Egészségügyi Dolgozó, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-06-01 / 1. szám
EGYÜTT ÉS TOVÁBB Írta: dr. Ferencz Gábor • az Orvosszakszervezet főtitkára A vérben, kínban, pusztulásban, romok között született új életünk első percétől kezdve együtt indultunk munkára az Orvosok és az Egészségügyiek Szakszervezete. Akkor, amikor még nem voltak kórházak, amikor még a hygiéniának legelemibb feltételei sem voltak biztosítva, mikor az emberek csak magukra, puszta létfenntartásukra gondoltak; együtt indultunk el, hogy gyógyítsuk a betegeket, enyhülést nyújtsunk a szenvedőknek, segítséget a szűkölködőknek s vigaszt a kishitűeknek. Együtt építettük ki szervezeteinket, együtt bizonyítottuk tetteinkkel, hogy egy új világot tudunk teremteni ha akarjuk, ha nem félünk a munkától, ha hivatásunk magaslatán állunk, ha az alap, amelyre építünk, a nép s a világnézet amiben hiszünk, a szocializmus. Most tovább megyünk. Tovább megyünk anélkül, hogy hátranéznénk, vagy eredményeinkkel dicsekednénk. Arcunk a jövő felé fordul, mert még sok a dolgunk. Nem elégszünk meg a romok eltakarításával s egyes régi intézmények helyreállításával. Évszázados mulasztásokat kell pótolnunk. Nagy, és nehéz munkánkban szükségünk van egymás segítségére és egymás bizalmára. Annál is inkább, mert közös munkánkat nem mindenki nézi jóindulattal. A ma orvosának és a ma egészségügyi dolgozójának egymáshoz való viszonya lényegesen megváltozott. Nincsenek elsőbbségi jogok, privilégiumok. Az úgynevezett »segédszemélyzet« sokszor veszélyesebb, nagyobb áldozatkészséget, testi és lelki megerőltetést kívánó munkát végez, mint az orvos. Viszont a hivatása magaslatán álló »egészségügyi« tudatában van az orvosi működés jelentőségének, fontosságának és munkáját, nem gépies egykedvűséggel, hanem a közös munka örömével végzi. Tudatában vagyunk mindnyájan annak, hogy az életet végigélni csak úgy érdemes, ha az ember munkáját a közösség szolgálatába állította. Egy sokat szenvedett nép egészségének védelme és a betegségei ellen való küzdelem a szolgálatunk. A vállalt feladat elvégzését segíti elő ez a most meginduló lap. Úfjabb tett és újabb erősítés számunkra az »Egészségügyi Dolgozó« megjelenése. Szeretettel és örömmel köszöntöm testvérszakszervezetünk lapját. Egymásután indulnak meg lapjaink, hogy elvigyék a tudomány, a szervezés, a szakmai közösség híreit, eredményeit az ország legtávolabb vidékére is. Ezekből a lapokból megismerjük egymás problémáit nagyobb távlatokban is és erősebben fogjuk szervezeteink kapcsolatait is. Az »Egészségügyi Dolgozó« feladata ezenfelül nemcsak az, hogy bővítse a szakmai és szakszervezeti sajtót, de kell, hogy egy újabb fegyvert is jelentsen a demokráciáért vívott harcunkban. Legyen ez a lap bátor és szókimondó mindenkivel, ha kell az olvasóival szemben is, ha hibákra kell rámutasson és tartsa mindig szem előtt, a legszebb emberi hivatás, a segítés és a szolidaritás eszméjét. Nekünk, akik egy új világ emberei vagyunk, nincs, sok szóra szükségünk, hogy megértsük egymást, tudjuk mit akarunk. Ezért, ha azt kérdik, mi legyen a Programmja ennek az új lapnak, válaszom egyszerű: a munka és a harc! EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Állásfoglalás örökségünk, mit az elmúlt rendszerek reánk hagytak — egészségügyi dolgozókra — semmivel sem volt különb, mint az ország többi dolgozójának öröksége. — Munkahelyeinket ugyanúgy nem kerülte el a rombolás és az ezt követő nyomor, mint az ország valamennyi más munkahelyét. Szétrombolt kórházaink és egészségügyi intézményeink ma képtelenek befogadni mindazokat, akik segítségre szorulnak, hiszen az 1938-as szűkös 50.003-es országos ágylétszámból 38.000-rel kellett felvenni a betegségek elleni küzdelmet, akkor, amikor az ország egy többéves háború után legyengülve, tehát a betegségek iránt sokszorosan fogékonyabban fog hozzá az építéshez s akkor, amikor évente csak tbc-ben 13.098 ember hal meg Magyarországon. Mi fővárosi és vidéki egészségügyi dolgozók egyaránt nagyon jól ismerjük a szegénység és az egészségtelen munkahely okozta betegségeket s tudjuk hogy ezeket meg kell szüntetni. De meg kell szüntetni saját nyomorúságunkat is. Korlátlan munkaidővel dolgozó robotosokból meghatározott munkaidővel s becsületesen megszabott bérért dolgozó munkavállalókká akarunk fejlődni. De fejlődni kívánunk szakmai vonalon is, hogy lépést tarthassunk az állandóan fejlődő orvostudomány követelményeivel. Fejlődésünk lehetősége — meg sokkal inkább, mint bármely más szakma dolgozóié — az általános fejlődéshez van kötve. Az állam gazdasági megszilárdulása nélkül nem képzelhető el állami kórházaink teljes renoválása, azon belül a munkabér és munkaidő rendezése. De nem képzelhető el más közületi vagy magánintézménynél sem, melyeknek léte és főleg jóléte az általános gazdasági helyzet függvénye. Számunkra tehát nem kérdéses, hogy támogatnunk kell-e a hároméves terv zökkenésmentes keresztülvitelét, vagy sem?! Amíg naponta kell elutasítani kórházainkban a betegek felvételét, mert gyógykezelésükhöz hiányzik a megfelelő ágylétszám, avmig a gyermekmenhelyek képtelenek befogadni nagyobb számban a jövő nemzedék legelesettebbjeit, az anyátlan vagy apátián kicsinyeket, amíg kórtermeink felszerelési hiánnyal küzdenek s amíg nem utolsó sorban magunknak is gyakran nem emberi módon kell küzdenünk a lét- s fenntartásért, addig nem fér kétség a tervszerű gazdálkodás szükségességéhez. A hároméves terv szükségszerűség, amely minden egészségügyi dolgozónak egyhangú követelése. b. 1. 3