Édes Anyanyelvünk, 1991 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
A Károli-biblia titka Négyszáz évvel ezelőtt, 1590 nyarán látott napvilágot Vizsolyban a megálmodójáról és lényegében megalkotójáról elnevezett Károlibiblia. Azóta máig számos kiadásban, kisebb módosításokkal, de alapjaiban változatlanul vehette kezébe mindenki, aki a Szentíráshoz akart fordulni. Századokon át zengett Károli, Károliék szava a templomokban, s hirdette az erkölcsöt az iskolákban. Összetartotta a magyarságot a nehéz időkben, itthon, Erdélyben, a Felvidéken, délen és az egész világon, nemegyszer szinte egyedüli menedéket nyújtva, mint a legutóbbi évtizedekben is. Különösen kezdetben, de valójában napjainkig - Szenczi Molnár Albert zsoltároskönyvével, zsoltáraival együtt - hozzájárult irodalmi nyelvünk kialakulásához és helyesírásunk megszilárdulásához. Aztán, mint Csűry Bálint, a magyar népi élet és nyelvjárások kiváló tudósa utalt rá, átjárta népünk érzés- és gondolatvilágát; úgyannyira, hogy a népnyelv sok kifejezést, szólást átvett belőle, sőt - mint Petőfi egyes versein - változtatott is rajta, így téve igazán sajátjává (pl. a Máté evangéliuma XXVI. rész, 31. vers vége így hangzik: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai"; (ez a Csűrytől idézett, Szatmár megyei változatban - minden bizonnyal ritmikai okokból - így módosul: „Verd meg a pásztort, elszéled a nyáj”). És megihlette a költőket, regényírókat: Arany, Ady, Tóth Árpád, Áprily Lajos vagy Móricz, Kodolányi, Szabó Magda és mások nyelvét meg sem lehet érteni a Károli-biblia ismerete nélkül. De még a katolikus Babits sem vonhatta ki magát a hatása alól, tudniillik az annyira sajátos, igazán emberi alkotásának, a Jónás könyvének megírásakor szintén a Károli-bibliához fordult. Csoda-e hát, hogy valóságos népkönyvvé lett, amely századokon át ott volt minden református család házának mestergerendájában vagy más fő helyén, és amelybe feljegyezték az élet legfontosabb eseményeit: ki mikor született, mikor lépett házasságra, és mikor távozott el az élők sorából... Ilyenformán nem alaptalanul merül fel a kérdés, mivel magyarázható mindez. Egyáltalán mi a titka a Károli-biblia időben nem csökkenő, páratlan hatásának? Nem könnyű felelni rá. Úgy gondolom, mindenekelőtt a tartalmi oldalt kell számba vennünk. A Biblia az élet könyve: a szegény és a gazdag, a közösségben és a magányos elhagyatottságban élő, az okkal és ok nélkül üldözött, az örvendő és szomorkodó, a töprengő és a kétségbeesett... mind, mind megtalálta benne a választ a maga kérdéseire. Aztán a Biblia mindig a hitet sugározta: hitet Istenben, az emberben, az életben, a munkálkodásban, az értékekben. És elkísérte az embert a bölcsőtől a koporsóig. Ha a Biblia hatásának titkát keressük, nem felejtkezhetünk el a nyelvjárások fölé emelkedő és a mai nyelvi normarendszer felé mutató, kiegyensúlyozott nyelvéről, és különösen, mindig a tárgyhoz illő, továbbá esztétikailag megragadó stílusáról. Hogy a fordítói közösség magyaros kifejezésmódra törekedett, arról maga Károli így nyilatkozott: „Az fordításban éltőnk az mennyire lehetett, tiszta, igaz magyar szóval, idegen szólásnak módját nem követtük, sőt inkább az mi darabosnak tetszett vagy az zsidó, vagy az deák szólásnak módjában, annak es kimondásában az magyar nyelvnek szólásának módját követtük.” (Elöljáró beszéd; ez és a többi bibliai idézet mai helyesírással átírva.) Persze azért idegenszerűség óhatatlanul maradt a Bibliában, de mint Horváth János megjegyezte, a Biblia sajátos nyelvébe, stílusába „beletartoznak nemcsak eredeti, most már archaizmussá vált magyaros zamatai, hanem idegenszerűségei is, melyek a bibliai szent nyelvek örökségeként származtak reá, s amelyeket olvasói ma már csaknem valami ősi, gyökeres magyarság maradványaként hajlandók becsülni". És ezzel már a Biblia stílusához érkeztünk. Németh László három fő stilisztikai sajátságát emelte ki. Elsőként a zeneiséget: „Hibás fordítást, idegen mondatszerkezetet - írja - találhatsz ebben a könyvben, de nem találsz verset, amelynek a zenei megoldása tökéletlen lenne. Olyan egész, amelyik talán egyik oka a bibliás beszéd nagy elterjedésének." Valóban, szinte a leggyakrabban előforduló zenei eszköz a Bibliában a paralelizmus, a párhuzamos szerkesztés és az ezzel is összefüggő, de más verstani jelenséget is tartalmazó prózaritmus. Egyetlen példa Pál apostolnak a korintusbeliekhez írott I. leveléből (XIII. rész): „Avagy mindnyájan apostolok-é azok? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan doktorok-é? Vagy mindnyájan hatalmasságok-é?" A továbbiakban Németh László a Biblia költőiségét húzza alá: „A Biblia költészete ráerőszakolta magát a fordítók prózájára...", majd a költői stílus fontos eszközeire utal: a retorikai alakzatokra, valamint a képekre, hasonlatokra. A reformátusok „himnuszaként" számon tartott XC. zsoltár bibliai előzményében például ezt olvashatjuk: „Uram, Te minékünk hajlékunk voltál minden időben", majd az ember életének véges voltát így adja tudtunkra: „Mert az ezer esztendő Te előtted mint az tegnapi nap, mely elmúlt, és az éjszakának negyed része. Elragadod őket, mint egy árvízzel: olyanok, mint az álom, mint az fű, mely hirtelen megszárad. Mely reggel virágzik, és estvére elváltozik: kivágattatik és megszárad." Harmadszor a Biblia változatosságát, valójában sokműfajúságát hangsúlyozza Németh László: „Könyv ez, mely itt történelem, ott ballada, itt szerelmi ének, ott haragos óda, itt jóslat, ott idillium. Szókincse a mindenkié. Bár sokféle költeményt tartalmaz, a sokféle költemény tolmácsolása egységes." Ennek megfelelően - ismét csak egy esetet említve - még a korabeli mindennapi beszélt nyelvet is tanulmányozhatjuk a Bibliából. Ezt olvassuk például a Jób könyvében: „... ne gondoljad, hogy az sátán az Istennel trécselne...". Ennek a ma is egy kissé népies, bizalmas stílusértékű szónak például ez az egyik korai előfordulása. Összefoglalásként idézzük a „szeretet himnuszá”nak legalább az első versét, mint ami a Károli-biblia teljes - tartalmi és formai - szépségét megmutatja: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelveken szólnék is, szeretet ha nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc és az pengő cimbalom”. (Pál apostolnak a korintusbeliekhez írott I. levele, XIII. rész.) Szathmári István : ÉDES ANYANYELVÜNK