Egészségügyi Dolgozó, 1980 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-02 / 1. szám

DR. MEDVE LÁSZLÓ Számvetés, feladatok 2. oldal Dr. Kornidesz Mihály nyilatkozata: A pártkongresszus előtt 3. oldal Bérszintfejlesztés a fővárosban 9. oldal Hóviharban Mínusz húsz fok, fehéren dühöngött a tél, az ereszek jégcsapjait már tapogatta a sötétség, a hó meg egyre szakadt. A hófúvások percről percre magasodtak, ember alig lézengett az utcákon. Hirtelen fölberregett a telefon. A műtőből üzentek, hogy egy súlyosan kivérzett AB Rh-negatív beteget kell azonnal operálni. Nagyobb mennyiségű vérre van sürgő­sen szükség. Ha már ott lenne is, szinte későn volna. A rossz idő kegyetlen tréfájának tűnt mindez. Egy-két pa­lack is nehézséget okoz ilyen ritka csoportból, hát még Rh-negatívból. Talán más csoportot!? Ebben az időben minden fogytán volt. Azt a néhány készenléti palackot gyorsan átküldtem, azután kibámultam a hóviharba. Még repülőgépen sem várhattam segítséget. Dühöngött a tél, a bukszusok felett vastag boltozattá dagadt a hótaka­ró. Kilátástalan! Kilátástalan! Egyszerre szűknek éreztem a rendelőt. Kimentem a kísértetiesen üres folyosóra. Az első palackot már bekap­csolták — gondoltam. Szaporán fut le a csepp. Ha túl­nyomásban adják... ? Percek alatt elfogy a palack ... s az élet is ... Kimenni, kiküldeni valakit! ? — Szinte lehetetlen­ség! Kik vannak a közelben, akik számításba jöhetné­nek? Hiába erőltettem az agyamat. Semmi reménysugár. Pedig vér kell, vér kell! Lábdobogás riasztott fel, energikus, egészséges ro­baj. Már jöttek is egymás után a behavazott kucsmájú, pirosra csípett arcú, izmos férfiak, egy mezőgazdasági főiskola hallgatói. Úgy néztem rájuk, mint mentőangya­lokra. Elébük rukkoltam. Életem talán legtömörebb beszé­dét mondtam el. Szavaimat döbbenetes csend fogadta. — Lesz valami ital? — törte meg a csendet a legelöl álló, vezetőféle, aki — éreztem — nem az alku miatt mondta ezt. — Természetesen — mondtam. Meg bőséges uzson­na is. — Hát akkor mire várunk, fiúk? — szólalt meg a mögötte álló, és én már rohantam is a telefonhoz. A mű­tősnő a nagymosásból ugrott ki. Futva érkezett. Melegvíz­­szítta kezeit még javában törölgette a kötője sarkába. Egy-két perc múlva a vér csurgása melegen zenélt a műtőben, teltek a palackok, s mintha már a szél se lenne olyan goromba. Nemsokára vidám, egymást ugrató férfihangok töl­tötték meg az étkezőt. Már a kissé sápadtabbak is mo­solyogtak. Jó hír érkezett a műtőből. A műtősnő kezé­vel fáradtan végigsimította a homlokát. Az elmúlt per­cek feszültsége egy-egy mély sóhajban oldódott. Szeme­inket legeltettük a begyűjtött kincsen, a telt palacksoron, aztán kinéztünk a szelekkel harsogó világba. Már nem is volt olyan hideg. Dr. Kanyó János -___________&g&gfo, ____________­____________,_____,______________________________________ TE­X FALUM­ Szönyi István festménye Megint magunk mögött hagytunk egy évet, és várakozással tekintünk az új elé, amely az ötödik ötéves terv b­ifejeződésének és az új tervidőszak­ előkészítésének esztendeje. Talán most jobban érezzük, mint korábban, hogy ha következetesen fellépünk tagságunk jobb munkafeltételeiért, a szervezettebb, fegyelme­zettebb gyógyító-megelőző tevékenységért, az intézmények demokratikusabb légköréért, ak­kor egyúttal a lakosság magasabb szintű egészségügyi ellátásáért is küzdünk. A fel­adatok elhatárolhatók, de együttesen érezte­tik hatásukat a betegek gondozásában, a hu­mánusabb és türelmesebb bánásmódban, az előrehaladást segítő gondolatokban, és tettek­ben. 1980-ban a minisztériummal együtt elké­szítjük a VI. ötéves terv szociális tervezésé­nek programját, amelynek fő jellemzője a komplexitás. Magában foglalja majd a mun­kavédelemmel, a munkakörülmények