Egészségügyi Dolgozó, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1987. január XXXI. évfolyam 1. szám Ára: 4 Ft AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk! Számvetés és előretekintés az új esztendő küszöbén Interjú dr. Füzi István főtitkárral Napok választanak el csupán valamennyiünket attól a pillanattól, amikor pezsgőspohárral a kezünkben köszöntve szeretteinket, adtunk számot magunkban az óesztendőben végzett munkánkról, koccintottunk egy jobb, békésebb és boldogabb új évre. Ki-ki szűkebb környezetében, családjában, a munkahelyén számvetést készített, amely alapjául szolgál a jövő feladatainak a megoldásához. Dr. Füzi István, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének a főtitkára. Számvetése, értékelése és tervei túlnőnek egy család keretein. Az új esztendő küszöbén kerestük fel őt, hogy interjút kérjünk lapunk számára. — Kérem, engedje meg, hogy elsőként ne az egészségügyi szakszervezet első számú vezetőjét, hanem mint a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetsége Egészségügyi Ágazati Bizottságának az elnökét kérdezzem meg. Hogyan értékeli a világ népei, a világ egészségügyi dolgozói szemszögéből az 1986-os évet? — A világ egészségügyi dolgozói, mint minden becsületes ember, felelősséget éreznek a béke megóvásáért, a nemzetközi feszültség csökkentéséért, a nukleáris katasztrófa elkerüléséért. A nemzetközi egészségügyi szakszervezeti mozgalom minden eszközt megragad ahhoz, hogy a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot megvédje. Meggyőződésünk, hogy az egészségügyi dolgozók és szervezeteik éljenek és működjenek bárhol is a világon — elkötelezettjei a békés építőmunkának. Ma már tudományosan bizonyított, hogy nincs a földön egyetlen ország sem, amelynek egészségügyi apparátusa képes lenne egy esetleges atomkatasztrófa sérültjeit ellátni. Elképzelhetetlen feladatot jelentene még egy korlátozott nukleáris háború is — amelyben a magam részéről nem hiszek —, hiszen nemcsak az első pusztítások következményeire, hanem annak beláthatatlan, ma még nem is sejtett hatására a világ egészségügye nem lenne képes. — Az Ön szavai szerint a világ egészségügyi apparátusa tehetetlenül állna a nukleáris háború sérültjeivel szemben. Milyen eszközei vannak a szakszervezeti mozgalomnak a békéért folytatott küzdelemben? — Visszatérve a nemzetközi orvosmozgalomra, szeretnék emlékeztetni rá, hogy a Budapesten 1985-ben megrendezett V. kongresszusukon először vettek részt az egészségügyi szakszervezetek képviselői. 1986-ban Kölnben megrendezett tanácskozáson szekció keretében vitatták meg a szakszervezet tevékenységét a békéért való küzdelemben. Természetesen e kongresszuson szakszervezetünk központi vezetőségének egy tagja is részt vett, és beszámolt arról a megállapodásról, mely szerint ez év májusában a Moszkvában tartandó VII. orvoskongresszussal párhuzamosan megrendezik majd a világ szervezett dolgozóit tömörítő szakszervezeteknek, nővérszövetségeknek és ifjúsági szervezetekben dolgozóknak a világkonferenciáját. Ezt a tanácskozást a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Nemzetközi Szövetségének Egészségügyi Bizottsága is támogatja és szervezésében aktívan közreműködik. Ez év elején Helsinkiben lesz az előkészítő bizottsági ülés. Nemzetközi munkánkban a béke védelmének ügye mellett kiemelt feladatunk a világ minden országában dolgozó egészségügyi alkalmazottak érdekeinek a védelme. Megemlítem, hogy az elmúlt esztendőben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet paritásos bizottsága másodízben tárgyalta az egészségügyi dolgozók foglalkoztatási körülményeit és szervezkedési jogait. A szervezet 63. ülésén, az 1977-ben hozott 149-es számú konvenció a betegápoló személyzet élet- és munkakörülményeire vonatkozik, másrészt arra, hogy mit tehetnek az egészségügyi dolgozók szakszervezetei a különböző országokban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért, az egészségügyi ellátás színvonalának emeléséért. Az a célunk, hogy az említett dokumentumot az egészségügyben dolgozók egészére kiterjesszük — Nemzetközi Szövetségünk és Ágazati Bizottsága ilyen kezdeményezéssel élt. Ezzel