannak: Először is szerettem volna FARKAS GYULA életkörülményeire vonatkozó adataimat kiegészíteni. Azonkívül szükségét éreztem annak, hogy egy bizonyos távolságot nyerjek annál is inkább, mert FARKAS GYULA tudományos működését 80.-ik születésnapja alkalmából 1927. év márciusában a dr. EÖTVÖS LORÁND mathematikai és fizikai társulat ünnepi ülésén alkalmam volt méltatni, és semmikép sem volna reám vonzó akkori állításaim minden tekintetben való megismétlése. Azonban ama közel hat év, mely FARKAS GYULA 80.-ik születésnapjától elválaszt, lehetővé teszi, hogy egész tudományos működését és a fizika ama korát és irányát, melybe működése beleesik, nagyobb távlatból tekintsem mint akkor, nevezetesen az egész fizikai fenomenológia korának viszonyát a mai törekvésekhez úgy vélem, megfelelőbben tudom megítélni. FARKAS GYULA életkörülményeinek és egyéniségének behatóbb méltatásán kívül, melyre annak idején természetszerűen egyáltalában nem térhettem ki, valamint tudományos működése méltatásának egyes konkrét kiegészítésén kívül az előbb említett általános szempont érvényesítése az, amiben előbbi méltatásomtól eltérek. ORTVAY RUDOLF: FARKAS GYULA tudományos működése. Mathematikai és Physikai Lapok, XXXIV. kötet, 1—25. 1. 1927.