Látlelet, 1991 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
ALATLELET JÓINDULATTAL IS TÁMOGATOTT NYELVTANULÁS „Fiatalos” érdekvédelem: Medicaritas Az egri Markhot Ferenc Kórházban február óta működik a „Fiatal Orvosok és Egészségügyi Diplomások Érdekvédelmi Egyesülete”, közismert nevén: Medicaritas. A szervezet legutóbb a kórházi orvosigazgató-választásnál hallatott magáról: fórumot rendezett, amelyen a vezetői posztra pályázók ismertethették programjukat. A Medicalitas ezután hozta nyilvánosságra, kit javasol és kit nem - s végül az általuk támogatott lett a „befutó”. A háromnegyed éve létrejött egyesületnek ma már súlya van a kórház belső életében, ezt az is bizonyítja, hogy helyet kapott a döntéshozó struktúrában az igazgatótanácsban és az érdekegyeztető tanácsban is. Négy fiatal orvossal beszélgettem, közülük hárman - dr. Csomós András pszichiáter, dr. Szabó Tamás urológus és dr. Rácz István szemész tagjai a Medicalitas vezetőségének, dr. Szabó Zsolt urológus pedig az egyesület gazdasági felelőse. Elöljáróban a szervezet megalakulásának okairól, körülményeiről esett szó. Már évek óta formálódott egy érdekvédelmi szervezet gondolata - kezdte dr. Szabó Tamás. - A konkrét lökést az adta meg februárban , hogy a korábbi szakszervezet bomlásnak indult. Az egészségügyi szakszervezet nem vállalt szakmai érdekképviseletet. Közben ugyan létrejött az orvoskamara, azonban ez sem volt megfelelő, hierarchikusnak, „átmentésgyanús”-nak találtuk, így vetődött fel: csináljunk magunknak egy egyesületet. Negyven alapító tagunk volt, most körülbelül százhúsz a létszám, a kórházi orvosok, diplomások negyven százaléka. Akik beléphetnének, azok hatvan százaléka benn is van... • Mit jelent az, hogy „akik beléphetnének”? Adjunktusig bezárólag ez körülbelül negyvenéves korhatár. A többség harmincöt éven aluli. A legfiatalabbak azonban nem léptek be. Valószínűleg félnek, tartanak a vezetőktől, és még nem érzik annyira a gondokat, mint mi. Például azt, hogy az idősebb orvosoknak nem érdeke, hogy a fiatalabb sokat tudjon. Egyebek mellett ezért kell a szakmai érdekvédelem. • A fő cél tehát a szakmai érdekek képviselete? - Alapvetően az egészségügyiellátás javítására törekszünk - vette át a szót dr. Szabó Zsolt. - Ezen belül persze fontos a szakmai érdekvédelem, hiszen a betegeknek nem mindegy, hogy milyen az orvos hangulata, vagy milyen egy kórházban a szakmai színvonal. De az elsődleges cél az, hogy a betegek ellátása jobb legyen. Ez még különösebb ráfordítás nélkül is megvalósítható. • Hogyan vélekedtek a Medicalitásról a kórházban dolgozók, főleg az intézet vezetői? Milyen volt a fogadtatás? Egyrészről elutasító - „mit ugrálnak?” - másrészről rácsodálkozó. Ez szűrődött le a közhangulatból. Ugyanakkor semmiféle akadály nem állt előttünk, senki és semmi nem zavarta a működést. • Előbb az orvoskamarát említve kifogásolták annak hierarchikus felépítését. Hogyan fest a Medicalitás belső szervezete? - Ötfős választott vezetőségünk van, ennek tagjai között általában egyenletesen oszlik meg a tennivaló - folytatta dr. Szabó Tamás. Az öt ember közül az egyik az ügyvivő, aki adott szituációban egy személyben képviseli az egyesületet. Emellett kórházi munkahelyenként van egy-egy szintén választott képviselő, összesen mintegy huszonöt-harminc fő, ők alkotják a „képviselő-testületet". Végül, létezik a közgyűlés is, amely évente legalább egyszer ülésezik. Ez a struktúra biztosítja az információk gyors áramlását, s kézben tartható, összehangolható a munka. • Bármilyen egyesületről legyen is szó, van egy elengedhetetlen feltétele a működésnek: a pénz. Gondolom, önöknél sincs másképp... -Tavasszal elnyertünk egy pályázatot, amelyet a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya írt ki az alulról jövő kezdeményezések segítésére - nyilatkozta a gazdasági felelős. - Harmincezer forintot kaptunk. Most is van két pályázati jelentkezésünk, s ezenkívül a tagdíjakból is származik még bevétel. Egyébként a tavasszal elnyert öszszegből húszezer forintot alapítványi célra kellett fordítani... így jött létre a Medicalitás Alapítvány, ennek célja, hogy a kórházban dolgozó orvosok és egészségügyi diplomások minden olyan szakmai tevékenységét támogassa, amely az egészségügyi ellátás színvonalát emeli. Az alapítvány, melynek kuratóriuma negyedévenként bírálja el a pályázatokat, támogatást adhat bel- és külföldi konferenciákon, tanulmányutakon való részvételre, prevenciót, egészségmegőrzést szolgáló programok beindítására, helyi szervezésű, országos szintű tudományos ülések anyagi megsegítésére, különböző kutatási témákra. • Mindez a húszezer forintból? Az alapítvány vagyona jelenleg hatvanötezer forint. Ezt igyekszünk gyarapítani, ide gyűlik többek között a Medicalitas tagdíjainak bizonyos része. Szeretnénk természetesen egyéb támogatásokat is szerezni. A számlaszám: 351-10822, a pontos név és cím: Medicalitas Alapítvány, 3300 Eger, Széchenyi u. 27-29. • Szavuk van az orvosigazgató választásnál, a döntések meghozatalánál. Mivel foglalkoznak még? : - Fontosnak tartjuk a nyelvtanulást, a nyelvgyakorlást, így most zajlik az általunk szervezett második intenzív angol nyelvtanfolyam a kórházban - mondta dr. Csomós András. - Ez meglehetősen sikeres, az első is az volt, sok az igény. Ma már a kórházvezetés is jóindulatúan áll hozzá a dolgokhoz: míg korábban csak munkaidő után és saját költségen lehetett nyelveket tanulni, most van két hét tanulmányi szabadság és bizonyos anyagi támogatás is. • Létezik-e a Medicalitashoz hasonló szervezet az ország más kórházaiban? Végül az is érdekelne, milyen a viszonyuk az orvoskamarával és az egészségügyi szakszervezettel? Van már néhány, a miénkhez hasonló szervezet, s persze szeretnénk velük felvenni a kapcsolatot. Ugyanakkor azt gondolod, elképzelhető, hogy a jövőben úgy változnak a körülmények, hogy nem lesz szükség ilyen egyesületekre, ezért is alakul kevesebb. A kamarával és a szakszervezettel a jó cél érdekében bármikor partnerré válhatunk, de a különvéleményünket adott esetben fenntartjuk. Rénes Marcell Merre tartok? Merre tartunk? ZSÁKUTCA Az ember visszanéz néha. Mire jutottam? S főképp: merre tartok? (Ebben a tudj’ isten, hová csúszó világban.) Elakadtunk. Makacs szorgalmunk, a sok vállalt áldozat, a szép hivatásszeretet mit sem számított. Tudjuk, az orvos a társadalmi ranglétrán szép magasságban foglal helyet. Még mindig valami, ha az ember orvos. Nézd meg a fizetésedet! Nos, menynyi? Az is a társadalom nagy tiszteletét tükrözi? „Az orvosok agyonkeresik magukat. Szót sem szólhatnak!” Igen, vannak orvosok, akik agyonkeresik magukat. Vannak, akik az erkölcsöt csírájában sem ismerik. Táppénzt, külföldi gyógyszert és csalhatatlan gyógymódot árulnak. Szatócsok az orvosok közt. Vannak. De nagyon kevesen. A hálapénz érdekes történetei, akár a népdal, szájról szájra terjednek. Színeződnek, mint az őszi lomb. Hatalmas összegek röpködnek a levegőben. S közben - mondják az emberek - egyik műhiba a másik után. Mi mindnyájan gyilkosok vagyunk - híresztelik -, mert tulajdonképpen minden betegünk, aki meghalt, élhetett volna még. És mindehhez nem átallunk pénzt elfogadni. Méghozzá milyen sokat! Olyan utcában járunk, amelybe be