Egészségügyi Dolgozó, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Eredményekben gazdag, 1 boldog új esztendőt kívánunk! Számvetés és előretekintés az új esztendő küszöbén Napok választanak el csupán valamennyiünket attól a pillanat­tól, amikor pezsgőspohárral a ke­zünkben köszöntve szeretteinket, adtunk számot magunkban az ó­­esztendőben végzett munkánkról, koccintottunk egy jobb, békésebb és boldogabb új évre. Ki-ki szű­­kebb környezetében, családjá­ban, a munkahelyén számvetést készített, amely alapjául szolgál a jövő feladatainak a megoldásá­hoz. Dr. Fűzi István, az Egész­ségügyi Dolgozók Szakszerveze­tének a főtitkára. Számvetése, ér­tékelése és tervei túlnőnek egy család keretein. Az új esztendő küszöbén kerestük fel őt, hogy in­terjút kéijünk lapunk számára. — Kérem, engedje meg, hogy el­sőként ne az egészségügyi szak­­szervezet első számú vezetőjét, hanem mint a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szö­vetsége Egészségügyi Ágazati Bi­zottságénak az elnökét kérdez­zem meg. Hogyan értékeli a világ népei, a világ egészségügyi dolgo­zói szemszögéből az 1986-os évet? — A világ egészségügyi dolgo­zói, mint minden becsületes em­ber, felelősséget éreznek a béke megóvásáért, a nemzetközi fe­szültség csökkentéséért, a nukle­áris katasztrófa elkerüléséért. A nemzetközi egészségügyi szak­­szervezeti mozgalom minden esz­közt megragad ahhoz, hogy a leg­alapvetőbb emberi jogot, az élet­hez való jogot megvédje. Meggyő­ződésünk, hogy az egészségügyi dolgozók és szervezeteik — élje­nek és működjenek bárhol is a vi­lágon — elkötelezettjei a békés épitőmunkának. Ma már tudo­mányosan bizonyított, hogy nincs a földön egyetlen ország sem, amelynek egészségügyi appará­tusa képes lenne egy esetleges' atomkatasztrófa sérültjeit ellátni. Elképzelhetetlen feladatot jelen­tene még egy korlátozott nukleá­ris háború is — amelyben a ma­gam részéről nem hiszek —, hi­szen nemcsak az első pusztítások következményeire, hanem annak beláthatatlan, ma még nem is sej­tett hatására a világ egészségü­gye nem lenne képes. — Az Ön szavai szerint a világ egészségügyi apparátusa tehetet­lenül állna a nukleáris háború sé­rültjeivel szemben. Milyen eszkö­zei vannak a szakszervezeti moz­galomnak a békéért folytatott küzdelemben? — Visszatérve a nemzetközi orvosmozgalomra, szeretnék em­lékeztetni rá, hogy a Budapesten 1985-ben megrendezett V. kong­resszusukon először vettek részt az egészségügyi szakszervezetek képviselői. 1986-ban Kölnben megrendezett tanácskozáson szekció keretében vitatták meg a szakszervezet tevékenységét a békéért való küzdelemben. Ter­mészetesen e kongresszuson szakszervezetünk központi veze­tőségének egy tagja is részt vett, és beszámolt arról a megállapo­dásról, mely szerint ez év májusá­ban a Moszkvában tartandó VII. orvoskongresszussal párhuzamo­san megrendezik majd a világ szervezett dolgozóit tömörítő szakszervezeteknek, nővérszövet­ségeknek és ifjúsági szervezetek­ben dolgozóknak a világkonfe­renciáját. Ezt a tanácskozást a Közalkalmazottak és Rokonszak­mabeli Dolgozók Nemzetközi Szövetségének Egészségügyi Bi­zottsága is támogatja és szervezé­sében aktívan közreműködik. Ez év elején Helsinkiben lesz az előkészítő bizottsági ülés. Nemzetközi munkánkban a bé­ke védelmének ügye mellett ki­emelt feladatunk a világ minden országában dolgozó egészség­­ügyi alkalmazottak érdekeinek a védelme. Megemlítem, hogy az elmúlt esztendőben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet paritásos bizottsága másodízben tárgyalta az egészségügyi dolgozók