Hídfő, 1971 (24. évfolyam, 584-607. szám)
1971-09-10 / 600. szám
16. oldal Ni мяк, ni cik... mondotta régi ismerősünk, amint a párizsi Boulevard Saint Michel aszfaltján belerúgott egy fényes, barna gesztenyébe, ami éppen az orra előtt pottyant le az egyik őszbecsavarodott fa ágáról. Utána nézett az úttestre guruló gesztenyének, s még látta, amint egy teherautó széttaposta és belseje fehér vérként szóródott szét a köveken. Régi ismerősünk leült a legközelebbi kávéház terraszára, könyökére támaszkodott és úgy bámult arra a pontra, ahol pár pillanat előtt a fényes kis gesztenye az autó kerekei alatt kilehelte csiráját. Amíg kávéját kavargatta régi augusztusok és még régebbi gesztenyefák jutottak eszébe. A Krisztinaváros! Ott a nagybetűvel írott Alagút budai oldalán. Igen, mindjárt ott kezdődtek a költők által megénekelt krisztinavárosi gesztenyefák, amelyek elsétáltak a Krisztina-térre, bekanyarodtak a Mikó-utcába, majd végigvonulva a Vérmezőt szegélyező Attila-utcán— amelynek csak páros oldala volt — valahol a Széna-tér előtt szűntek meg létezni. Visszaszállva a múltba, mint tovatűnő filmkockákat pergette le behunyt szemei mögött a régi budai nyarakat, emlékeket. Megölelte az öreg Horváthkert zöldre mohosodott fáit és helyet foglalt a Horváthkert Krisztina körúti oldalán álló Budai Színkör színészbejárója előtti padon, ahol annak idején mint tiltott istennőket nézte a nyári előadások szünetében levegőző színésznőket. Köveiről láthatta a nyári operettek híres szubrettjét, Zilahy Irént, majd az örökifjú Honthy Hannát, a diszkréten illetlen Somogyi Nusit és mindazon többieket, akiknek nevét Sebestyén Géza színházplakátjain nagybetűvel szedett a nyomdász. Bennt az ódon színkörben valami Farkas Imre vagy Huszka operettért lelkesedett a budai ifjúság, Коду utána egy kapuciner erejéig a szemközti Philadelphia kávéházban vitassák meg a látott eseményeket. A Pestről átrándult közönség egyrészt a tér sarkán álló, majd százesztendős Zöldfa-vendéglőben vacsorázott, ahol Spolarich mester malac- és egyéb sültjei kerültek az asztalra gödöllői Vidák Jóska cigányzenekarának hol bits, hol vidám melódiái kíséretében. A magyar fővárosba beékelve külön világot jelentett a Krisztina város, melynek határa a budai Alagútnál, a Szénatérnél és délre a Sashegy egykor híres borokat termő lábánál végződtek. Állítólag voltak öregurak, akik esztendőkig nem lépték át a kerület határát. Kicsit lenézték az idegeneket és Pestről úgy beszéltek, mint valami züllött unokaöccsről, aki még meg sem született, amikor a legnagyobb magyar, Széchenyi István már örök hűséget esküdött a Krisztinaváros empire-stílusú plébánia templomában gróf Seglern Crescenca úrhölgynek ■— a templom falába beillesztett márványtábla szerint. Volt saját elemi iskolája és gimnáziuma és egy kicsit a katonai kincstár birtokában levő Vérmezőt is a magáénak tudta, ahol egykoron Martinovics Ignácot és társait kivégezték. Ha valaki megbetegedett, nem kellett Pestre mennie, mert a Krisztina-tér sarkán ott állott a szerb származású Radanovics fivérek öreg patikája, közvetlenül Pakányi Ferenc „étel és csemege finomságokat” áruló boltja mellett, ami arról volt híres, hogy az egész városban csak ott árulták a „Frigyes főherceg tescheni uradalmában készült” vajat, minek különlegességét már a zsírpapírba csomagolt vajfinomság