több kormány és munkáltató nem ért egyet. Ez elsősorban ott probléma, ahol az egészségügyi dolgozók számára nem biztosított a szervezkedési jog, nincs szakszervezet, nincs kollektív szerződés. Reméljük, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet e témát nemcsak munkabizottságában fogja megvitatni a jövőben, hanem közgyűlése elé viszi és elfogadásra javasolja majd azon országok kormányainak is, ahol ez ideig az egészségügyi dolgozóknak nem volt érdekvédelmi szervezetük. Térjünk rá szűkebb közösségünk, a magyar egészségügyi szakszervezet dolgaira. Egy esztendő telt el a mozgalmunk IX. kongresszusa óta. Az ott elfogadott határozatok tekintetében miben sikerült előbbre lépni, és milyen megoldásra váró feladatai vannak a szakszervezetnek a dolgozók érdekvédelmét illetően? — Az a véleményem, hogy szakszervezetünk IX. kongreszszusa reálisan értékelte ágazatunk helyzetét és az egészségügyben dolgozók munka- és életkörülményeit. A kongresszuson elhangzott észrevételek, a jobbító szándékkal elhangzott kritikák figyelembevételével fogadtuk el azt a határozatot, amely munkánk alapját képezte az elmúlt esztendőben is. Természetesen egy év alatt nem sikerült minden területen előbbre lépnünk. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban az egészségügy szakmapolitikai kérdéseit illetően a korábbiaknál konkrétabban megfogalmazott elvek születtek. Az egészségügyi ágazat az elmúlt esztendőben is kiemelt helyet kapott a többi népgazdasági ághoz viszonyítva. A nemzeti jövedelemből más területeket meghaladó módon részesült, ám ez a kiemeltség nem minden területen tudta kompenzálni az időközben bekövetkezett árváltozásokat. Bizonyos mértékben ágazatunkat is sújtotta az importkorlátozás, amely a műszerparkra volt kedvezőtlen hatással. Továbbra is gond az egészségügyben meglévő területi aránytalanság is. Annak ellenére, hogy az orvosokat tekintve a világ harmadiknegyedik helyén állunk a ranglistán, országunkon belül komoly gondokkal küszködünk. Példaként említhetjük, hogy Szabolcs- Szatmár megyében 5-10 ezer lakosra jut egy fogorvos, de további területi és szakmai aránytalanságokat is sorolhatok. Nem sikerült előbbre lépni a hiányszakmákban dolgozók munkájának javítása terén sem. A meglévő gondok ellenére azonban elmondhatjuk, hogy több területen tovább fejlődött intézményi rendszerünk. Több kórház és rendelő megújult, gyarapodtunk új létesítményekben is. Megemlíthetjük példaként az Országos Ér- és Szívsebészeti Klinika új műtőtömbjét, a miskolci KÖJÁL új épületének átadását, a Fővárosi Gyógyszertári Központ új raktárbázisát, a győri onkoradiológia 100 ágyas hotelrészlegét, a Békés Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézetének új műtőrészlegét. Nagy jelentőségű a magyar egészségügy számára az a három, igen korszerű komputer-tomográf is, amelyet az elmúlt év novemberében állítottak az egészség szolgálatába a fővárosban. Igaz, hogy a komputertomográfok elsősorban a fővárosban és annak környékén élők egészségügyi ellátásának biztonságát növelik, de elismert igény, hogy hazánk regionális központjaiban is hasonló számítógépes rétegvizsgáló készülékeket kell majd felállítani. Folyamatban van egy mágneses magrezonancia berendezés beállítása is, amely a diagnosztikai eljárások csúcsát jelenti majd a gyógyításban. Említést érdemel az a társadalmi összefogás, amellyel az egyes régiókban élők igyekeznek segíteni az egészségügy helyzetén. Szép példája ennek az összefogásnak az a miskolci akció, amelyben a megye és a város vállalatainak és intézményeinek öszszefogásával megteremtették egy komputertomográf vásárlásának az anyagi fedezetét. Köszönet illeti a tanácsi szerveket azért, hogy az elmúlt esztendőben az új, önálló tervezéseik eredményeként például műszerbeszerzésre a terveket meghaladó összegeket bocsátottak az egészségügy rendelkezésére. Az elmúlt esztendőben az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1986. május 6-i, az egészségügyről szóló határozatát, és az azzal kapcsolatos tennivalókat megvitatták az egészségügyi intézmények dolgozói. Milyen következtetések vonhatók le a határozat következtében lezajló vitákból? — A párt