foglal­koztatási körülményeit és szer­vezkedési jogait. A szervezet 63. ülésén, az 1977-ben hozott 149-es számú konvenció a betegápoló személyzet élet- és munkakörül­ményeire vonatkozik, másrészt arra, hogy mit tehetnek az egész­ségügyi dolgozók szakszervezetei a különböző országokban dolgo­zók élet- és munkakörülményei­nek javításáért, az egészségügyi ellátás színvonalának emeléséért. Az a célunk, hogy az említett do­kumentumot az egészségügyben dolgozók egészére kiterjesszük — Nemzetközi Szövetségünk és Ágazati Bizottsága ilyen kezde­ményezéssel élt. Ezzel több kor­mány és munkáltató nem ért egyet. Ez elsősorban ott problé­ma, ahol az egészségügyi dolgo­zók számára nem biztosított a szervezkedési jog, nincs szakszer­vezet, nincs kollektív szerződés. Reméljük, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet e témát nemcsak munkabizottságában fogja megvitatni a jövőben, ha­nem közgyűlése elé viszi és elfo­gadásra javasolja majd azon or­szágok kormányainak is, ahol ez ideig az egészségügyi dolgozók­nak nem volt érdekvédelmi szer­vezetük. — Térjünk rá szűkebb közössé­günk, a magyar egészségügyi szakszervezet dolgaira. Egy esz­tendő telt el a mozgalmunk IX. kongresszusa óta. Az ott elfoga­dott határozatok tekintetében mi­ben sikerült előbbre lépni, és mi­lyen megoldásra váró feladatai vannak a szakszervezetnek a dol­gozók érdekvédelmét illetően? — Az a véleményem, hogy szakszervezetünk IX. kongresz­­szusa reálisan értékelte ágaza­tunk helyzetét és az egészségügy­ben dolgozók munka- és életkö­rülményeit. A kongresszuson el­hangzott észrevételek, a jobbító szándékkal elhangzott kritikák fi­gyelembevételével fogadtuk el azt a határozatot, amely mun­kánk alapját képezte az elmúlt esztendőben is. Természetesen egy év alatt nem sikerült minden területen előbbre lépnünk. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban az egészség­ügy szakmapolitikai kérdéseit il­letően a korábbiaknál konkrétab­ban megfogalmazott elvek szület­tek. Az egészségügyi ágazat az el­múlt esztendőben is kiemelt he­lyet kapott a többi népgazdasági ághoz viszonyítva. A nemzeti jö­vedelemből más területeket meg­haladó módon részesült, ám ez a kiemeltség nem minden területen tudta kompenzálni az időközben bekövetkezett árváltozásokat. Bi­zonyos mértékben ágazatunkat is sújtotta az importkorlátozás, amely a műszerparkra volt ked­vezőtlen hatással. Továbbra is gond az egészségügyben meglévő területi aránytalanság is. Annak ellenére, hogy az orvo­sokat tekintve a világ harmadik­negyedik helyén állunk a ranglis­tán, országunkon belül komoly gondokkal küszködünk. Példa­ként említhetjük, hogy Szabolcs- Szatmár megyében 5-10 ezer la­kosra jut egy fogorvos, de további területi és szakmai aránytalansá­gokat is sorolhatok. Nem sikerült előbbre lépni a hiányszakmák­ban dolgozók munkájának javí­tása terén sem. A meglévő gondok ellenére azonban elmondhatjuk, hogy több területen tovább fejlődött intézményi rendszerünk. Több kórház és rendelő megújult, gya­rapodtunk új létesítményekben is. Megemlíthetjük példaként az Országos Ér- és Szívsebészeti Klinika új műtőtömbjét, a mis­kolci KÖJÁL új épületének át­adását, a Fővárosi Gyógyszertá­ri Központ új raktárbázisát, a győri onkoradiológia 100 ágyas hotelrészlegét, a Békés Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézeté­nek új műtő-részlegét. Nagy je­lentőségű a magyar egészségügy számára az a három, igen kor­szerű komputer-tomográf is, amelyet az elmúlt év novemberé­ben állítottak az egészség szolgá­latába a fővárosban. Igaz, hogy