Látlelet, 1992 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám
1992/1. SZÁM TOVÁBBRA IS ELLENSÉG, AKI SZÓLNI MER? Nem látszanak betegnek Cseppenként beszívott halál címmel riportot közöltünk arról, hogy a Tiszai Vegyi Kombinát olefinüzemében benzolártalomnak kitéve dolgozó kétszáz ember közül a legutóbbi szűrővizsgálat során negyvenhétnél vérképi elváltozásokat észleltek. Folytatni szerettük volna a téma feldolgozását, ám a TVK vezetői nem engedték be riporterünket az üzembe, hogy beszélhessen a dolgozókkal. Dr. Varga Géza titkárságvezető elmondta, hogy véleményük szerint az Új Hírnök olyan cikket jelentetett meg, amely alkalmas a gyár hírnevének rontására, üzleti tekintélyének lejáratására, majd nemes egyszerűséggel és leplezetlen ellenszenvvel - egy ilyen beosztású személytől merőben szokatlan módon - minősítette lapunkat. Tette ezt annak ellenére, hogy cikkünk csakis tényeket tartalmazott. Értetlenül állunk a kombinát hivatalnokainak magatartása előtt, hiszen lapunknak egy pillanatig sem volt célja rontani a cég hitelét. Ellenkezőleg. Egy problémára - a dolgozókat érő egészségkárosodást okozó veszélyek fokozott meglétére - szerettük volna a tények alapján felhívni a figyelmet, hogy a vegyi üzem vezetői ezt a nyilvánosság előtt megoldva tovább javíthassák a köz róluk alkotott képét. De nem ez történt, már-már üldözési mániának tűnő durva reakció érkezett. Kár. Végül is a Magyar Televízió közbenjárásával - a cikk alapján az Új Reflektor Magazin forgatott a témáról - sikerült bejutniuk az üzembe. Lássuk tehát ismét a tényeket: benzol veszélyességéről, de egymástól tudják, hogy nem veszélytelen helyen dolgoznak. Úgy vélekedtek, olyan nagyon-nagyon csak nem káros az a benzol, hiszen a bácsi és szaki meg a többiek is innen mentek tizenöthúsz évi munka után nyugdíjba, s azóta is boldogan élnek, nem látszanak betegnek. Dr. Szilárd Szilvia üzemi főorvos pedig arról beszélt, hogy az olefinüzem dolgozóinál - ellentétben a kombinát más egységeiben tevékenykedőkkel - szűrővizsgálatról szűrővizsgálatra legalább negyven-ötven főnél észlelik a vérképi elváltozásokat. Tehát a gyanú újra és újra nyugtalanítja az orvosi lelkiismeretet, bizonyítani az évek múlva esetlegesen bekövetkező egészségkárosodásokat viszont nem áll módjában a főorvosnőnek. Csak remélni tudjuk, hogy az idő majd a gyárvezetés álláspontját, illetve a dolgozók optimizmusát fogja igazolni. Független környezetvédelmi szakértők úgy foglaltak állást, hogy a kombinát az ország vegyi üzemei között hátul szerepel a környezetszenynyezési toplistán. De ez nem azt jelenti, hogy a TVK, illetve a többi tiszaújvárosi üzem nem okoz környezetszennyezést, csupán azt, hogy nem helyben. M. K. Cs. Benzolügyben nem sikerült előrejutnunk. A negyvenhét vérképi elváltozást mutató olefinbeli dolgozó után újabb huszonnégynél jelentkeztek hasonló problémák. Az esetek vizsgálata továbbra is zajlik. Teljes bizonyossággal senki sem meri kijelenteni, hogy az elváltozások benzolártalom következményei, igaz ennek az ellenkezőjét sem. Tény, az olefin veszélyes üzem, ottjártunkkor is orrot, szemet csípő volt a levegő. Az is tény, hogy mindenki előtt bizonytalan, mert a benzolmérgezés lappangási ideje öt-tizenöt év, és senki sem lát a jövőbe. Úgy tűnik, a gyár vezetői üzleti érdekeinek megfelelően