sem kellett volna lépnünk, amelyhez semmi közünk. Zsákutca. De hát betereltek minket. Azt mondták, az orvos fizetése legyen csak ennyi.Ne legyen több, mint egy tisztviselőé. Hisz az orvos úgyis kap hálapénzt. Mintha a bejárónőmnek - ha volna - azért adnék kevesebb órabért, mert a szomszédasszony időnként meghívja kávézni. Hivatásszeretetért, briliáns diagnózisokért, ügyes műtőkezekért még soha sehol egy falat kenyeret nem adtak ingyen. Nevetséges teóriák bizonygatták, hogy a hálapénz törvénytelen, s ideológiák győzködtek, hogy aki öntudatos, nem fogadja el. Újra meg újra fölröppen a hír, hogy most már majd betiltják. De mi tudtuk, nincs az államnak annyi órabére, amennyi a bejárónőnek valóban jár. Van állásod! Szakvizsgáztál! Senki nem akadályozott abban, hogy képezd magad! Valóban, nem. Valóban nincs állástalan orvos. Ez csak nem erény? Szakvizsgázni lehet. Kínlódva, Nyugatot majmoló ,többéves szakképzésben. Ám az anyagi viszonyok hazaiak. Miközben a kollégák idegen osztályokon hospitálnak hónapokat, szép lassan szegényedik a család. Önképzésre is annyi a lehetőség... csak győzze az ember. Van pénzed modern nyugati szakkönyvre? Nahát. Megrendelheted. Párszor tízezer. Nyugati folyóirat is kapható. Valutáért, odakinn. Könyvtárosok szívesen mesélnek róla, miképp nyesegették fokozatosan a folyóiratra költhető pénzeket. Kongresszusra oda mehetsz, ahová jólesik. Ez a szlogen egyúttal a magyar egészségügy összes támogatása, ha valahová valóban szeretnél elutazni. Nyúlj a zsebedbe, pajtás, hisz keresel rendesen. Állampénzen repdeső vállalati fejesek, akik - láttuk - ugyancsak fölvirágoztatták az országot. Amerikából küldenek képeslapot. S bajusz alatt kiröhögnek. (A nagy tisztelet jegyében.) Ha mégis utazás mellett döntöttél, legelébb nyugtatót vásároltál. Mert beindult a gépezet. A nemzetközi osztály. Ahonnan csak utazásod napján kaptad vissza az útleveledet, s nem tudhattad még reggel sem, délben van-e helyed a repülőn. Odakinn az „ohne” szolgáltatásokat vetted igénybe, olcsó szállodában („ohne Badezimmert, ohne Frühstück".) Jó messze a Hiltontól, ahol a kongreszszust tartották. S restelkedtél, ha nyugati kollégád a bárba hívott. Neked mindig sürgős teendőid voltak. Mert nem akartál megalázkodni egy pohár kifizetett Martini előtt. A legjobb volt mindig dolgozni. Ott valóban érezni a beteg ember szeretetét, bizalmát. A kórteremben, a betegágynál. (Szerény szelet az általános megbecsülésből.) A munka lassan oly szokásunkká vált, mint a kézmozdulat, amellyel hátrasimítjuk a hajunkat. Ügyeletek, vasárnapok, karácsonyok. Ezt választottuk. Tudtuk, nem sétagalopp. Kicsit jobb körülményekre áhítoztunk mindig. S hogy semmi sem változott, most már el sem tudjuk képzelni, milyen is lehet tisztaságban, sok jó műszerrel, szép helyen dolgozni. (Néha láttuk. Filmen.) Milyen lehet, ha az ember olyan kórházban dolgozik, ahol két szakvizsga után van egy kis szobája. Működő írógéppel, diktafonnal. Ahol leülhet csöndben és elolvashatja azt, amire ugyanis mindig buzdítják. Milyen lehet? Milyen lehet, ha a fehér köpeny - amelyet naponta felöltesz - az orvosi hivatás tisztaságát sugározza és nem azt, hogy a mosoda sem működik. Milyen lehet, ha nem évekig kell harcolni azért, hogy a vízcsapokból éjszaka is folyjék meleg víz? Milyen lehet? Tele az ország ügyvezető igazgatókkal, kft.