Krónika, 1978 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
Kenyér és Lorz. Nem tudom mihez kell nagyobb alázat, lemondás és kötelességtudás: húsz évig magyar lapot szerkeszteni és kiadni Venezuelában, vagy a sivatag homokjára, a tenger hullámaira verset írni? Rozanich István megtette mind a kettőt. Csáktornyától (ahol született) Székesfehérvárig, Székesfehérvártól (ahol az „Új Fehérvár” belső munkatársa volt és a Gonoszok c. ifjúsági regényét írta) nagy csütörtökig, nagy csütörtöktől (akkor hagyta el, 1945-ben Magyarországot) a vándorlás nagypénteki korszakán át Caracasig, acéllá edzette a sors, így lett a székesfehérvári ciszterek neveltjéből venezuelai farmer, kereskedő, pénztárnok és magyar lapszerkesztő. Húsz évig szerkeszteni és fenntartani a Caribi Újságot, legalább annyit jelent, mint szétverte tengeren törékeny vitorláshajót kormányozni és elvezetni a kikötő felé. Rozanichnak a célja csak egyetlen volt: hozzájárulni a tiszta magyar nyelv és a magyar öntudat fenntartásához. Ki tudná ma pontosan lemérni, hogy ennek a szerény külsejű lapnak mekkora szerepe volt a caracasi magyar egyesületek megszervezésében, vagy az emigráció egyik legszebb Magyar Házának megszületésében? Annyi bizonyos, hogy sok magyar alkotáshoz járult hozzá építő tégláival, és nem egyszer az összetartó habarcsot is a Caribi Újság szerkesztőségében keverték. Közben több venezuelai költőt fordított magyarra, és egy kötetnyi verset a német irodalomból. Ez a kötet — amit most vesz kezébe az olvasó — saját versei, húsz év termékének gyűjteménye. Elgondolkoztam a kötet címén. „Kenyér és bor” olyan nekem, mintha a költő ekumenikus istentiszteletre hívogatná mindnyájunkat. Valóban, a hivatása magaslatán álló emigráns költő, valahányszor ír, istentiszteletet tart, szentmiseáldozatot mutat be. Feláldozza önmagát, feláldozza kenyerét és borát, hogy eljuthasson az olvasókig. Az igazi versírás áldozat és ünnepi Úrfelmutatás az eljövendő, boldogabb emberért és az Országért, melynek megváltását várjuk. Rozanich István, a szerkesztő a mindennapokhoz hord téglát, de Rozanich, a költő evangéliumi verset ír, és a megváltást keresi önmaga és nemzete számára. Ifjúságában még „kristályhegyekről” álmodott, de most, életének ősze felé közeledve lemondóan állapítja meg, hogy „beomlott a mesekút”. A hétköznapok józan világításában szemléli környezetét és várja felkészülten a jövőt. Már nem ifjúi láz hajtja, hanem a kötelesség. Felméri az időt és beosztja a magára vállalt feladatokat, mint aki tudja: „A víg szüretnek vége már, hogy kinek szedtem nem tudom, az idő is későre jár, merre menjek, mely után?” Felötlik benne is a gondolat: míg mások gyűjtöttek, ő azért élt, hogy másokat ösztönözzön és a közösségnek, melyben él, utat mutasson. De legyőzi a kétségeket, és nem áll meg bánkódni az önmaga számára elvesztett évek fölött. Folytatja tovább az eddigi utat. A jólét és pénz nem kísérti, sem a társadalmi rangok hiúsága. Lemondásában olyanná lesz, mint kopott gépkocsija, mely az össze-vissza kerengő elegáns autók tömegében mégis a cél biztos tudatával siklik előre. „Én már minden földin túl vagyok, úgy buktam el, mint akit kiráz gyilkos, kegyetlen, vad őszi láz, fa áll így magában, lombtalan, vagy az, kinek tenger gondja van, és megváltást vár, új napot, jó jelben megfogant holnapot.” Adja Isten, hogy Magyarországon kívüli életünknek ez a klasszikus hagyományokon nevelt, szerény és nemes hangú lírikusa megérje a megváltás napját! Könyves példája pedig, kenyér és bor legyen mindnyájunk asztalán! Flórián Tibor A verseskötet ára 7 dollár. Kapható a Krónika szerkesztőségében, vagy a költő címén: Kozanich István — Apartado 50674 — Caracas 105 — Venezuela. Venezuelai vendégeink a Kultúrközpontban. Endes László, Csiga Gyuláné, Kázmér Lajos, a Kultúrközpont alelnöke, Endes Lászlóné, Csiga Gyula, a caracasi Magyar Ház volt gondnoka. 12 KRÓNIKA