a komputertomográfok elsősorban a fővárosban és annak környékén élők egészségügyi ellátásának biztonságát növelik, de elismert igény, hogy hazánk regionális központjaiban is hasonló számító­­gépes rétegvizsgáló készülékeket kell majd felállítani. Folyamatban van egy mágneses magrezonan­cia berendezés beállítása is, amely a diagnosztikai eljárások csúcsát jelenti majd a gyógyítás­ban. Említést érdemel az a társa­dalmi összefogás, amellyel az egyes régiókban élők igyekeznek segíteni az egészségügy helyze­tén. Szép példája ennek az össze­fogásnak az a miskolci akció, amelyben a megye és a város vál­lalatainak és intézményeinek ösz­­szefogásával megteremtették egy komputertomográf vásárlásának az anyagi fedezetét. Köszönet ille­ti a tanácsi szerveket azért, hogy az elmúlt esztendőben az új, önál­ló tervezéseik eredményeként például műszerbeszerzésre a ter­­•veket meghaladó összegeket bo­csátottak az egészségügy rendel­kezésére. — Az elmúlt esztendőben az MSZMP KB Politikai Bizottságá­nak 1986. május 6-i, az egészség­ügyről szóló határozatát, és az az­zal kapcsolatos tennivalókat meg­vitatták az egészségügyi intézmé­nyek dolgozói. Milyen következte­tések vonhatók le a határozat kö­vetkeztében lezajló vitákból? — A párt politikai bizottsága megállapította, hogy az 1979. szeptember 11-i, egészségügyről szóló határozat következtében ja­vult az egészségügyi ellátás, ám a lakosság egészségi állapotában nagyon kedvezőtlen változás kö­vetkezett be. Szakszervezetünk IX. kongresszusa is foglalkozott ezzel a kérdéssel és határozatá­ban a következőt fogadta el: „Ja­vasoljuk a magyar szakszerveze­tek XXV. kongresszusának, hogy tegye az össz-szakszervezeti mozgalom feladatává a társa­dalmi méretű megelőzés prog­ramját, közösséget vállalva ezzel az egészségügy ez irányú felada­tainak megvalósításában, támo­gatva az ennek érdekében kifej­tett felvilágosító, nevelő és szak­­ellátási feladatok sikeres megva­lósítását”. Javaslatunkat a ma­gyar szakszervezetek XXV. kong­resszusa megvitatta és elfogadta. Úgy hiszem, hogy ma már min­denki számára elfogadott a kor­mánynak az a törekvése, hogy a betegségek megelőzésére nemze­ti kormányprogram szülessen. E programot a kormány illeté­kes elnökhelyettese koordinálásá­val számos más tárca és társadal­mi szervezet dolgozza majd ki. Meghatározzák majd azokat az össztársadalmi feladatokat, a nép­gazdaság különféle ágazatainak, a tanácsoknak, a vállalatoknak és intézményeknek, valamint a tár­sadalmi szervezeteknek a tenni­valóit, amelyek az egyének fele­lősségére építve alapozzák meg az egészség megőrzéséhez szük­séges tennivalókat. A feladat sür­get, hiszen lakosságunk egészségi állapota romlik. A halálozást te­kintve az európai országok között a férfiak körében nálunk a leg­rosszabb a helyzet, de a középko­rú női lakosságot tekintve is az utolsó helyre kerültünk. Lassan már mindenki előtt ismertté vál­nak azok a szomorú statisztikai mutatók, melyek szerint évente 47 ezren vesztik életüket például a keringési megbetegedésben. A halálokokat vizsgálva meg kell állapítani, hogy kedvezőtlenül, rosszul sáfárkodunk legfőbb kin­csünkkel, az emberek egészségé­vel. Lakosságunk életmódja na­gyon kedvezőtlen. Sürgős cselek­vésre van tehát szükség még ak­kor is, ha a jelen helyzetben tár­sadalmunkban a gazdasági gon­dok megoldása élvez prioritást. Szakszervezetünk cselekvőén tá­mogatni fogja a jövő év első fe­lében a kormány elé kerülő, egész­séget megőrző nemzeti progra­mot. A társadalmi program min­denki részvételét igényli. Ehhez, véleményünk