Bajtársi Levél, 1993 (46. évfolyam, 1-2. szám)
1993-10-30 / 2. szám
CIKKEK, NYOMOZÁS BESZÁMOLÓK V . REMÉNYTELJES ELVÁRÁS Megjelent Magyarországon a Nemzeti Újság 1993.jan.22-iki számában melyből az alábbi részleteket közöljük: A Szovjet tankcsordák aláereszkedtek a Kárpátok lejtőin, a Havasalföldön át beözönlöttek a Nagyalföld térségébe, s azután szinte fennakadás nélkül nyomultak az ország szíve, Budapest irányába. Debrecen előterében ütköztek csupán némi ellenállásba, de lendületes előnyomulásukat ott is csak ideig-óráig tudták késleltetni. A legközelebbi stratégiai célpont ezúttal Budapest volt. 1944 (emlékezetem szerint) szept. végén,- mint sok más intézmény, hivatal, stb., a Csendőrség Központi Nyomozóparancsnoksága is, (ahol akkor szolgálatot teljesítettem), az ország nyugati határa mentére húzódott. Törzs alosztálya, KUN LÁSZLÓ cső.szds. parancsnoksága alatt, Répcelak községben foglalt ideiglenes állomáshelyet. Néhány hét eltelte után, KM szds., e sorok írójának parancsnoksága alatt, 22 főből álló csőkülönítményt rendelt vissza Budára a Gellérthegyre, Svédország magyarországi külképviseletének biztosítására. Nyílt titokká vált, hogy a követség épületében Raoul Wallenberg követségi tanácsos, rendszeresen zsidókat rejteget és Amerikába igyekszik őket átjuttatni. E tényről a Nyilaskeresztes Párt is értesült. Több alkalommal intéztek támadást a követség ellen és onnan zsidókat hurcoltak el. Ez utóbbinak megakadályozását szolgálta a csőkülönítmény odarendelése. Szolgálati időnk alatt, mintegy 24-26 főből álló fegyveres nyilas cső. két alkalommal intézett támadást a követségi épület ellen, hogy onnan KUGEL ERNŐT és társait bekísérjék a Nyilas Párt Házba. A csendőrség mindkét alkalommal megakadályozta őket szándékuk végrehajtásában. Fegyverhasználatra ugyan sor nem került, mert a nyilas fegyveresek meghátráltak, de ezek az odamenekült zsidók egyedül nekünk köszönhették, hogy megmenekültek a biztos halálból. Mikor a szovjet ostromgyűrű bezárulása előtt onnan elrendeltek bennünket, Wallenberg ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem: " Kormányom és a magam nevében köszönetet mondok a Magyar Királyi Csendőrségnek és külön önöknek, amiért kiváló szolgálatukkal elősegítették emberéletet mentő munkánkat." Kezet nyújtott és elhagyta irodáját. Ez volt utolsó találkozásunk . Hihetetlen, hogy a svéd követségi épületben megfordult többezer zsidó közül ne akadna olyan, aki ne emlékezne az e tárgyban szereplő idegölő napokra és az életüket védelmező csőkülönítményre. Azokra a csendőrökre, akik szemük előtt adták elő példáját az "emberi humanitásnak"is életeket mentettek meg. Gyakori példája elevenedett meg, hogy a cső nem csak a parancsot hajtotta végre, nem csupán az elővezetéseket gyakorolta, hanem nagyon sok esetben sietett segítségükre még kockázatot vállalva is a bajba jutottaknak. Nem hisszük, hogy az ilyen igazságtételnek ma is még ne lennének élő tanúi a zsidóság körében? Ők Magyarország lakosságának kb. 8%-át képezték a II .Világháború előtt, viszont az anyagi javak 20'-25'%-át élvezték.