Hídfő, 1981 (34. évfolyam, 825-850. szám)
1981-01-01 / 825-826. szám
2. oldal bűnét — elodázva a földreform keresztülvitelét. A nagybirtokokat követően jöttek a kulákföldek, s a végén sor került a kisparasztok sovány holdacskáira is, hogy mindezek helyére azután a szovjet mintára megalakult kolhozok, magyarul termelőszövetkezetek lépjenek. Az 1956 évi forradalom csak annyiban hozta meg a kívánt változást, hogy az elégedetlenkedők kinyithatták a szájukat, és államilag engedélyezett Hofi-viccek által vezethetik le az emberek a szegénység okozta nyugtalanságot. A mindig növekvő, és ma már 15 milliárd dollárnyi államadósság terhét a legszükségesebb konzumcikkek árának emelésével próbálják csökkenteni — ismét a fogyasztók kárára. Lezüllesztették a munkamorált. Az emberek nem abból élnek, amit keresnek, hanem amit a hivatalos munkaidő után összemanipulálnak. Fizetgetnek — dolgozgatunk — lett az elve annak, aki fent akarja tartani fejét, a már szájig érő szegénységszagú víz piszkos áradata felett. Marxista tanok szerint a borravaló lealacsonyítja az embert. Ma az éttermi pincér nem szolgál ki, ha rendelés után nem teszel pár forintot a piszkos szalvétád alá. De ugyanilyen piszkos szalvétája van az orvosnak, mérnöknek és mindazon többi alkalmazottnak, aki a közönséggel érintkezik. Baksis ország lettünk. Az ország egyik fő jövedelemforrása az idegenforgalom. A nyugatról jövő vendégek azonban európai színvonalú szállodákat igényelnek, (a keletieknek jó a háromszor használt lepedő is) — tehát szállodákat építettek. Hiltont, Intercontinentalt, régi kastélyok, kúriák maradványaiból üzleteket rendeztek be, ahová csak nyugati vendég léphet be s mint modern Tiborcok mondhatják a hazaiak: „hisz összekarmolázná a szegénynek patkója a szép sima padlatok“ így vált másodosztályú állampolgárrá saját hazájában az otthoni dolgozó. A rákosi időkben íróistállókat alakítottak, ahol az oda beutalt íróknak megadott tárgyról és megadott utasítás szerint kellett írniuk. A hamu alatt izzó parázs azonban 1956 óta imitt-amott lobbot vet és mai íróink, mint az ország élő lelkiismerete megpróbálják áttörni a párt és kormány által emelt gátat. Még nem móriczi kíméletlen őszinteséggel mondják el a fájdalmakat, írják társadalomkritikai írásaikat, de elkezdtek valamit, ami az 56-os időkre emlékeztetik az olvasót. Moldova György, Csoóri Sándor, Fejes Endre és kis mértékben Illyés Gyula új írásai is mind bátrabban rámutatnak arra az országzüllesztő veszélyre, amit a marxista-leninista gyakorlat jelent az ország számára. Íróink hangja mind erősebb lesz és ha nem jön egy újabb világszakadás, akkor a 35 éven át hallgatásra ítélt tollnak az érdeme lehet, hogy egyszer mégis csak megváltozik a világ a Duna- Tisza közén. Miatyánk... Mi Atyánk! Ki vagy a mennyekben! Ott vagy ,igen, de jönnél egyszer le a földre, lépdelnél végig közöttünk, lehetne rád nyirkos kapuboltok szemétszaga, néznél be udvari ablakokon a szobákba, ahol feldöntött pálinkásüvegek közt egy pontra merednek az asszonyok! Szenteltessék meg a Te neved! Mindenható vagy, add hát, hogy megszenteltessék az ember neve is. Gyarlónak, halandónak ítélted, azért volt neki mindegy, mit cselekszik a földön. Jöjjön el a Te országod! De melyik az? Hiszen múlandó életünkben annyiszor mondták nekünk: ez a te országod. Annyiszor, annyiszor! Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyekben, úgy itt a földön is! Mennynek és földnek törvénye, ha egy lehetne! De, hogy országolnánk mennyei módon a földön? Te segítesz? Vagy tűzesőt zúdítasz megint Sodomára? Kiszemelted-e botjaidat? A mi mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma! A napit, de mi a holnapit kívánjuk, a holnaputánit! Legyilkoljuk érte a földjeinket, mérget vetünk, vadjaidnak, madaraidnak emelünk kongó kőkockákat, fáid zöld kontya helyébe, s majd a kenyér-meddő föld minket mérgez meg az ítélet éjszakáján. És bocsásd meg a mi vétkeinket. Honnan kezdjük a felsorolást? Az anyaméhtől? Futja-e életünkből végigmotyogni vétkeinknek fekete lajstromát? Mégis tekints, ha nagyságos dolgod endegi, mi apró jóságainkra is — tőled valók-e? vagy törettetéseinktől? Voltunk néha azért izgalmasok is, legyen ez egy szemernyi a serpenyőben! miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! Ha eképpen, akkor jaj nekünk és jaj az ellenünk vétkezőknek! Mert mi nehezen bocsátunk meg, de hisz érted, e sáros földön nekünk nehezebb. És ne vigy minket a kísértésbe. Ezek már rég nem a te kísértéseid, hiszen azok olyan ősiek, hogy edzettségünk megbirkózik velük. Nem isteni és nem ördögi álsértések ezek, hanem valaki langyos szívűé, aki odaférkőzött tüzed közé s az ördög jege közé. Alig ismerjük meg, azért veszedelmes, de szabadíts meg a gonosztól! Ő az, ő! Az előbbi, a langyos! Tőle szabadíts meg! A Gonosztól! (Ismeretlen szerző Budapestről) HÍDFŐ 1981. január