fejlesz­tésével összefüggő intézkedési tervet, a dol­gozók egészségvédelmét, üzemegészségügyi el­látását, a csökkent munkaképességűek reha­bilitációját. Tartalmazza továbbá a szociál­politikai juttatások és kedvezmények egész sorát, a kulturális és sportolási lehetősége­ket, a nővér- és orvosszállók, lakások építé­­sét, kórházi óvodák, bölcsődék létesítését, az üzemi étkeztetés javítását és más kedvezmé­nyeket. Nagy figyelemmel kísérjük a potenciálisan veszélyes munkaterületeket, így például az aneszteziológia, az intenzív terápia, a rönt­gen és radiológia, valamint a fogászati el­látás vonalán. A szakszervezeti mozgalomnak elő kell se­gítenie a nyugdíjkorhatárt elértek, valamint a nyugdíjasok ésszerű foglalkoztatását, ügyel­ve arra, hogy a munkaviszonyban álló idő­sek részesüljenek mindazokban a juttatások­ban, melyeket a rendelkezések előírnak. A szociálpolitikai tevékenységnek is arra kell irányulnia, hogy minél többen jöjjenek az egészségügybe, és meg is tarthassuk őket. Központi vezetőségünk állásfoglalása sze­rint részt veszünk a­­z ötéves terv előké­­szítésében, a tervezésiben. Alapvető követel­ménynek tekintjük a megelőzés, a gyógyítás és a rehabilitáció egységét, s a köztük levő aránytalanságok megszüntetését. Kiemelt fel­adat az alapellátás személyi és tárgyi felté­teleinek javítása annak érdekében, hogy min­denütt, ahol csak lehet, a körzetekben befe­jezett ellátást kapjanak az emberek. Támo­gatjuk az egészségügyi integráció kiteljese­dését, ennek keretében a progresszív, illetve a folyamatos betegellátás alapjainak megte­remtését. Igen fontos feladatnak tekintjük, hogy a VI. ötéves tervben az átlagos ütemet meghala­dóan fejlődjenek a­z egészségügyi és szociális ellátás javítására fordítható beruházási esz­közök­, s a megfelelő területen, átgondoltan használják fel őket Az alapfokú ellátás el­sődlegessége mellett kiemelten kell gondos­kodni a megfelelő gyógyintézeti ágyarányok és struktúra kialakításáról. A gyermekek és idősek sajátos ellátásának szempontjait is na­gyobb­­figyelemmel kell kísérni. Az intéz­ményhálózat" gép- és műszerellátottságának­ korszerűsítése hasonló figyelmet kíván. A VI. ötéves tervben 6900—7400 új kórházi ágy létesítésére számíthatunk. E mennyiségi fejlődés azonban nem elegendő. Arra kell törekedni, hogy több legyen az idült betege­ket ellátó gyógyintézeti ágy, illetve szanató­riumi és utókezelő férőhelyek létesüljenek, tehermentesítve a magasan műszerezett aktív ágyakat. További előrehaladásunk kulcskérdése az ésszerű munkaerő-gazdálkodás. Az elmúlt éveikben nagymértékben nőtt az egészségügy­ben foglalkoztatottak száma: 1960-ban az ak­tív keresőknek 2,1 százaléka, 1978-ban már 3,9 százaléka dolgozott a szakmánkban. Cél­jaink megvalósításához elengedhetetlen az át­gondolt, reális foglalkoztatáspolitika, a képzés és a területi szükséglet összhangjának meg­teremtése. Jobb tervezésre, elosztásra, diffe­renciáltabb erkölcsi és anyagi megbecsülésre van szükség ahhoz, hogy a VI. ötéves terv munkaerő-szükségletét biztosíthassuk. Ennek érdekében foglalkoznunk kell a munkahelyek és a dolgozói létszám közötti arányokkal, a munkaerőnek a társadalmi szükségletek sze­rinti képzési és elhelyezkedési orientációjá­val. Mind az orvosok, mind a többi egészség­­ügyi dolgozó a társadalmi szükségletnek meg­felelő területeken ,és a k­ívánt képzettséggel lássák el feladataikat. A betegellátás színvonalának emelését ki­válóan segítik a szocialista brigádok, a pél­damutató közösségek. A vállalatoknál 550 szo­cialista brigád, az intézményekben 2600 mun­kamegjavító közösség működött. A közelmúlt­ban elnökségünk a minisztériummal közösen állást foglalt az egészségügyi munkaverseny­­mozgalom továbbfejlesztéséről. Célul tűztük ki a magasabb