bagatelizálják az alattomos kór veszélyességét. Dr. Varga Géza kijelentette: az olefin világszínvonalú technológiával dolgozik, a levegő benzolkoncentrációja soha nem lépi túl a határértéket. A dolgozók egészsége érdekében eddig is mindent megtettek, s továbbra is meg fognak tenni. A benzol lefejtésénél dolgozó munkások elmondták: őket senki sem tájékoztatta a Már három órája ülök a telefon mellett. Mindig hétvégén szokott hívni, ugyanabban az időben. Unalmamban már az összes újságot átböngésztem, kívülről tudom a televízió műsorát is... Nem cseng a telefon... Valami azt súgja, baj van. Nagy a távolság, bármi történhet. Nem! Nem szabad semmi rossznak történnie! - nyugtatom magam. A kisebbik gyerek vajas kenyeret kér. Paprikával. Máskor paradicsommal szokta enni. Dühös vagyok. De miért bosszant, ilyen semmiség? Nem mindegy, hogy mivel eszi... Csak az a rohadt telefon csöngne már! Hirtelen megszólal. Úgy rohanok, hogy belerúgok a küszöbbe. Nem ő. A nagyfiút keresi a barátja, elmehetnek-e ma moziba? Igaz, amit megnéznek, csak nyolckor kezdődik, s tízkor van vége. - Szó sem lehet róla! - kapom ki kezéből a telefont, és lecsapom. - Késő éjszaka semmi keresnivalója sincs az utcán egy tizenhárom éves gyereknek. - Tizennégy! - feleli durcásan, és elkullog a szobájába. Ha most szemmel ölni lehetne, többszörös hulla lennék. Mereven nézem a készüléket, közben fájós lábujjam tapogatom. Remélem, nem tört el, bár rettenetesen fáj. A nagylány a magnót bömbölteti a másik szobában. Idegesít. Belököm az ajtót, túlüvöltöm a zenét. Egy pillanatig elzárja, majd ahogy kimegyek, újra bekapcsolja. A fene egye meg ezt a nyamvadt telefont! Felveszem, belehallgatok, van vonal, tehát jó. Mégis csak valami baj lehet. Kimegyek a konyhába, mosogatóba pakolom a mosatlant, de nem fogok hozzá, mert a vízcsobogástól nem hallanám a telefoncsengést. Visszamegyek a szobába, belezuhanok a fotelba. Nézem a televíziót, nem tudom, mit beszélnek, gondolataim ott járnak, ahol ő lehet. És átkozom azt a percet, amikor eldöntöttük, hogy kimegy vendégmunkásnak. Nem volt más választásunk. Az én fizetésem a rezsire sem elég, az övé meg... a három gyerek sokban van. S mi lesz, ha valamelyikünk, esetleg mind a ketten munka nélkül maradunk? Nehéz időket élünk! Úgy döntöttünk, nem hagyjuk ki ezt a lehetőséget. Itthon a megélhetés is veszélyben van. Mások is próbáltak már szerencsét, igaz, sokan meg is járták! A múltkor is két török kocsit láttam az úton összetörve, az egyik utas meghalt. Vendégmunkások voltak. Beleremegek a gondolatba, ha vele is történik valami! A számok szinte mozognak, úgy nézem a készüléket, de néma. Nagyanyám mondása jut eszembe: Ha az Isten bajt ád, erőt is ad az elviseléséhez! Bölcs mondás, de én már nem tudok semmit elviselni. Az utóbbi hónapok megpróbáltatásai megviseltek. Műtét, baleset, gyerekek betegsége... a hétköznapi gondok..., s ezt mind egyedül kell végigcsinálni. Nincs kivel megbeszélni, tanácsot kérni, nincs segítség! Neki sem könnyű. Tíz órát dolgozik naponta. Saját magának főz, mos. Mostoha körülmények között él, idegen emberek közt nap mint nap, idegen nyelvet hallgat. Mi lesz ezzel az országgal, az emberekkel? Mert akinek nem adatik meg az ilyen lehetőség, mihez kezd? Bár ez is csak félmegoldás. Mereven lesem a telefont és gondolkodom. A kicsi