Hídfő, 1971 (24. évfolyam, 584-607. szám)
1971-09-10 / 600. szám
1971 szeptember 10 HÍDFŐ Visszanézve az eddig megtett útra . . . 600! Szinte elképzelhetetlen. Hatszázadik szám —■ megszakítás nélkül! Ez azt jelenti, hogy pontosan huszonöt évvel ezelőtt szólott a Hídfő a nemzeti felfogású magyarokhoz és azóta minden hónapban kétszer, óramű pontosságával emlékeztetett arra: az emigrációnak súlyos kötelezettségei vannak, emigrációban élni nem leányálom. Sokan kidőltek sorainkból, megtértek azokhoz, akik ma már csak az emlékezés világában élnek. Másokat a megélhetés nehéz küzdelme, a másik oldal csábító ígérgetései tántorítottak el közülünk és mint az éjjeli pillangó a gyertyalángban, megperzselt szárnyakkal hullottak bele a feledésbe. De mindig akadtak újak, akik felvették a kézből kihullott tollat, magasra emelték az eldobott zászlót és tovább haladtak a megkezdett úton. A kezdet, az első évtized nehézségeit átvészelte a Hídfő. Süli József éjt-napot egybekapcsoló, kitartó munkássága, a világ minden részébe szétszórt nemzeti érzésű magyarok szellemi összefogását eredményezte. Ennek folyományaként 1959-ben megalakult a jobboldali szellemi elit vezetésével a Mikes Kelemen Kör. Az alapítók között szerepelt Süli József, Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc, Temesvári László és tucatjával azok, akik készek voltak a szellem fegyverével küzdeni az emigrációba kényszerült magyarság összefogásáért. A nyilvános bemutatkozás irodalmi délután keretében történt meg. A műsoron, előadások, szavalatok, zeneszámok és magyar táncbemutató szerepeltek. A rendezők ki akarták hangsúlyozni a párt és felekezeti politikán való felülállást azzal is, hogy az ünnepség megnyitására Dr. Eperjes Ernő müncheni római katolikus lelkészt kérték fel, aki azt elvállalta; az ünnepség második részét viszont a müncheni református lelkész szavai vezették be. De ez már több volt, mint amit a baloldaliak elbírtak. Megindult a suttogó propaganda és mindent elkövettek, hogy az irodalmi délután megtartását megakadályozzák. „Ez lesz a nyilasok zászlóbontása...” — volt talán a leghízelgőbb slogan. Az eredmény? Eperjes lelkész —■ akit választás elé állítottak, vagy velünk vagy ellenünk —■ az ünnepség napján lemondotta az irodalmi délután megnyitását ezzel az indokolással: „Én még a kommunistáknak is megtagadtam a hasonló szereplést." Más szóval a nemzeti érzésűeket egy szintre helyezte a kommunistákkal. Ennek ellenére az ünnepség átütő sikerű volt. Dr. Ádám György római katolikus vezetőlelkész az ünnepség után kijelentette, nem érti miért mondotta le Eperjes Ernő a megnyitást, hiszen az magas színvonalú, politikamentes irodalmi délután volt. A Kaulbachstrassei előadóterem kicsinek bizonyult. A hallgatóság az előcsarnokot és a folyosót is megtöltötte és hosszasan ünnepelte a szereplőket. A baloldal ezen támadása fiaskóval végződött. És a Hídfő, mely ott volt a Mikes Kelemen Kör bölcsőjénél, továbbra is a nevelőapa szerepét töltötte be. 1960 elején jelent meg a MKK első kiadványa, Fiala Ferenc: Egy hajó elsüllyed a Dunán című börtön korrajza. Ezt követte Málnási Ödön: A magyar nemzet őszinte története, Fényes Tóth Olga: Nők a szovjet börtönében, Padányi Viktor: Rákóczi című tanulmánya, Marschalkó Lajos Mindhalálig, Füry Lajos Az ezüst koporsó és Így tovább. Hoszszan folytathatnánk a felsorolást. Több mint negyvenezer kötet magas színvonalú magyar nemzeti irányzatú irodalom jutott el az olvasókhoz. Olyan dokumentációk, amelyeket sem megcáfolni, sem meghazudtolni, sem elferdíteni nem lehetett. A magyarországi kultúra megbízottjai és barátai megpróbálták az előretörést megállítani. Megtiltották elkötelezettjeiknek a könyvek árusítását. De már késő volt A MKK kiadványai ugyan eltűntek a kirakatokból, de könyvkereskedők tovább árulták a pult alól titokban a könyveket. Még Bécsben is... Újabb fiaskó. Ekkor sújtott le a Hídfőre először a sors könyörtelen keze: Süli József 1960 június 4-én, Trianon 20. évfordulóján, örökre eltávozott közülünk. Helyét Marschalkó Lajos vette át. A Hídfő ekkor már iránymutató példakép volt a nemzeti érzésű magyarok soraiban. A Hídfő és az MKK ekkor már azonos fogalom lett. A Németországi Magyar Szervezetek Központi Szövetségének nemzeti érzésű tagjai felkérték az MKK kuratóriumát a Csúcsszervezetbe történő jelentkezésre. A jelentkezés megtörtént, az MKK-t felvették a tagok sorába. Ez megint olyasmi volt, amit a baloldali klikk nem tudott elviselni: megtámadták a határozatot és az akkori elnök — engedve a nyomásnak — a belső béke helyreállítása érdekében, megváltoztatta a közgyűlés határozatát, de ugyanakkor közölte az MKK kuratóriumával, a határozat nem végleges, az ellen panasszal élhetnek. De az MKK nem élt panasszal, számára a tagság nem volt létkérdés. Csendben tovább dolgozott. A Hídfő is haladt tovább nyílegyenesen kitűzött célja felé, bár ellenségei mindent elkövettek, hogy munkáját és létét megnehezítsék. Egyik sajtóper a másikat követte —■ eredmény nélkül. Az egyik tárgyalásról a nem éppen jobboldalinak ismert —• időközben megszűnt 8 Uhr-Blatt 1961 június 10-i számában „Büntető eljárás sértés miatt politikai háttérrel” címmel és „Ha az antikommunizmus büntetendő ...” alcímmel kéthasábos, feltűnően elhelyezett cikkét a követketkezőképp kezdte: „Ulbricht és Kádár elvtársak állottak egy büntetőeljárás hátterében ...” és később idéz a vádlott védekezéséből: „... mindenáron fasisztának akarnak diffamálni, de amíg élek mindig küzdeni fogok a kommunizmus ellen. Ha ez Németországban büntetendő , kérem, ítéljenek el!” De mivel ez szerencsére még Bajorországban sem büntetendő, az ügyész indítványának ellenére a vádlottat felmentették. . . Így az újság, Fiaskó fiaskó után ... Aztán kidől sorainkból Baky András, nem sokkal utána Marschalkó Lajos. Mindkettőjük búcsúztatója inkább rejtett örömszivalgás volt a másik táborban: „Na, a Hídfő most már bedöglik!” De korai volt az öröm! Jelen számával a Hídfő elérkezett 600. példányszámáig, ami nemcsak emigráns, de még hazai viszonylatban is jelentős egy olyan lap életében, amely minden gyanússzagú támogatás nélkül járja a maga útját. És ezért hála és köszönet a Hídfő olvasóinak és híveinek. Magyar-Lápost 15. oldal