szerint a legmaga­sabb szintű állami és politikai szervek állásfoglalása is szüksé­ges, továbbá az államhatalmi és társadalmi szervek részéről konk­rét feladatmeghatározásra, a meg­előzési program központi irányí­tására is sor kell hogy kerüljön. Visszatérve az egészségügyi in­tézményekre és az intézmények­ben tevékenykedő alapszerveze­tekre, fontos feladatunknak tart­juk a betegellátás, a betegekkel való bánásmód javítását. Azt valljuk, hogy az egészségügyi el­látásunk területén is gyakran meglévő hiányosságok sem en­gedhetik meg a ridegséget, a be­tegekkel való lélek nélküli, ese­tenként goromba bánásmódot. Számunkra továbbra is a legfon­tosabb: „az ember egészsége a legfőbb törvény”. Szakszervezeti szerveink és testületeink méltó feladata, hogy a nehezebb idősza­kokban is a türelmes magatartás­ra, az egymás iránti tiszteletre ne­velje dolgozóinkat. — A szakszervezet IX. kongresz­­szusának határozata az egészség­ügy munkaerő- és bérgazdálkodá­sáról szólva a következőképpen fogalmazott: „A bérpolitika alakí­tásában népgazdasági szinten ar­ra kell törekedni, hogy az orvosok, a gyógyszerészek és más diplo­mások átlagkeresete fejezze ki a munkamegosztásban végzett te­vékenységük valós értékét. A szakképzett, három műszakban foglalkoztatott egészségügyi dol­gozók átlagkeresete pedig érje el az ipari munkásokét." Sikerült-e hozzáfogni ennek a határozatnak a megvalósításához? — Kilencedik kongresszusunk megállapította, és sajnos ma is ér­vényes, hogy az egészségügyben foglalkoztatott dolgozók bére 25—30 százalékkal alacsonyabb a más ágazatban dolgozó, ha­sonló végzettségű és beosztású szekemberek átlagbérétől. Fogal­mazhatok úgy is, hogy szakszer­vezetünk számára talán ez a leg­fájóbb, és máig megoldatlan probléma. Pedig ahhoz, hogy szakmai feladatainkat, a lakosság legmagasabb szintű egészségügyi ellátását a társadalmi követelmé­nyeknek megfelelően végezhes­sük el, dolgozóink munkáját er­kölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni! Igaz, orvoslétszámban a világelsők között vagyunk, bár, mint említettem, aránytalanságok tapasztalhatók az egyes területe­ken. Sajnos, nem mondható el még a mennyiségi ellátottság megfelelő szintje sem. El kell mondanom azt is, hogy igény van a mainál magasabb szintű kép­zésre a szakdolgozók körében. A 10 évvel ezelőtt kialakított, ak­kor igen korszerű közép- és felső­fokú képzési rendszert mára már szükség lenne a mai viszonyok­hoz korszerűsíteni. Egyébként e téma hamarosan a szakszervezet központi vezetősége elé kerül. Hi­ány van más szakképzettségűek területén is, elsősorban a három műszakos ápolónők körében, ahol esetenként ez eléri a napi foglal­koztatottak 40 százalékát is. Hi­ány van műszaki-gazdasági szak­emberekből is. Nem sikerült meg­oldani a speciális egészségügyi is­meretekkel rendelkező szakem­berek képzését. Nem hagyható fi­gyelmen kívül az egészségügy számára sem az a tudományos és technikai fejlődés, ami az utóbbi évtizedben bekövetkezett. Ahhoz, hogy a gyógyításban, a gyógy­szerelésben, a diagnosztikai módszerekben és az informatiká­ban a kor szellemének megfelelő­en az egészségügy helyt tudjon állni, az eddiginél megfelelőb­ben, magasabb szinten képzett szakemberekre van szükség. Korszerűsíteni kell az egész­ségügy gazdálkodási és tervezési rendszerét. Ezen belül felada­tunkból adódóan a bér- és mun­kaerő-gazdálkodást is. A pénz­ügyminiszter 55/1985-ös PM sZ. rendelete, amely az állami költ­ségvetési szervek gazdálkodásá­ról szól, jó keretet biztosít intéz­ményeink számára. Az említett rendeletnek