politikai bizottsága megállapította, hogy az 1979. szeptember 11-i, egészségügyről szóló határozat következtében javult az egészségügyi ellátás, ám a lakosság egészségi állapotában nagyon kedvezőtlen változás következett be. Szakszervezetünk IX. kongresszusa is foglalkozott ezzel a kérdéssel és határozatában a következőt fogadta el: „Javasoljuk a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusának, hogy tegye az össz-szakszervezeti mozgalom feladatává a társadalmi méretű megelőzés programját, közösséget vállalva ezzel az egészségügy ez irányú feladatainak megvalósításában, támogatva az ennek érdekében kifejtett felvilágosító, nevelő és szakellátási feladatok sikeres megvalósítását”. Javaslatunkat a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusa megvitatta és elfogadta. Úgy hiszem, hogy ma már mindenki számára elfogadott a kormánynak az a törekvése, hogy a betegségek megelőzésére nemzeti kormányprogram szülessen. E programot a kormány illetékes elnökhelyettese koordinálásával számos más tárca és társadalmi szervezet dolgozza majd ki. Meghatározzák majd azokat az össztársadalmi feladatokat, a népgazdaság különféle ágazatainak, a tanácsoknak, a vállalatoknak és intézményeknek, valamint a társadalmi szervezeteknek a tennivalóit, amelyek az egyének felelősségére építve alapozzák meg az egészség megőrzéséhez szükséges tennivalókat. A feladat sürget, hiszen lakosságunk egészségi állapota romlik. A halálozást tekintve az európai országok között a férfiak körében nálunk a legrosszabb a helyzet, de a középkorú női lakosságot tekintve is az utolsó helyre kerültünk. Lassan már mindenki előtt ismertté válnak azok a szomorú statisztikai mutatók, melyek szerint évente 47 ezren vesztik életüket például a keringési megbetegedésben. A halálokokat vizsgálva meg kell állapítani, hogy kedvezőtlenül, rosszul sáfárkodunk legfőbb kincsünkkel, az emberek egészségével. Lakosságunk életmódja nagyon kedvezőtlen. Sürgős cselekvésre van tehát szükség még akkor is, ha a jelen helyzetben társadalmunkban a gazdasági gondok megoldása élvez prioritást. Szakszervezetünk cselekvően támogatni fogja a jövő év első felében a kormány elé kerülő, egészséget megőrző nemzeti programot. A társadalmi program mindenki részvételét igényli. Ehhez, véleményünk szerint a legmagasabb szintű állami és politikai szervek állásfoglalása is szükséges, továbbá az államhatalmi és társadalmi szervek részéről konkrét feladatmeghatározásra, a megelőzési program központi irányítására is sor kell hogy kerüljön. Visszatérve az egészségügyi intézményekre és az intézményekben tevékenykedő alapszervezetekre, fontos feladatunknak tartjuk a betegellátás, a betegekkel való bánásmód javítását. Azt valljuk, hogy az egészségügyi ellátásunk területén is gyakran meglévő hiányosságok sem engedhetik meg a ridegséget, a betegekkel való lélek nélküli, esetenként goromba bánásmódot. Számunkra továbbra is a legfontosabb: „az ember egészsége a legfőbb törvény”. Szakszervezeti szerveink és testületeink méltó feladata, hogy a nehezebb időszakokban is a türelmes magatartásra, az egymás iránti tiszteletre nevelje dolgozóinkat. A szakszervezet IX. kongreszszusának határozata az egészségügy munkaerő- és bérgazdálkodásáról szólva a következőképpen fogalmazott: „A bérpolitika alakításában népgazdasági szinten arra kell törekedni, hogy az orvosok, a gyógyszerészek és más diplomások átlagkeresete fejezze ki a munkamegosztásban végzett tevékenységük valós értékét. A szakképzett, három műszakban foglalkoztatott egészségügyi dolgozók átlagkeresete pedig érje el az ipari munkásokét." Sikerült-e hozzáfogni ennek a határozatnak a megvalósításához? — Kilencedik kongresszusunk megállapította, és sajnos ma is érvényes, hogy az egészségügyben foglalkoztatott dolgozók bére 25—30 százalékkal alacsonyabb a más ágazatban dolgozó, hasonló végzettségű és beosztású szekemberek átlagbérétől. Fogalmazhatok úgy is, hogy szakszervezetünk számára talán ez a legfájóbb, és máig megoldatlan probléma. Pedig ahhoz, hogy szakmai feladatainkat, a lakosság legmagasabb szintű egészségügyi ellátását a társadalmi követelményeknek megfelelően végezhessük