követelményeket, s az ennek megfelelő elismerést, ugyanakkor azt, hogy a területünkön folyó munkaverseny kerüljön közelebb a termelésben jelentős eredménye­ket hozó szocialista brigádmozgalomhoz. Az elnökség múlt évi felhívásához egyre több in­tézmény csatlakozik. Vállalásaikkal többet akarnak adói munkahelyük megszokott tevé­kenységénél, elősegítve a hatékony gyógyí­tást, ápolást, gondozást, a gazdaságosságot és az ésszerű takarékosságot. A munkahelyi demokrácia fontos eszköze a csoport- és az egyéni érdekek összehangolásá­nak. Az egészségügyi dolgozók részvétele a vezetésben a közvetlen és a képviseleti fó­rumok rendszerében érvényesül. Az egész­ségügyieket elsősorban azok a döntések ér­deklik, amelyek őket, munkatársaikat, illetve munkahelyüket érintik. A vezető csak akkor számíthat beosztottainak javaslataira, jobbító szándékára, ha rendszeresen­ tájékoztatja őket az intézmény, az osztály gondjairól, várható feladatairól, s ha igényli tevékeny részvéte­lüket a megoldásban. A munkahelyi demok­rácia rendkívül jelentős a jogok és a köteles­ségek érvényesítésében, de csak akkor, ha fórumainak működése nem formális. Figyelmünket egyebek mellett a bizalmiak tevékenységének javítására kell összpontosí­tani. A magyar szakszervezeti mozgalom egyik fő alakja a jövőben a bizalmi lesz. Jogköré­nek bővülése önmagában is jelentős ered­mény, de nem elegendő; alkalmassá kell vál­nia a nagyobb feladatra, arra, hogy megfele­lően képviselje csoporttagjainak érdekeit, és ugyanakkor az osztály, illetve a részleg szak-, más­­munkájának fejlődését is. A tavasszal kezdődő szakszervezeti válasz­tások előkészítésekor foglalkozni kell a meg­felelő bizalmiak kiválasztásával, hiszen az új szervezeti felépítés alapján az alapszervezet legfelsőbb választott irányító szerve és képvi­selete a bizalmiak testülete lesz. Ez a testü­let választja meg saját végrehajtó szervét, a szakszervezeti bizottságot. Az osztály-, illetve intézeti és műhelybizottságok szerepét a bi­zalmiak és a főbizalmi veszi át. A taggyűlé­sek mellett az alapszervezet legfontosabb fóruma a szakszervezeti csoportélet lesz. Erre a szervezeti változtatásra több szempontból is szükség van. Túlszervezettség jelei mutat­koztak, nem egyszer párhuzamosság volt az eddigi működésben. A Minisztertanács és a SZOT határozata az üzemi demokrácia to­vábbfejlesztéséről területünkön is életre hív­ta a szakszervezeti tanács és a bizalmiak együttes ülését, amely a maga megnöveke­dett hatáskörével csökkentette a taggyűlések eddigi szerepét. A választások politikai, tartalmi, szerveze­ti előkészítése gondos, körülteke­ntő munkát kíván valamennyi területtől s a szakszerve­zeti tagoktól is. A vezetőségekbe, tisztségek­re politikailag tapasztalt, a szocializmus iránt felelősséget érző olyan dolgozókat válassza­nak, akik élvezik a tagság bizalmát, kiállnak munkatársaik jogos érdekeiért, s példásan végzik szakmai munkájukat is. E feladatok tegvében készül szakszerveze­tünk tagsága VIII. kongresszusunkra, amely összegezi öt esztendő munkáját, és meghatá­rozza a további évek feladatait annak érde­kében, hogy kiegyensúlyozottabban, harmo­­nikusabban éljenek és dolgozhassanak a hi­vatásukat tisztelő, a betegellátás iránt fele­lősséget érző egészségügyi dolgozók. Végezetül valamennyi ápolónőnek, orvos­nak, védőnőnek, gyógyszerésznek, minden dol­gozónak megköszönöm az óesztendőben vég­zett áldozatkész, odaadó munkáját. Valameny­­nyiünk életében valósuljon meg szó szerint a jókívánság: legyen boldog új esztendőnk! DR. FÜZI ISTVÁN Az új esztendő Világ proletárjai, egyesüljetek! Az Orvos — Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének tan.a XXIV. ÉVF. 1980. I. 2. ,dníl 1. SZÁM ÁRA 1,30 Ft Békés, boldog új esztendőt kívánunk!

Next