Édes Anyanyelvünk, 1984 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1984-01-01 / 1. szám
A POÉNOKAT LELÖVIK, UGYE? Címet adni nem könnyű mesterség, jó címet adni pedig különösen nehéz. Nincsenek tehát irigylésre méltó helyzetben az újságírók, hiszen nekik tömegével kell új címeket, méghozzá minél frappánsabb, az olvasó figyelmét minél sikeresebben megragadó címeket kitalálniuk. Valószínűleg ezért dolgoznak olyan szívesen „hozott anyagból”, ezért folyamodnak címötletért a közismert idézetekhez, címekhez, szállóigékhez, szólásokhoz. Vagy úgy, hogy lényegében változatlan alakban használják fel őket, vagy úgy, hogy kisebb-nagyobb módosításokat hajtanak végre rajtuk, így igazítva hozzá az eredeti címet vagy idézetet a cikk tartalmához. Az előbbi címtípusról folyóiratunk múltkori számában már közzétettem néhány megfigyelést. Most kössünk ismeretséget az utóbbival, a variált címmel is! Az ilyen címek egyik csoportja valamely közkeletű idézetet, közmondást, szólást vagy szállóigét variál. Többnyire oly módon, hogy az eredeti szöveg valamelyik szavát olyan nyelvi elemmel helyettesíti, amely utal a cikk témájára: Ki közgazdász akar lenni... (Esti Hírlap, 1981. márc. 24. 12); Nem mind ezüst, ami fénylik (Új Tükör, 1983. szept. 4. 34); Kórház az egész világ (Élet és Irodalom, 1983. szept. 9. 13). Előfordul, hogy ugyanabból az idézetből többféle variáció is kisarjad. A Kossuth Lajos egyik 1846-os vezércikkéből szállóigévé formált „Tengerre, magyar!” felszólítást rövid időn belül háromféleképpen is kiforgatták a címadók: Bringára magyar! (Ifjúsági Magazin, 1983. 8. sz. 13); Kerékre, magyar! (Népszava, 1983. szept. 24. 15); Tengerre, osztrák! (Esti Hírlap, 1983. szept. 13. 5). Keletkeznek a fentieknél merészebb, kötetlenebb címvariánsok is, amelyek épp csak annyit hagynak meg a variáció alapjául szolgáló idézetből, amennyi a felidézéshez okvetlenül szükséges. Egy budapesti napilap körkérdést intézett néhány laptársának szerkesztőjéhez: mi a hobbija, mit gyűjt szabad idejében? A választ lényegében már a feleim megadja: Halat, vadat és még sok mindent (Esti Hírlap, 1983. szept. 3. 12). Ugyancsak A walesi bárdok ismert verssorára utalt az a riporter, aki egy sokféle állatot tartó, de húsukból sohasem evő Veszprém megyei gazdát ezzel a címmel interjúvolt meg: Vadak, halak, s mi jó falat - de nem a gazdának (Napló, 1983. aug. 27. 4). A variált idézés mint címadási mód igen alkalmas volna rá, hogy egy kis élénkséget lopjon a napisajtó stílusába. Kár, hogy az utóbbi időben csak elvétve találkozhatunk ilyen típusú, valóban jól sikerült, szellemes megoldásokkal. Ez az oka annak, hogy mind a két ilyen példám aránylag régebbi keletű, még a hetvenes évek végéről való. Az egyik cím: Jack és Sam ante portás (Esti Hírlap, 1979. szept. 13. 8) azért ötletes, mert Jack és Sam, aki Hannibál módjára „a kapuk előtt” áll két cirkuszi elefánt. A másik egy külföldi - ha jól emlékszem: iráni - tudósításnak volt a felcíme: Húszezer kurd Sardashiba tart (Esti Hírlap, 1979. szept. 5.). Alig maradt valami az eredetiből (a tart állítmány és a mondatszerkezet), mégis nyomban felidéződik bennünk Garay János Kont című versének feszes ritmusú kezdősora: „Harminc nemes Budára tart”. Sajnos nem mindegyik szállóige-aktualizálás sikerül ilyen jól. Akadnak gyűjteményemben elrettentő ízlésficamok is. Vörösmarty Zalán futásának első sora például ebben a változatban került egy sporttárgyú cikk fölé, amely a ferencvárosi labdarúgók gyönge szereplésének okait firtatja: Régi rang, hol késel az FTC homályában? (Hétfői Hírek, 1982. jan. 11.). Az erőltetetten szellemeskedő címadó, mint láthatjuk, még arra sem ügyelt, hogy legalább a szótagszám egyezzék. A variált cím másik válfaja már eredetileg is cím volt. Például egy magyar bűnügyi filmnek a címét (Az oroszlán ugrani készül) így időszerűsíti egy szó betoldásával a sportújságíró, akinek a londoni angol-magyar labdarúgó-mérkőzés előkészületeiről kell beszámolnia: A brit oroszlán ugrani készül (Népsport, 1981. nov. 18.). Az eredeti címnek az új tartalomhoz való hozzáigazítása legtöbbször elemcserével, egy vagy több szónak a kicserélésével történik. A televíziót levelekkel elárasztó nézőkről ötmillió dühös ember (Új Tükör, 1983. szept. 4. 30), a ritkuló madárfajok védelméről Száll a madár fészkére (Magyarország, 1980. okt. 26. 32), a harcsafogásra való 26-os horgászzsinórról pedig A 26-os csapdája (Új Tükör, 1981. aug. 30. 44) címmel olvashattunk. A Ne fogadj el orvosságot civilektől! című cikk (Hétfői Hírek, 1982. szept. 6. 5) írója két elemet is kicserél a korábban nálunk is bemutatott angol filmdráma, a Ne fogadj el édességet idegentől! címében, így próbálva meg ráirányítani az újságolvasó figyelmét a laikus öngyógyítókat fenyegető veszélyekre. Némelyik ilyen variált címben jóformán csak a puszta váz, a mondatszerkezet őrződik meg: Ha termékváltás, akkor Celltex (Vas Népe, 1983. aug. 25.). A szerző talán már nem is gondolt a tizenöt évvel ezelőtti amerikai filmsikerre (Ha kedd, akkor Belgium), hanem a későbbi „ferdítések” szolgáltak számára mintául. Érdekes megfigyelni, milyen hallatlan frisseséggel reagálnak a címvariánsok ki • • • • ÉDES ANYANYELVÜNK !