formája is elárulta. A Mikó-utca végén — nem messze attól a háztól, ahol Kosztolányi Dezső lakott — még a harmincas években is ott állott az első magyar kisdedóvó épülete, amelyen ugyancsak márványba vésett írás őrizte az „angyali lelkű gróf Brunswick Terézia” emlékét. Szóval mindene megvolt ennek az öreg budai városrésznek, úgyhogy akár be is keríthették volna, akkor sem szenvedett volna semmiben szükséget. Még palotája is volt, amelyet a Karácsonyi grófok építettek a múlt század ötvenes éveiben Clark Ádám, a Lánchíd tervezőjének egykori földszintes háza mellett. A palota arról volt híres, hogy az azóta elsüllyedt időben egyszerre négy európai uralkodó rázhatott kezet egymással a díszes termekben A palotát azóta lebontották, az uralkodók régen meghaltak, s csak a krisztinavárosi gesztenyefák maradtak meg, hogy a dinnyeszagú augusztus eljövetelekor halk koppanással hullassák fényes barna gyümölcsüket az aszfaltra, a nyári vakáció utolsó napjainak örülő gyermekek nagy gaudiumára. Régi ismerősünk egy, az ifjúságából ittmaradt könnycseppet törölt ki szeméből és miután fizetett, lassan megindult a rue Racine-beli kis hónapos szobája felé, útközben lopva körülnézett és mint valami múltban járó tolvaj egy éppen akkor lehullott fényes gesztenyét dugott a zsebébe. Meghempergette a tenyerében, kitapogatta simaságát és azután azt gondolta, hogy azok a régi krisztinavárosi gesztenyék mégis csak mások voltak. De hogy miért ?— azt már maga sem tudta .. . csak érezte ... Kerestetés Dr. Saágy Józsefet keresi Dr. Bálint Ferenc özvegye. A két férfi együtt szolgált odahaza annak idején és Sagy állítólag Venezuelában él. Bálint Ferencné címe: 7612 Hampton Ave. Los Angeles, Cal. 90046. HÍDFŐ A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIOS POLITIKAI HETILAP Megjelenik minden hó 10-én és 25-én Alapította: SÜLI JÓZSEF | Kiadók: Arányi Anna (London) és Fabó László (USA) Felelős szerkesztő 1960—1968 MARSCHALKÓ LAJOS + Kiadóhivatal: 81. Fulham Park Gardens, London S. W. 6. 4 L Q. England Egyes számára Angliában 1/9, egyéb országokban 35 USA cent. Légipostán küldve 40 USA cent. 1 évi előfizetés díja rendes postán: Az európai országokban DM 24, vagy annak megfelelő valuta Angliában 2 angol font Egyéb országokban 7 dollár. Légipostán, Amerikai kontinens $ 9.20 Délafrika Rand 6.— Ausztrália, újzéland, Japán angol £ 3 A Hídfő és az évenként négyszer megjelenő Hídfő Könyvtár együttes évi előfizetési díja: Európában 38.— DM USA és a többi tengerentúli államokban 11 USA $ Terjesztőink: AUSZTRÁLIA: S. Trepák, HÍDFŐ = 22.5 X 30.5 cm és levelezőlap Ш Ш nagyságú színes, angyalos, ко- Qj Ш vonás címer kapható a Hídfő [íj [íj londoni címén. Ára 2.— dollár, = = illetve —.50 cent. = 1971 szeptember 10 8 München 15, Landwehrstr. 65. 54 Mitchell Street, Carramar, N.S.W. Australia. EGESZ EURÓPÁBAN: I Előfizetési díjak az alábbi címre küldendők: COMMERZBANK 8 München 1, Postfact 529, 0 430 8128 kontó számra. USA: Kossuth Bookshop 4138 Lorain Ave., Cleveland, Ohio 44113. Hungarian Book & Records 11802 Buckeye Rd., Cleveland, Ohio 44120. Fabó László 22 Hancock Str. San Francisco, California 94114. Vígh Gyula 1044 Eastern Ave., S. E. Grand Rapids, Mich. 49507 Verantwortlicher Redakteur: FERENC FIALA Redaktion (Szerkesztőség) in BRD. 66 Saarbrücken, Am Hagen 9 Druck: Oliver Ledermüller