Hídverők, 1950 (3. évfolyam, 16. szám)
1950-08-25 / 16. szám
gadtai Szerk.: - a keresztényszocialista belga miniszterelnök hazahívta a trónra az uralkodót. Ha valóságos politikai demokrácia lett volna Belgiumban, úgy ma III. Lipót békében és nyugalomban gyakorolná uralkodói jogait. A tény azonban az, hogy a király újból csomagolhat, készítheti az útiböröndöket s a királyi jogok gyakorlása helyett "DP" sors vár arra az uralkodóra, aki mellett demokratikus eszközökkel tett hitet márciusban a nemzet és júliusban a törvényhozás. Hogy történhetett ez meg? A részleteket fölösleges idéznünk.Mindnyájan ismerjük azokat: mozgósították az utcát, akcióba lépett a belga szociáldemokrata párt, hűségesen asszisztált annak a kommunista párt, a szakszervezetek pedig felvonultatták a tömegeket! A vonatok leálltak, a bányászok a szén helyett trónt döntögettek, a kohók kihűltek, a nemzet élete szűhűdötté vált. Elvakult munkásvezérek a királyi palota ostromára szerveztek felvonulást; a hadsereg és a rendőrség,kötelességét teljesítve,meg akarta akadályozni a lázadást és eldördültek az első lövések: három tüntető maradt a "politikai csatatéren" holtan! ... De mióta megengedett egy alkotmányos,vagy politikai küzdelemben a vasutak, a gáz, a villany leállítása? És mióta feladata a munkásság érdekvédelmi szervének, a szakszervezeteknek az, hogy a törvényhozás legális döntésével szemben általános sztrájkot hirdessen és a szakszervezeti tagok tízezreit ostromra, lázadásra vigye? Eddig úgy volt , hogy a szakszervezeti mozgalomnak egyetlen erkölcsi tőkéje van, ez pedig a dolgozó munkásság védelme a tőke túlkapásaival szemben. Ezt az erkölcsi jogaimat mindenki elismerte és ezért fordult mindenkor a világ rokonszenvei a szakszervezetek felé. Egyetlen kultúrállamban sem akadályozták évtizedek óta a szakszervezetek konstruktív, hasznos munkáját. Az egyedülálló munkás erőtlen és védtelen a tőke roppant erejével szemben: emberséges munkafeltételeket ,tisztességes munkabért csak úgy tud kiharcolni ágának,ha szakszervezetekbe tömörül s igy a szakszervezetek tömegereje egyenrangú félként tárgyalhat a tőke hatalmasaival. Az elmondottakból következik, hogy abban a pillanatban kicsúszik az erkölcsi talaj a szakszervezeti rendszer lába alól, amely pillanatban az szembefordul a saját hivatásával és átsiklik a napi politika ingoványára. Az természetes, hogy minden egyes munkásnak van politikai nézete is; lehet szociáldemokrata, liberális, vagy keresztényszocialista, lehet köztársasági,avagy királypárti felfogású. De ha van kialakult politikai nézete, úgy azt ne a szakszervezeteken belül akarja érvényesíteni! Ott vannak minden modern államban a különböző politikai pártok. Választásoknál vagy népszavazásnál szavazhat arra a pártra,amelyre akar, amelytől a legtöbbet várja,amelynek programmja politikai felfogásának a legjobban megfelel. Most egy alkotmányjogi kérdésben kellett állást foglalnia a belga munkásságnak. Ám nem úgy történt állásfoglalása, ahogy ezt a politikai demokrácia írott és íratlan szabályai rendelik, hanem pontosan úgy, hogy az a forradalmi kiskátékban írva vagyon! A többség a királyt akarja!? Mi,a kisebbség nem akarjuk! De mert legális többséget a parlamentben produkálni nem tudtunk, majd leállítjuk a vonatokat, a gázt, a villanyt, és kivonulunk az utcára! Ez nem demokrácia, ez nem a nép önrendelkezése a saját sorsa fölött! Ez nem a minden demokrácia alapelvének, a többségi elvnek tiszteletben tartása, ez egyszerűen az utca kollektív terrorja, - az elmúlt hetekben egy legális uralkodó trónjával szemben,- holnap esetleg másutt és egészen más kérdésekben... Valami tehát nem "stimmel" ezzel a "politikai demokráciával"!Valami alapvető hiba csúszott a gépezetbe! Egy király távozása, az események elkendőzése sem sokat segítene. Becsületesen szembe kell nézni a tényekkel! Le kell vonni a belga események tanulságát. Elvégre a diktatúrák bukása óta nem szűnnek meg hangoztatni azt, hogy csak a demokratikus politikai rendszer az, amelyre a népek és nemzetek jövőjük biztonságát építhetik. Ez ma az egyedil üdvözítő panacea, amit az emberiségnek kínálnak, főlegPárisból, Londonból és Washingtonból. S nemcsak a volt totalitásos, levert népeknek , de egészen primitív kis keleti és távolkeleti népecskéknek is,mint a jövő halálosan bizonyos gyógyszerét minden baj, betegség, gazdasági nyomor s politikai elmaradottság ellen.Egy társadalomtudós számára mindenesetre izgató feladat figyelni azt, mire megy például ezzel az egyedül üdvözítő pariceával mondjuk Szíria, vagy Yemen, vagy éppen a távolkeleti Burma,ahol még