Hídfő, 1981 (34. évfolyam, 825-850. szám)

1981-01-01 / 825-826. szám

A TARTLOMBÓL Az emberi méltóság Magyarországon Körlevél a magyar emigrációhoz A Mohácsi vész ünneplése A Tel Avivban megjelenő Új Kelet írja: Beszámoló a XX. magyar kongresszus eseményeiről A Mátyás templom mellett börtön foglyai A „csizmaverő" magyar népi tánc A kis vértanú A spanyol demokrácia halála Hídfő notesz Miatyánk... Az olvasó írja Halottaink Ni csak, ni csak . .. 825—826. SZÁM XXXIV. ÉVFOLYAM LONDON, 1981 JANUÁR HÓ 35 esztendő mérlege (F. F.) Év végén, év elején illő számadást végez­nünk. Magunkkal, környezetünkkel és azzal a tá­­gabb Valamivel, amit Hazának, Népnek, Nemzetnek nevezünk. A mai magyar rendszer ebben az évben tölti be fennállásának 35. esztendejét, ami annyit jelent, hogy hosszú tíz esztendővel szárnyalta túl az úgynevezett Horthy-korszak negyedszázadát. A hatalom átvéte­lekor született gyermekek már ebben a rendszer­ben nőttek fel, az ő iskoláikban tanultak, az ő újság­jaikat, könyveiket olvasták, egyszóval szellemi tüde­jükbe a marxista-leninista levegőt szívták és annak horizontjából kellene, hogy nézzék, értékeljék a kö­rülöttük zajló világot. A mindenkinek kötelező sze­mináriumi órákon a dicsőséges Szovjetunió eredmé­nyeit tölcsérezik a fejükbe, bölcsen elhallgatván, hogy Moszkvában már régen lehanyatlott volna a sarlóval és kalapáccsal ékesített vörös lobogó, ha a „rotthadó kapitalista államok“ a profit alapján állva nem támogatnák a leninista gazdasági elven felépült birodalmat. Olykor talán elgondolkoznak, hogy a roppant kiterjedésű Oroszország fennállásának 63. évében még mindig amerikai és kanadai gabonabe­hozatalra szorul és hogy az Uralban és egyéb helye­ken épülő nagy ipartelepek kivétel nélkül nyugati tőkével nőnek ki a földből. Leninnek az iskolákban tanított műveiből bölcs óvatossággal húzták ki, a bolsevizmus prófétájának azon jóslatait, amelyek 63 év alatt sem valósultak meg. Az élethez annyira szükséges kenyérrel kapcsolatban többek között a következőket mondotta Lenin: „A kapitalista orszá­gokat nem fegyverrel kényszerítjük rendszerük meg­változtatására. Oroszország a maga végtelen földjein annyi gabonát termelhet, hogy a fölösleggel eláraszt­hatjuk a nyugati piacokat, s ezáltal gazdasági csődöt, munkanélküliséget idézünk elő, ami majd maga után vonja az általános munkanélküliséget, amit viszont gyökeres rendszerváltozás követ.. Sztálin halála után az orosz KP és a miniszter­­tanács közös ülésen gyakorolt önkritika során meg­­állapítoták, hogy 1953-ban Oroszország gabonater­mése mélyen alatta maradt az utolsó cári évek át­lagának. A helyzet azóta sem javult, s 1980-ban az előirányzott 220 millió tonna gabona helyett csak 179 millió tonnát takarítottak be a kolhozok. Hason­a helyzet az ugyancsak létfontosságú burgonyával és cukorrépával is. Amiben azonban vezet a szovjet termelés, az a hadiipar. A szovjet költségvetés csaknem 50 száza­lékát a fegyverkezési kiadások rovata tölti meg.­­ A konzumcikkeket főként amerikai és európai válla­latok szállítják — olcsó minőségben és olcsó árak­kal — de még így is bőséges haszonnal. Ugyancsak európai és amerikai cégek kapnak megbízatást ha­lász és kereskedelmi hajók szállítására, ezáltal is mentesítve a szovjet hajóépítő ipart, a máris ijesz­tő méreteket mutató hadiflotta bővítése számára. De mindezen dolgokat nem tanítják sem a Szov­jetunióban, sem pedig Magyarországon. Csak dicsé­ret illeti őket és nem bírálat, ahogyan Madách írja. Nálunk a helyzet szinte ugyanaz, csak a magyar termelés nagy része Záhonynál fut ki az országból gabonával, alumíniummal műszerekkel és ruhane­művel teli vagonokban. A szovjet-magyar gazdasági szerződés hazánkra előnytelen voltát, a magyar dol­gozók mind jobban süllyedő életszínvonala mutatja. Nyugati konjunktúra-kutató intézetek szerint, amíg egy nyugatnémet ipari dolgozó havi kereste átlag­ban 2610 nyugatnémet márka, addig: Csehszlová­kiában 1060, Keletnémet­országban 1000, Lengyel­­országban 960, a Szovjetunióban 920 és Magyaror­szágon 670 DM, illetve a vásárlóértékre átszámított havi bér. A gazdasági kiértékeléseken túl egyébként tel­jesen szovjet mintára haladt az ország átépítése. A Rákosi-korszak elején, a népbíróságoknak nevezett vésztörvényszékek először kiirtották, tönkretették a régi közép- és vezetőosztályt. Akasztották, lőtték, de­portálták annak tagjait, s aki tehette külföldre me­nekült. Az így keletkezett űrt, tapasztalatlan, munká­jukhoz nem értő lesipuskásokkal töltötték fel, mely ténynek káros hatásáról és következményeiről, ma már otthon is egyre gyakrabban kezdenek beszélni. A munkásságtól szép szavak és ígéretek hangoz­tatása közben elvették a sztrájkjogot, összekapcsol­ták a szakszervezeteket a kommunista párttal, így szüntetvén meg annak igazi hivatását: a munkások védelmét. Vöröszászlós ceremóniákkal megsemmisí­tették a nagy és középbirtokokat, látszólag így téve jóvá a Horthy-korszak legnagyobb hibáját — sőt

Next