el, dolgozóink munkáját erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni! Igaz, orvoslétszámban a világelsők között vagyunk, bár, mint említettem, aránytalanságok tapasztalhatók az egyes területeken. Sajnos, nem mondható el még a mennyiségi ellátottság megfelelő szintje sem. El kell mondanom azt is, hogy igény van a mainál magasabb szintű képzésre a szakdolgozók körében. A 10 évvel ezelőtt kialakított, akkor igen korszerű közép- és felsőfokú képzési rendszert mára már szükség lenne a mai viszonyokhoz korszerűsíteni. Egyébként e téma hamarosan a szakszervezet központi vezetősége elé kerül. Hiány van más szakképzettségűek területén is, elsősorban a három műszakos ápolónők körében, ahol esetenként ez eléri a napi foglalkoztatottak 40 százalékát is. Hiány van műszaki-gazdasági szakemberekből is. Nem sikerült megoldani a speciális egészségügyi ismeretekkel rendelkező szakemberek képzését. Nem hagyható figyelmen kívül az egészségügy számára sem az a tudományos és technikai fejlődés, ami az utóbbi évtizedben bekövetkezett. Ahhoz, hogy a gyógyításban, a gyógyszerelésben, a diagnosztikai módszerekben és az informatikában a kor szellemének megfelelően az egészségügy helyt tudjon állni, az eddiginél megfelelőbben, magasabb szinten képzett szakemberekre van szükség. Korszerűsíteni kell az egészségügy gazdálkodási és tervezési rendszerét. Ezen belül feladatunkból adódóan a bér- és munkaerő-gazdálkodást is. A pénzügyminiszter 55/1985-ös PM sI. rendelete, amely az állami költségvetési szervek gazdálkodásáról szól, jó keretet biztosít intézményeink számára. Az említett rendeletnek megfelelően az egészségügyi intézményeink alaptevékenységében a maradványérdekeltségi szemlélet mellett fel kell készülni a sokkal korszerűbb eredményérdekeltségi gazdálkodás elemeinek a bevezetésére. Természetesen mindenhol át kell tekinteni a helyi sajátosságokat. A komplex tervezés és gazdálkodás keretei között szükségesnek tartanám megvizsgálni az érvényben lévő Egészségügyi Törvény alapján, hogy a gyógyítás, megelőzés, szülés és betegszállítás térítésmentessége mellett melyek lehetnek azok a plusz igények, amelyeket indokolt bizonyos összegű térítéshez kötni. Ennek megfelelően alaposan át kell tekinteni a betegbeutalás meglévő rendszerét, figyelembe véve a progresszív betegellátás és a területi elvek egymáshoz való kapcsolatát, és a jelenleg meglévő esetleges anomáliákat. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a lakosság részéről jelentkező szabad orvos- és intézményválasztás kérdését sem, bár itt is fel kell vetni az anyagi érdekeltség megfelelő rendszerének a kidolgozását, hisz ez ma is érvényesül, csak más csatornákon. A mi véleményünk az, hogy a gazdálkodás rendszerében nem egy-egy részkérdést kell szabályozni, hanem a jelenleg érvényben lévő intézménystruktúra és ellátási rendszer alapos elemzésével a feladatokat rendszerelméleti megközelítéssel, komplex módon kell meghatározni. Visszatérve szűkebb feladatainkra, természetesen semmiféle szervezéssel és semmiféle korszerű technikával nem tudjuk kiküszöbölni ágazatunkban a három műszak okozta gondokat. Éppen ezért az intézmények vezetőinek és szakszervezeti alapszervezeteinek a Munkaügyi Szabályzataikban, az egészségügyi vállalatoknál pedig a Kollektív Szerződésekben és mellékleteikben, például a bérszabályzatban kell biztosítani a legnehezebb munkát végzők megfelelő, differenciált anyagi dotálását. — Figyelembe véve az elmondottakat, ön szerint mi várható a közeljövőben az egészségügyi dolgozók jövedelmének a javítása terén? — Ismerjük a népgazdaság helyzetét, és tudjuk, hogy az általunk már évek óta igényelt, nagyobb mértékű vagy teljes körű bérfejlesztésre, mely a népgazdaság többi ágához képest meglévő lemaradásunkat megoldaná, a közeljövőben sem kerülhet sor. Ezért javasoltuk a kormányzatnak, hogy szakaszonként, rangsorolva, a legproblémásabb területeken kerüljön sor ágazatunkban a bérfejlesztésre. Ezt az elképzelést támogatják a szakszervezeti alapszervezetekből hónapról hónapra beérkező információs jelentésekben leírt vélemények, és személyesen tapasztaltam és tapasztalják az intézményekbe látogató