megfelelően az egészségügyi intézményeink alaptevékenységében a marad­ványérdekeltségi szemlélet mel­lett fel kell készülni a sokkal kor­szerűbb eredményérdekeltségi gazdálkodás elemeinek a beveze­tésére. Természetesen mindenhol át kell tekinteni a helyi sajátossá­gokat. A komplex tervezés és gaz­dálkodás keretei között szüksé­gesnek tartanám megvizsgálni az érvényben lévő Egészségügyi Törvény alapján, hogy a gyógyí­tás, megelőzés, szülés és beteg­­szállítás térítésmentessége mel­lett melyek lehetnek azok a plusz igények, amelyeket indokolt bizo­nyos összegű térítéshez kötni. En­nek megfelelően alaposan át kell tekinteni a betegbeutalás meglé­vő rendszerét, figyelembe véve a progresszív betegellátás és a terü­leti elvek egymáshoz való kapcso­latát, és a jelenleg meglévő esetlé­­ges anomáliákat. Nem szabad fi­gyelmen kívül hagynunk a lakos­ság részéről jelentkező szabad or­vos- és intézményválasztás kérdé­sét sem, bár itt is fel kell vetni az anyagi érdekeltség megfelelő rendszerének a kidolgozását, hisz ez ma is érvényesül, csak más csatornákon. A mi véleményünk az, hogy a gazdálkodás rendsze­rében nem egy-egy részkérdést kell szabályozni, hanem a jelen­leg érvényben lévő intézmény­­struktúra és ellátási rendszer ala­pos elemzésével a feladatokat rendszerelméleti megközelítéssel, komplex módon kell meghatá­rozni. Visszatérve szűkebb fel­adatainkra, természetesen sem­miféle szervezéssel és semmiféle korszerű technikával nem tudjuk kiküszöbölni ágazatunkban a há­rom műszak okozta gondokat. Éppen ezért az intézmények veze­tőinek és szakszervezeti alapszer­vezeteinek a Munkaügyi Szabály­zataikban, az egészségügyi válla­latoknál pedig a Kollektív Szerző­désekben és mellékleteikben, pél­dául a bérszabályzatban kell biz­tosítani a legnehezebb munkát végzők megfelelő, differenciált anyagi dotálását. — Figyelembe véve az elmondot­takat, ön szerint mi várható a kö­zeljövőben az egészségügyi dol­gozók jövedelmének a javítása te­rén? — Ismerjük a népgazdaság helyzetét, és tudjuk, hogy az álta­lunk már évek óta igényelt, na­gyobb mértékű vagy teljes körű bérfejlesztésre, mely a népgazda­ság többi ágához képest meglévő lemaradásunkat megoldaná, a kö­zeljövőben sem kerülhet sor. Ezért javasoltuk a kormányzat­nak, hogy szakaszonként, rang­sorolva, a legproblémásabb terü­leteken kerüljön sor ágazatunk­ban a bérfejlesztésre. Ezt az el­képzelést támogatják a szakszer­vezeti alapszervezetekből hónap­ról hónapra beérkező információs jelentésekben leírt vélemények, és személyesen tapasztaltam és tapasztalják az intézményekbe lá­togató munkatársaim is. Úgy ér­zem, szólni kell a kormány és a SZOT november végi megállapo­dásáról, amely az 1987. évi soron kívüli bérfejlesztésekre vonatko­zik. Mint ismeretes, ennek értel­mében a népgazdaság összessé­gében a kötelező béremeléseket kivéve április 1-jéig nem kerülhet' sor a vezetői döntésektől függő bérfejlesztésre. Magunk részéről ezt a döntést tudomásul vettük, de szeretnék ezzel kapcsolatban néhány helytelen információt vagy téves nézetet eloszlatni. Már is voltak olyan nézetek, informá­ciók, intézkedések, amelyek a költségvetési szerveknél kötelező­en előírt tartalékképzést a bérre is vonatkoztatják. Szeretném egyértelműen leszögezni, hogy a kormány és a SZOT megállapo­dása ilyet nem tartalmazott. En­nek értelmében az egészségügyi intézményekben a jövő évre ter­vezett 5 százalékos béremelést április 1-jével teljes évi keretben biztosítani kell. Az intézmények állami és szakszervezeti vezetésé­nek kell dönteni arról, hogy az 5 