Hadak Útján, 1974 (26. évfolyam, 305-316. szám)

1974-01-01 / 305-306. szám

A HAZÁÉRT ÉLNI ELLENY, HALNI DICSŐSÉGI A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA XXVI évfolyam (Jahrg., Vol.) 1974. január-február (Nr.) 305/306. szám Mindannyiunk felelősége „A múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk“, mondotta Széchenyi István. Mély igazság rejlik e megállapítás mögött, amely egyszersmind irányfény és útmutatás az emigráció számára. Kétségtelen azonban, hogy ha a jövendőt uralni akarjuk, a múlt tapasztalatait le kell szűrnünk. Visszatekintve 1973-ra, — legyünk őszinték, — nagyon kevés eredményt tudunk felmutatni. Magyarország helyzetében kedvező fordulat nem következett be, minden teher, ami az országra nehezedett, ma is teljes súlyával nyomja népünket. Ez azon­ban semmi esetre sem jelenti azt, hogy az emigráció tétlenül nézte volna az esemé­nyeket és kötelességét nem teljesítette volna. A magyarázat az, hogy ebben a feszült­ségekkel telített világhelyzetben, ahol egyik váratlan és súlyos következményeket magában hordozó esemény a másikat követi, sem a nagyhatalmak, sem pedig a békét és az egyensúlyt fenntartani hivatott magas nemzetközi szerv nem sokat törőd­tek olyan problémák megoldásával, amelyek másodrendű fontossággal bírtak, és a­­melyeknél inkább a probléma felvetéséből, mint elmellőzéséből származhattak újabb súrlódások. 1973 eseményei újból megerősítették azt a meggyőződésünket, hogy kis nemzetek sorsát sohasem jóindulat, segítőkészség vagy igazságtalanságok megszün­tetésére irányuló törekvés javítja meg, hanem egyszerűen valamelyik nagyhatalom vagy nagyhatalmi csoportosulásnak az önös érdeke. Ilyen, Magyarországot érintő érdek az év folyamán nem mutatkozott, így hazánk sorsának megjavítására sem gondoltak azok, akiknek módjukban lett volna valamit tenni. Magyarország sorsa jelenleg nem fontos probléma, amiről jobb hallgatni, mint beszélni. Ez a valóság. Súlyos mulasztás volna azonban a fenti helyzetkép alapján olyan következtetésre jutni, hogy ilyen körülmények között céltalannak látszik minden további törekvés hazánk sorsának jobbrafordítása érdekében. A mi feladatunk akkor ér véget, amikor Magyarország felszabadult. 1956 ősze, sőt a közelmúlt is megmutatta, hogy napokon belül is bekövetkezhetnek teljesen váratlan fordulatok. Ezért az emigrációnak ál­landó szellemi felkészültségben kell lennie, hogy minden kedvező lehetőségeket a legjobban fel tudjunk használni. Az emigráció szerves része a befogadó országok lakosságának, amelybe beépült akkor, amikor a letelepedett magyarok az állampol­gárságot felvették. Amikor egységesen hallatjuk szavunkat, a közös fellépésnek ma már mindenütt súlya van. Ha valaki ezt a megállapítá­st túlzásnak tartja, kövesse figyelemmel az otthoni rendszer egyre erősebb, méreteiben egyre nagyobb erőfeszí­tését, hogy tevékenységünket korlátozza, vagy éppen megbénítsa.

Next