elaludt, én is álmos vagyok. Ma már biztos nem hív. Csak azt tudnám, mi történt! Elszendergek. Álmomban rengeteg embert látok, őt fogják körül. Leesett a tetőről. Nem mozdul. Jön a mentő, de furcsán szirénázik... olyan, mint a telefoncsengés... Felriadok. Valóban cseng a telefon. Ő az. Végre jelentkezett. Azt mondja, jól van, s a következő hétvégén hazajön. - Miért nem hívtál korábban? - próbálom palástolni aggodalmam. - Nem volt ötmárkásom - mondja nevetve -, de még nincs is olyan késő. Valóban nincs, nézek az órára, alig múlt fél tíz. Mesél sok mindent, a gyerekekről kérdez. Megnyugtatom, minden rendben van, jól vagyunk. Azt mondja, ez az egy hét már gyorsan eltelik. - Igen, gyorsan - mondom én, s megint aggódhatok érte. Majd kilencszáz kilométeres út, rengeteg veszélylyel... És hányszor kell még megtenni? Lefekszem, de nem tudok elaludni. A néhány perccel ezelőtti álomkép tér vissza. És egyre sajog a lábujjam. Sántáné Kurunczi Mária VENDÉGMUNKÁS Dr. Séra Gyula: Tél (akvarell) Új Hunok KÁRPÓTLÁST REMÉLT A DERÉKHAD „Hiénáknak” kedvező reform Szombathelyen járt dr. Andréka Bertalan államtitkár-helyettes, előadást tartott az egészségügy átfogó reformtervezetéről. Akár korteshadjáratnak is beillő kinyilatkoztatásai meglehetősen nagy vihart kavartak a szakmán belül. Elsősorban a kórházi orvosok körében vitatták a koncepció realitását. Nem véletlen, hogy dr. Báli László, a szombathelyi Markusovszky Kórház szakorvosa szívesen nyilatkozott az elmondottakról, a kórházi orvosok sérelmeiről. Véleménye ugyan személyes, de sok kolléga támogatását élvezi, s mondandóját egyeztette a megyei orvosi kamarával is. •Az államtitkár-helyettes részletesen beszélt az alapellátás reformjának koncepciójáról, de csak részben érintette a rendelőintézetek jövőbeni működését. Nem véletlen, hogy a kórházi orvosok értetlenül állnak az egyoldalú koncepció előtt, amely a derékhad teljes mellőzésével született. A magyar egészségügy megreformálása nyugati mintára történik. Csakhogy a legfejlettebb nyugati országokban azonos számban dolgoznak az alapellátásban és az intézeti ellátásban. Viszont nálunk ez az arány nagyon eltolódott, mintegy hatszoros a kórházi ellátást végzők javára. Ebből az alaphelyzetből kell kiindulni. Mit is várt az a bizonyos öthatod a változásoktól? Azt várta, hogy teljesítménye szerint, szellemi kapacitása, munkájának társadalmi fontossága alapján megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülést kap, divatos kifejezéssel élve kárpótlásban reménykedett az elmúlt évtizedek hátrányaiért. Azt vártuk, hogy a jövőben ne kelljen rászorulnunk a megalázó, a betegeket kiszolgáltató paraszolvenciára, hálapénzre. Ha a beteg megfizeti a társadalombiztosítási díjat, ezért kapjon magas szintű, tisztességes ellátást. A kórházi dolgozók ennek a kényes problémának a megoldását is várták és várják a reformtól . •Felvetődik a kérdés, hogy miért nem képviseli jobban az egészségügyi reformprogram az intézeti orvosok, és főleg a betegek érdekeit, véleményét? A kórházi orvosok tudják, mit jelent az alapvető gyógyászati eszközök, műszerek hiánya. Nincs olyan nap, hogy a ninccsel ne találnák szembe magukat. A tervek szerint viszont a kórházak költségvetésileg teljesen magukra lesznek hagyva. Mi lesz az orvosokkal, az egészségügyi dolgozókkal, azok