Hídfő, 1981 (34. évfolyam, 825-850. szám)
1981-01-01 / 825-826. szám
A TARTLOMBÓL Az emberi méltóság Magyarországon Körlevél a magyar emigrációhoz A Mohácsi vész ünneplése A Tel Avivban megjelenő Új Kelet írja: Beszámoló a XX. magyar kongresszus eseményeiről A Mátyás templom mellett börtön foglyai A „csizmaverő" magyar népi tánc A kis vértanú A spanyol demokrácia halála Hídfő notesz Miatyánk... Az olvasó írja Halottaink Ni csak, ni csak . .. 825—826. SZÁM XXXIV. ÉVFOLYAM LONDON, 1981 JANUÁR HÓ 35 esztendő mérlege (F. F.) Év végén, év elején illő számadást végeznünk. Magunkkal, környezetünkkel és azzal a tágabb Valamivel, amit Hazának, Népnek, Nemzetnek nevezünk. A mai magyar rendszer ebben az évben tölti be fennállásának 35. esztendejét, ami annyit jelent, hogy hosszú tíz esztendővel szárnyalta túl az úgynevezett Horthy-korszak negyedszázadát. A hatalom átvételekor született gyermekek már ebben a rendszerben nőttek fel, az ő iskoláikban tanultak, az ő újságjaikat, könyveiket olvasták, egyszóval szellemi tüdejükbe a marxista-leninista levegőt szívták és annak horizontjából kellene, hogy nézzék, értékeljék a körülöttük zajló világot. A mindenkinek kötelező szemináriumi órákon a dicsőséges Szovjetunió eredményeit tölcsérezik a fejükbe, bölcsen elhallgatván, hogy Moszkvában már régen lehanyatlott volna a sarlóval és kalapáccsal ékesített vörös lobogó, ha a „rotthadó kapitalista államok“ a profit alapján állva nem támogatnák a leninista gazdasági elven felépült birodalmat. Olykor talán elgondolkoznak, hogy a roppant kiterjedésű Oroszország fennállásának 63. évében még mindig amerikai és kanadai gabonabehozatalra szorul és hogy az Uralban és egyéb helyeken épülő nagy ipartelepek kivétel nélkül nyugati tőkével nőnek ki a földből. Leninnek az iskolákban tanított műveiből bölcs óvatossággal húzták ki, a bolsevizmus prófétájának azon jóslatait, amelyek 63 év alatt sem valósultak meg. Az élethez annyira szükséges kenyérrel kapcsolatban többek között a következőket mondotta Lenin: „A kapitalista országokat nem fegyverrel kényszerítjük rendszerük megváltoztatására. Oroszország a maga végtelen földjein annyi gabonát termelhet, hogy a fölösleggel eláraszthatjuk a nyugati piacokat, s ezáltal gazdasági csődöt, munkanélküliséget idézünk elő, ami majd maga után vonja az általános munkanélküliséget, amit viszont gyökeres rendszerváltozás követ.. Sztálin halála után az orosz KP és a minisztertanács közös ülésen gyakorolt önkritika során megállapítoták, hogy 1953-ban Oroszország gabonatermése mélyen alatta maradt az utolsó cári évek átlagának. A helyzet azóta sem javult, s 1980-ban az előirányzott 220 millió tonna gabona helyett csak 179 millió tonnát takarítottak be a kolhozok. Hasona helyzet az ugyancsak létfontosságú burgonyával és cukorrépával is. Amiben azonban vezet a szovjet termelés, az a hadiipar. A szovjet költségvetés csaknem 50 százalékát a fegyverkezési kiadások rovata tölti meg. A konzumcikkeket főként amerikai és európai vállalatok szállítják — olcsó minőségben és olcsó árakkal — de még így is bőséges haszonnal. Ugyancsak európai és amerikai cégek kapnak megbízatást halász és kereskedelmi hajók szállítására, ezáltal is mentesítve a szovjet hajóépítő ipart, a máris ijesztő méreteket mutató hadiflotta bővítése számára. De mindezen dolgokat nem tanítják sem a Szovjetunióban, sem pedig Magyarországon. Csak dicséret illeti őket és nem bírálat, ahogyan Madách írja. Nálunk a helyzet szinte ugyanaz, csak a magyar termelés nagy része Záhonynál fut ki az országból gabonával, alumíniummal műszerekkel és ruhaneművel teli vagonokban. A szovjet-magyar gazdasági szerződés hazánkra előnytelen voltát, a magyar dolgozók mind jobban süllyedő életszínvonala mutatja. Nyugati konjunktúra-kutató intézetek szerint, amíg egy nyugatnémet ipari dolgozó havi kereste átlagban 2610 nyugatnémet márka, addig: Csehszlovákiában 1060, Keletnémetországban 1000, Lengyelországban 960, a Szovjetunióban 920 és Magyarországon 670 DM, illetve a vásárlóértékre átszámított havi bér. A gazdasági kiértékeléseken túl egyébként teljesen szovjet mintára haladt az ország átépítése. A Rákosi-korszak elején, a népbíróságoknak nevezett vésztörvényszékek először kiirtották, tönkretették a régi közép- és vezetőosztályt. Akasztották, lőtték, deportálták annak tagjait, s aki tehette külföldre menekült. Az így keletkezett űrt, tapasztalatlan, munkájukhoz nem értő lesipuskásokkal töltötték fel, mely ténynek káros hatásáról és következményeiről, ma már otthon is egyre gyakrabban kezdenek beszélni. A munkásságtól szép szavak és ígéretek hangoztatása közben elvették a sztrájkjogot, összekapcsolták a szakszervezeteket a kommunista párttal, így szüntetvén meg annak igazi hivatását: a munkások védelmét. Vöröszászlós ceremóniákkal megsemmisítették a nagy és középbirtokokat, látszólag így téve jóvá a Horthy-korszak legnagyobb hibáját — sőt