munkatársaim is. Úgy érzem, szólni kell a kormány és a SZOT november végi megállapodásáról, amely az 1987. évi soron kívüli bérfejlesztésekre vonatkozik. Mint ismeretes, ennek értelmében a népgazdaság összességében a kötelező béremeléseket kivéve április 1-jéig nem kerülhet sor a vezetői döntésektől függő bérfejlesztésre. Magunk részéről ezt a döntést tudomásul vettük, de szeretnék ezzel kapcsolatban néhány helytelen információt vagy téves nézetet eloszlatni. Máris voltak olyan nézetek, információk, intézkedések, amelyek a költségvetési szerveknél kötelezően előírt tartalékképzést a bérre is vonatkoztatják. Szeretném egyértelműen leszögezni, hogy a kormány és a SZOT megállapodása ilyet nem tartalmazott. Ennek értelmében az egészségügyi intézményekben a jövő évre tervezett 5 százalékos béremelést április 1-jével teljes évi keretben biztosítani kell. Az intézmények állami és szakszervezeti vezetésének kell dönteni arról, hogy az 5 százalékot kitevő összeget április 1-je után teljes egészében alapbér-fejlesztésre használják-e fel, vagy a három hónapi megtakarításból jutalomalapot képeznek. Nem bérstopról van tehát szó, hanem a népgazdaság helyzetét figyelembe véve egy később bekövetkező, egész évre szóló bérfejlesztésről. A szakszervezet legutóbbi kongresszusán szó volt a dolgozók munka-, életkörülményeit, egészségvédelmét szolgáló szociális tervezés bevezetéséről. Történt-e előrelépés e tekintetben? — Véleményem szerint lényeges előrelépést mondhatunk magunkénak e tekintetben, hiszen sor került egészségügyi intézményeinkben a szociális tervek készítésére. Igaz, e tervek elfogadása előtt komoly vitát kellett lefolytatnunk azért, hogy az egészségügyi intézményekben kötelező legyen a szociális tervezés. Ma már, azt hiszem, hogy az akkori kételkedők is elfogadják, hogy az intézmények jobban járnak, ha az amúgy is szűkös anyagi eszközeiket a leginkább megoldásra váró problémáik érdekében hasznosítják. A szociális tervezésnek köszönhetően javult több helyen a dolgozók munkakörülménye, bővültek a gyermekintézmények, korszerűsödtek a nővérszállók, és több helyen a dolgozók biztonsága érdekében javultak a munkafeltételek. Szakszervezetünk elnöksége nemrég hallgatta meg erről a fővárosi Weil Emil, a János és a Tétényi Úti Kórház beszámolóját, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem ez irányú tájékoztatóját. Egymástól eltérő beszámolókat hallhattunk, de valamennyien eredményekről tudtak számot adni. El kell mondjam azt is, hogy egészségügyi intézményeink immáron másodszor készítették el Munkaügyi Szabályzataikat és azok különféle mellékleteit. Szeretném itt elmondani, és egyben kérni szakszervezeti testületeinket, hogy a jövőben is vegyenek részt a Munkaügyi Szabályzatok és Kollektív Szerződések végrehajtásának ellenőrzésében, minősítsék az állami vezetők ilyen irányú tevékenységét. Végezetül engedje meg, hogy megkérdezzem: mit tekint ön az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete legfontosabb feladatának az 1987-es esztendőre? — Az Ön által felvetett részkérdéseknél, amikor szakszervezetünk sokoldalú tevékenységéről szóltam, azt hiszem, már válaszoltam erre. Megerősítem, hogy továbbra is legfontosabb feladatunknak tartjuk a dolgozók érdekvédelmét, munkakörülményeinek és anyagi helyzetének javítását, és továbbra is részt kívánunk venni a szakmai kérdések kidolgozásában. Várom, hogy korszerűsödjön az egészségügy működése, szerkezete, javuljon tartalmi munkája, feltételrendszere és gazdálkodása. A sokoldalú érdekvédelmi munka mellett fontosnak tartjuk mozgalmunk nevelő tevékenységét is. Természetesen a magunk eszközeivel segíteni kívánjuk a lakosság egészségét megőrző nemzeti program kidolgozását, bevezetését és végrehajtását, amelyhez jó alapot szolgáltatott az MSZMP Politikai Bizottságának az elmúlt év májusában hozott határozata. Beszélgetésünk zárásaként hadd ragadjam meg az alkalmat arra, hogy az egészségügyben dolgozó valamennyi munkatársunknak és családjának eredményekben gazdag, kiegyensúlyozott és békés új esztendőt kívánjak. Ugyanezt kívánom a szerkesztőség valamennyi munkatársának. — Köszönjük az interjút. Nógrádi Tóth Erzsébet