bérezésével, szakmai egzisztenciájával, az ügyeleti rendszerrel és mi lesz a leendő betegekkel, akik magas szintű, lelkiismeretes és hatékony gyógyítást várnak? Az újfajta koncepció csak az alapellátásra alapoz, azt helyezi előtérbe, annak hatékony - vagy kevésbé hatékony - megreformálásán fáradozik. Ez természetesen feszültséget fog okozni a szabadon orvost választó beteg és az orvos, de ugyanígy az orvosok között is. A körzeti orvosok nagy része nem érthet minden szakterülethez, de nem lesz érdekük, hogy a beteget megfelelő szakorvoshoz, illetve intézetbe juttassák. A beteg tehát teljesen ki lesz szolgáltatva -legalábbis egy évig - a választott háziorvosának. •Miért nem választhat egyszerre szakorvost is a beteg, ha abban jobban bízik? Az új finanszírozási rendszer azt eredményezheti, hogy az alapellátásban dolgozó orvosnak az lesz az érdeke, hogy sokat vállaljon, a kórházi orvosnak pedig a fix fizetés miatt éppen az ellenkezője. Az utóbbi automatikusan magával hozza, hogy az orvosok egy része továbbra is a hálapénzzel pótolja azt, amit a jövedelemben elvárna. Meggyőződésem, hogy a mostani reformprogram azoknak kedvez, akik eddig is az egészségügy „hiénái”” voltak, akik eddig is magas jövedelemekkel dicsekedhettek. Mint annyi minden Magyarországon, ezen a koncepción is igen érződik a Budapest-centrikusság. Szomorú, hogy ilyen gondolatokat, ilyen észrevételeket csak egy már kész és beindított tervezet „korteshadjárata” során fogalmazhatok meg. A kidolgozók miért nem voltak előbb kíváncsiak a kórházi derékhad és a betegek véleményére? Igaz, már sokszor volt ebben a kis országban úgynevezett társadalmi vita, amelyeknek emlékszünk az eredményeire. Csakhogy, akkor más rendszert építettünk. .. -vai- Himnusz Hogy az alábbi történet igaz-e vagy sem, azt nem tudom, de nekem nagyon tetszett, ezért közreadom. A baráti összejövetel olyan jól sikerült, hogy a házigazda, a falu köztiszteletben álló körorvosa, a szokásosnál mélyebben nézett a pohár fenekére. Ezért különösebben nem illik elítélni, hisz nem mindennap találkozhat a városban élő barátjával, no meg a jóféle hegyaljai bor sem volt kiönteni való. Mindenesetre jóval éjfél után került ágyba és reggel a fejfájástól, meg a másnaposságtól, meglehetősen morcosán ébredt. Csoda-e, hogy az égvilágon semmi kedve nem volt az esedékes rendelés megkezdéséhez? Ám, miután már asszisztensnője is sürgette, kénytelen-kelletlen magára vette fehér köpenyét és a rendelőbe indult. Ott körülnézett, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kiment a váróterembe, ahol vagy tucatnyi beteg várt rá. - Jó reggelt kívánok! - fordult hozzájuk - megkezdem a mai rendelést, kérem, énekeljük el a Himnuszt! A betegek egy pillanatig döbbenten meredtek rá, ám ellenkezni nemigen mertek, noha a kérés meglehetősen szokatlannak tűnt. Lassan felkászálódva énekelni kezdtek. Csak egy volt közöttük, aki a kérést figyelmen kívül hagyva továbbra is gubbasztott a sarokban. Amikor végeztek az énekléssel, az orvos így szólt: - Na, ide figyeljenek emberek! Akinek ilyen korán reggel énekelni van kedve, az nem lehet beteg. Menjenek szépen haza, majd holnap jöjjenek vissza! - Maga fordult a sarokban gubbasztóhoz, jöjjön be, magát megvizsgálom, biztosan beteg lehet, ha már a Himnuszt sem énekelte el! Abonyi István LÁTLELET 5