Hídfő Könyvtár, 1980 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1980-03-01 / 1. szám
FIALA FERENC: Kántor János hazatér Az égen mint megvert hadsereg utóvédjei rohantak nyugat felé a szürke felhőfoszlányok. A máramarosi hatalmas erdőségek kékeszöld pasztellszínekben mondottak búcsút az ősznek és fázósan simultak a hegyek oldalához. Lent a völgyben elővert kis rutén falu lapult a sáros horpaszok között, s az összevissza épült utcákon sehol egy ember, sehol holmi nyoma az életnek. A falucska főutcája hegy iránt haladt, s fent a dombon leégett templomfalak tanúskodtak, hogy nem jó dolgok történhettek errefelé. A koromtól megfeketedett templomtorony csúcsán levő kereszt vízszintesre dőlve tartotta magát, ide-oda himbálózva, már ahogyan azt a hegyről érkező szél parancsolta. Pár lépésnyire, — mint vízözön előtti ősállatok — három kilőtt tank mutatta az elviharzott háború nyomait, és a szenvedést, ami nyomában járt. Az egyik tank tornyából cafatokra tépett vörös lobogó integetett a falu felé,, nem éppen biztatón hirdetvén a hegyek túlsó oldaláról érkező szabadságot. Három csont-bőrig lesoványodott kóbor kutya kaparászott élelem után a tankok tövében. Néha a fejüket az ég felé emelve, hosszú, elnyújtott vonítás szakadt ki belőlük, még jobban aláhúzva a késő őszi délután fájdalmas szomorúságát. Egyébként semmi lesz, csak az eső suhogása és az égen vágtató komor fellegek. Nem messze a kihalt falutól ezüst sínpár kígyózott a völgyek mentén, mint vékony köldökzsinór, ami még a világhoz, kultúrához és civilizációhoz köti a vidéket. A sínpár kanyarogva tűnt el a dombok mögött, hogy azután alig száz méternyire a falutól ijedten megálljon. Két hatalmas szürkésfehér sorompó zárta el útját, mutatván, hogy az egyik sorompón innen már más a világ, mint a másik sorompón túl. De ez csak jelképes valami volt, mert az új országhatárt jelző két tilalomra mindkét oldalán egyformán mérték az életet és a halál. A sorompókon túl alig párszáz méternyire, szomorú kis vasútállomás szürkéllett a novemberi esőben. Egyszerű, igénytelen kis .