-ben osztogatott szolgálati csodaautókkal, gyors karrierben privatizált ügyesekkel. Te megnézed a falak mocskát. Gazdasági osztályvezetők, műszaki elöljárók csodás irodában dolgoznak. Napfény, szőnyegpadló, süppedő fotelok. Ismételt bútorcserék. Telefonok, városi vonallal. (Nekünk nem jár. Mi csupán orvosok vagyunk itt a kórházban, a legnagyobb tiszteletben.) Az adminisztratív szobák napfénye mintha vakságot okozna. Onnan nem látni, hogy a betegek alagsori rendeléseken várakoznak, ablaktalan, büdös folyásokon, olykor órákon át. Ahová becsurog az esővíz. Ahol tíz perc után nem lehet levegőt venni. Az alagsorban folyik az ambuláns rendelés. Magas szinten, de legalul. Sohasem védtem azt a mundért, amit nem érzek magaménak. Nem védem a magyar egészségügyet, ha számon kérik gyatra működését. Mert én is szenvedő alanya vagyok. Nem védem elavult, embertelen rendszerét. Szegény betegek! Ők még csak ezt a „jól szervezett” integrált struktúrát sem ismerik! Összeköttetéseket, protekciókat keresnek, mert emberi jogaiknak nincsenek szervezett garanciái. Nem védek senkit sem, akit újságnál vagy hatóságnál ismételten bepanaszoltak. Mert sem orvos, sem nővér, senki sem viselkedhet úgy - még ha kitűnő szakember is -, hogy a beteg megsértődjék, s magát megalázva érezze. Elégedettségben még senkire sem panaszkodtak. De nem jogos-e a sok panasz? Nem érthető-e, hogy a beteg ember az orvosra, nővérre vetíti elégedetlenségét? Elégedetlenségét, amit e széteső, rokkant egészségügy okozott. Amelynek mindnyájan, ők is, mi is kiszolgáltatottjai és megalázottjai vagyunk. Az ember visszanéz néha. Mire jutottam? S főképp: merre tartok? Merre tartunk? Dr. Tóth Károly (A cikket a Recept 1/4. számából vettük át. A kéthetenként megjelenő független egészségpolitikai magazin megrendelhető. Előfizetési díj: egy évre 924 Ft. A szerkesztőség új címe: 1054 Budapest, Arany János utca 7.) 1991. JANUÁR Nem az élet napos oldalán Beszélgetés dr. Böjthe Lajossal, a Hetényi Géza Kórház orvosigazgatójával Dr. Böjthe Lajos sok mindent elmondhat magáról, csak egyet nem: azt, hogy eddigi életútja derűs, napsütötte tájakon keresztül vezetett volna. Aki pályáját megismeri, szinte meglepődik, hogy egyáltalán nem lett megkeseredett, életunt ember, sőt, mintha saját gyötrődései arra késztetnék, hogy másokat megóvjon ezektől. Jogász családban született, gyökeres apai ágon Erdélybe nyúlnak vissza. Iskolás korából jó szívvel emlékezik a sárospataki diákévekre, amelyet az első igazi próbatétel követett... • Arra kérem, ez utóbbiról beszéljen! - Budapesten, az Orvostudományi Egyetemen köszöntött rám az 1956-os forradalom. Ott voltam a tüntetéseken, majd a honvédelmi tanszék fegyvereit vettük kézbe, s egy tizenhat fős csoport tagjaként tettük a dolgunkat a nemzetőrségben. 1956. november 4-étől, ha nem is fegyveresen, de az ellenállást szolgáltuk. Következett a rendcsinálás, csoportunk tagjait letartóztatták, és egy látványos koncepciós pert készítettek számunkra, melyben már szó esett külföldi kapcsolatokról, s a népbírósági ítélet két év börtön volt. Ügyvédi közbenjárásra az első amnesztia során egy évet elengedtek, de így is egy esztendőt és tizenkét napot töltöttem a „népszerű” gyűjtőben. Darvas Iván, Mensáros László művészi előadásait élvezhettem karácsony estéken. A szabadulás után nem volt könnyű elhelyezkedni. Még szerencsésnek is mondhattam magam, hogy a Ganz Mávagban segédmunkás lehettem. Innen ívelt fölfelé a karrierem, előbb betanított lakatos, és ami nagyon fontos szempont, társadalmi munkában azüzemi lap munkatársa lettem. Természetesen minden évben jelentkeztem az Orvostudományi Egyetemre, ahonnan rendre elutasítottak. Végül 1962-ben felvételt nyertem a Bánki Donát Gépipari Technikumba, egy év múlva pedig felvettek az orvosi egyetemre is. Fél évig együtt végeztem a két iskolát, de aztán az orvosi hivatás mellett