százalékot kitevő összeget április 1-je után teljes egészében alap­bér-fejlesztésre használják-e fel, vagy a három hónapi megtakarí­tásból jutalomalapot képeznek. Nem bérstopról van tehát szó, ha­nem a népgazdaság helyzetét fi­gyelembe véve egy később bekö­vetkező, egész évre szóló bérfej­lesztésről. — A szakszervezet legutóbbi kongresszusán szó volt a dolgo­zók munka-, életkörülményeit, egészségvédelmét szolgáló szo­ciális tervezés bevezetéséről. Tör­tént-e előrelépés e tekintetben? — Véleményem szerint lénye­ges előrelépést mondhatunk ma­gunkénak e tekintetben, hiszen sor került egészségügyi intézmé­nyeinkben a szociális tervek ké­szítésére. Igaz, e tervek elfogadá­sa előtt komoly vitát kellett lefoly­tatnunk azért, hogy az egészség­­ügyi intézményekben kötelező le­gyen a szociális tervezés. Ma már, azt hiszem, hogy az akkori kétel­kedők is elfogadják, hogy az in­tézmények jobban járnak, ha az amúgy is szűkös anyagi eszköze­iket a leginkább megoldásra vá­ró problémáik érdekében haszno­sítják. A szociális tervezésnek kö­szönhetően javult több helyen a dolgozók munkakörülménye, bő­vültek a gyermekintézmények, korszerűsödtek a nővérszállók, és több helyen a dolgozók biztonsá­ga érdekében javultak a munka­­feltételek. Szakszervezetünk el­nöksége nemrég hallgatta meg erről a fővárosi Weil Emil, a Já­nos és a Tétényi Úti Kórház be­számolóját, valamint a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem ez irányú tájékoztatóját. Egymás­tól eltérő beszámolókat hallhat­tunk, de valamennyien eredmé­nyekről tudtak számot adni. El kell mondjam azt is, hogy egész­ségügyi intézményeink immáron másodszor készítették el Munka­ügyi Szabályzataikat és azok kü­lönféle mellékleteit. Szeretném itt elmondani, és egyben kérni szak­­szervezeti testületeinket, hogy a jövőben is vegyenek részt a Munkaügyi Szabályzatok és Kol­lektív Szerződések végrehajtásá­nak ellenőrzésében, minősítsék az állami vezetők ilyen irányú te­vékenységét. — Végezetül engedje meg, hogy megkérdezzem: mit tekint ön az Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezete legfontosabb feladaténak az 1987-es esztendőre? — Az Ön által felvetett rész­kérdéseknél, amikor szakszerve­zetünk sokoldalú tevékenységé­ről szóltam, azt hiszem, már vála­szoltam erre. Megerősítem, hogy továbbra is legfontosabb felada­tunknak tartjuk a dolgozók ér­dekvédelmét, munkakörülménye­inek és anyagi helyzetének javítá­sát, és továbbra is részt kívánunk venni a szakmai kérdések kidol­gozásában. Várom, hogy korsze­rűsödjön az egészségügy műkö­dése, szerkezete, javuljon tartalmi munkája, feltételrendszere és gazdálkodása. A sokoldalú érdek­­védelmi munka mellett fontosnak tartjuk mozgalmunk nevelő tevé­kenységét is. Természetesen a magunk eszközeivel segíteni kí­vánjuk a lakosság egészségét megőrző nemzeti program kidol­gozását, bevezetését és végrehaj­tását, amelyhez jó alapot szolgál­tatott az MSZMP Politikai Bizott­ságának az elmúlt év májusában hozott határozata. Beszélgetésünk zárásaként hadd ragadjam meg az alkalmat arra, hogy az egészségügyben dolgozó valamennyi munkatár­sunknak és családjának eredmé­nyekben gazdag, kiegyensúlyo­zott és békés új esztendőt kíván­jak. Ugyanezt kívánom a szer­kesztőség valamennyi munkatár­sának. — Köszönjük az interjút. Nógrádi Tóth Erzsébet VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1987. január XXXI. évfolyam 1. szám Ára: 4 Ft AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Interjú dr. Fűzi István főtitkárral

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék