Hadak Útján, 1983 (35. évfolyam, 366-371. szám)
1983-01-01 / 366. szám
Egy tragikus Negyven évvel ezelőtt, 1943 januárjában teljesedett be a 2. hadsereg tragédiája a Don mentén. Az eseményekről, az összeomlás okairól és körülményeiről azóta már igen sokat írtak, de még mindig nem állítható, hogy minden részlet tisztázott lenne, hisz a naplók egy része elveszett. Az 1945 után hatalomra került kommunista rendszer idevágó történetírása még ma sem mentes a propagandaszerű beállításoktól és torzításoktól, a német katonai irodalomban pedig neon egy megállapítás olyan jelentéseken alapul, melyekből a felelősség áthárítása is kiütközik. A doni téli csatával már ismételten fog új doni hadsereg Az utóbbi időkben a 2. hadsereg küzdelmeiről írt történelmi összefoglalások közül kiemelkedik Zsigmondy László vk. ezds. kritikus elemzésekkel teli monográfiája (kézirat, Aachen 1981, 126 old. + 50 oldal vázlat és dokumentáció). Ebből idézzük az alábbi méltatást. Győzelmes csatákat, csatavesztéseket a hadtörténelem mindig a hadvezér nevével kapcsolja egybe. Ezért foglalkozunk itt a 2. hds. parancsnokának, vitéz Jány Gusztáv személyével. Elismerten kimagasló tábornoka volt a honvédségnek, mint csapattisztnek, majd mint vezérkari tisztnek bőséges haditapasztalata volt az I. világháborúból. Az utána következő béke évtizedeiben számos vezérkari és tábornoki beosztásban igazolta be rátermettségét, s ezért méltán esett reá a Legfelsőbb Hadúr választása, őt nevezvén ki a keleti hadszíntérre felvonuló 2. hadsereg parancsnokául. Neki jutott az a feladat, hogy hadbavonuljon egy nagyhatalom ellen, amelytől Magyarországnak semmi követelése nem volt. De így parancsolta a politikai szükségesség és a fegyverbarátság a Német Birodalommal, összehasonlítva a Német Birodalom és a leendő ellenfél korszerű haderejével. Jány vezdi, tisztában volt hadserege jóval gyengébb fegyverzetével, de remélte és várta, hogy a német hadvezetőség, ígérete szerint, pótolni fogja a hiányzó korszerű fegyvereket. A 2. hadsereg felvonult a keleti hadszíntérre, anélkül, hogy parancsnoka tudta volna, mi lesz a feladata. Csak a hadszíntéren tudta meg Jány verdie, hogy a német hadvezetés a magyar 2. hds.-nek 1942 nyarán előbb támadó előnyomulást szánt a Don folyóig, majd olyan védelmi feladatot a folyó mentén, amelyet az ő megítélése szerint a hadsereg meglévő e évfordulóra l alkottunk, legutoljára az 1973 évi 295., 296. és 298. számainkban. A negyvenedik évfordulóra három — eltérő jellegű — írással érzékeltetjük a körülményeket és ama napok megpróbáltatásait. A magyar katona semmivel se volt roszszabb harcos, mint szövetségese vagy ellenfele, amit számos hősi tett bizonyítja. De az adott körülmények közt, az adott felszereléssel és fegyverzettel nem is lehetett tőle többet várni. Ezt ma már mindenki így látja. A túlélők mélyen megindulva gondolnak a doni csatatereken és szovjet fogságban életüket hagyott bajtársaikra, parancsnokáról fejével eredményesen megoldani nem tudhat. Jány tiltakozott a hadsereg erejét meghaladó feladat ellen. Erőkiegészítést követett: korszerű nehéz fegyvereket, páncélelhárításra legalább 7 cm űrméretű lövegeket, a kijelölt túl széles védelmi sáv szűkítését. Tiltakozásai, kérései, követelései azonban nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy a legfelsőbb német katonai vezetést és a magyar kormányt erőteljesebb lépések megtételére kényszerítették volna. Jány Gusztáv vezérezredes ennek ellenére vállalta a kapott feladat végrehajtását. Ami végül is lehetetlennek bizonyult. Felsőbb segítség elmaradása után Jány vezérezredes saját maga igyekezett a hiányokat áthidalni: ahol kellett, személyesen avatkozott be a csapatok harcvezetésébe. Személyes példával igyekezett a csapatokat erejüket meghaladó teljesítményekre buzdítani. Korotojaknál pl. 1942 nyarán maga állt a 12. k. hadosztály élére s az első vonalba előretörve húzta maga után a csapatot. Ezzel személyes bátorságáról tett tanúbizonyságot. A nyári harcok folyamán meg is sebesült. Példaadással és bátorsággal azonban a hiányzó korszerű nehéz fegyvereket pótolni nem lehetett. Különösen kitűnt vitéz lány vezérezredes bátorságával és példaadásával a doni csata idején 1943 januárjában, amikor túlerejű ellenség támadta meg a hadsereg védőállását. A több mint 200 km szélességű arcvonalon a védelem vezetése csak úgy volt lehetséges, mint ahogy azt ő tette: törékeny és fegyverzet nélküli gépével, mit sem törődve a légelhárítással, mindig jelen volt a harcok gyújtópontjában. Többet tartózkodott a csapatoknál, mint a hds. pság. harcálláspontján. Személyesen vezette a csapatok harcát. Példájával, buz-