voksoltam. • Gondolom, koránál fogva kilógott évfolyamtársai közül? Igen, hétéves előnyöm volt velük szemben, mindenkinek kicsit a bátyja voltam, amit kedélyesen viseltünk. A felvételben sokat segített egyébként a Ganz Mávag üzemi lapjának szerkesztője, aki ajánló sorokat küldött az orvosi egyetemre a tudtom nélkül. Végig dolgoznom kellett az egyetemi éveim alatt: kezdetben a Ganz Mávagnál éjszakai beosztásban, majd a metróépítésen, ahol az volt a könnyebbség, hogy már nem kellett éjszakázni. Így telt el a hat év, és amikor az orvosi diplomát megkaptam, éppen abban az esztendőben mentesítettek 1956 következményei alól. • Hol folytatta életét immár orvosként? Miután időközben megnősültem, lakás kellett, és erre vidéken kínálkozott lehetőség, így kerültem Rákóczifalvára. Körzeti orvosként jó kapcsolatban voltam a betegeimmel, ez alighanem ma is bizonyítható. Ezután szakvizsgák következtek, ami már a kórházi környezetet követelte meg. Megcsapott a füstje az anesztéziának és az intenzív terápiának, s ezekből is leszakvizsgáztam. • Kollégáit, úgy tudom, a kórházi ágyon is volt módja megismerni? - Igen, előbb szívinfarktuson estem át, melyet a Hetényiben gyógyítottak, majd két évvel később az egyik, egy év múltán a másik oldalon keletkezett a tüdőmön daganat, amellyel megoperáltak. Most, a jelentkezésem előtt megvizsgáltattam magam, s megnyugtathatok mindenkit, garanciával láthatom el a munkámat, mivel semmi problémát nem találtak. • Nem tudom, jól érzem-e, hogy ebben a megjegyzésben mennyi önirónia van? Egyébiránt megmondaná, mikor született az a gondolat, hogy megpályázza az igazgatói széket? - Mikor a kamara megalakult, úgy láttam, bizalommal vannak irányomban a kollégák. Talán igazgatójuknak is elfogadnak, gondoltam. Egy jó értelemben vett becsvágy, s a fent említett bizalom munkált bennem, amikor a pályázatomat beadtam. • Akkor beszéljen az ars poeticájáról? - Régi vesszőparipám, hogy le kell számolni a semmivel nem törődő, a beteget a munka tárgyának tekintő szemlélettel. A humán orvosi gondolatokat kell előtérbe helyezni, a betegek iránt sokkal, de sokkal több melegséget kell nyújtani, hisz az feltétele a gyógyulásnak. • Lesz-e úgynevezett személyre szóló rendszerváltás a kórházban? A pártérdemek túlbecsülése vezetett el a kontraszelekcióhoz. A vezetői döntéshozói pozíciókat sokan nem a szakértelmükkel érdemelték ki, hanem pártszolgálataikkal. Én életem során csak hátrányos megkülönböztetést éreztem, ennek ellenére ezt a vizes lepedőt senkire nem akarom ráhúzni. De azt elvárom, hogy aki ma vezetői beosztást betölt, az naponta bizonyítsa szakértelmével, hogy erre a munkára alkalmas! • Tehát a kifejezetten kontraszelekciós vezetőknek át kell adni a helyüket? - Igen, úgy vélem. És még valamit: ha egy beosztásra két egyforma képességű pályázó van, és az egyiknek az útját nehéz kapaszkodók, veszélyes meredekek nehezítették, míg a másikét a párttámogatás segítette, akkor a nehezebb életút bejárójára esik a választásom. Ismétlem, ez csak két azonos pályázó esetében lehet így. • Milyen mélységig hatol a rendszerváltás? Az osztályvezetők között a szelekciót a szakmai kollégium végzi, így az ő döntésük az irányadó, olyan területen viszont, ahol ilyen szakmai felügyelet nincs - gondolok itt a gazdaságirányítás szférájára ott nem tagadom, olyan külső véleményeket is figyelembe veszek, akik az együttműködés során meggyőződhettek arról, vajon megfelelő szakértelemmel rendelkeznek-e gazdasági irányítóink? -pb (A Hetényi Látlelet 1990/7. számából) Hároméves terv - Hipp-hopp itt lesz a valutás év, és akkor elmegyünk Nápolyt látni...