Látlelet, 1998 (42. évfolyam, 1-3. szám)
1998 / 1. szám
1997. 12. - 1998. 1. szám LÁTLELET Előzmény A Tolna Megyei Kórház műveseállomása azzal a céllal létesült 1988 áprilisában, hogy Szekszárd és vonzáskörzete, illetve a megye ide irányított, dialíziskezelésre szoruló betegeit ellássa. Ekkor még csak két haemodialízis és négy peritoneális (hasi) dialíziskezelés elvégzésére alkalmas gép volt a műveseállomáson. 1991-ben, amikor az EuroCare Rt. jogelődje működtetésre átvette a szekszárdi műveseállomást, hat új, haemodialízis kezelést végző művesegépet állított üzembe. Ebben az évben 25, 1996-ban pedig már 52 volt a krónikus programban lévő betegek száma. Az “átvétel” utáni első teljes évben, 1992-ben 5100, 1996-ban - a folyamatosan és lelkiismeretesen végzett vesebetegszűrés-gondozás következtében - már 8100 volt a dialíziskezelések száma a szekszárdi EuroCare dialízisközpontban. A betegek ellátását az utóbbi időben csak az éjszakai műszak bevezetésével lehetett megoldani, amely azonban megterhelést jelent mind a betegeknek, mind pedig az ápolószemélyzetnek. A fenti dinamikus betegszám-növekedés, valamint a négyműszakos ellátás ellenére Tolna megyében és az EuroCare Nephrológiai Hálózat valamennyi ellátási területén a dialízisellátásra szoruló betegek részére a kapacitás folyamatosan biztosított. *** Százhetven négyzetméter helyett ezernégyszáz Tolna megye székhelyén Szekszárdon, a megyei közgyűlés Balassa Jánosról elnevezett kórháza területén nemrégiben ünnepélyes keretek között helyezte el Bach József, a megyei közgyűlés elnöke és Knut Pabst a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. igzzgatója az új Tolna megyei műveseközpont alapkövét. Ezt megelőzően sajtótájékoztatón szóltak az illetékesek a mintegy 560 millió forintos egészségügyi beruházásról. A szekszárdi műveseállomást már 1991 óta az EuroCare Rt. működteti. A társaság Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi magánvállalkozása. A szekszárdi központ jövő szeptemberben készül el, s 1400 négyzetméterével majdnem tízszer nagyobb lesz, mint a már kinőtt 170 négyzetméteres jelenlegi műveseállomás. A műveseállomás 1988-ban még csak 13 beteget látott el, ami évi kétezer kezelést jelent, mostanra már átlépték az évi nyolcezer kezelést. A nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy a körzetben mintegy évi tizenötezer kezelésre lesz szükség. A beruházásból a kórháznak még bevétele is származik, mert a telket is megvette a beruházó. A beruházás teljes költségét az EuroCare Rt. fedezi. Az EuroCare 99 évre vállalta, hogy az érintett régiókban az állami egészségüggyel közösen biztosítja a vesebetegek ellátását. Koncepciójuk lényege, hogy a vesebetegek szűrése, kezelése és a dialízis-kezelés egy orvos-szakmai irányítás alatt működjön. Bach József, a megyei közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megye egészségügye az országosnál előbbre tart a korszerűsítésben. Ennek egyik állomása volt annak idején a művesekezelés privatizálása. Ha nehézségek árán is, de folyik a műtőblokk építése, esély látszik a kórház régi pavilonjainak felújítására is, ha nem is a szükséges három, de kétmilliárdos értékben. Kérdésre válaszolva Fabók József az EuroCare igazgatója elmondta, hogy azokban a megyékben vannak jelen, ahol a megyei közgyűlés és az egészségügy vezetői fogékonyak voltak a korszerűsítésre. Dr. Korom Lajos, a EuroCare vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a kormány előbb-utóbb eleget tesz a kormányprogramban is megfogalmazott fiinanszírozási ígéreteinek. A legfontosabb, hogy a megyében művesekezelésre szoruló betegek jövő szeptembertől korszerűbb, kényelmesebb körülmények között kapják meg a szó szoros értelmében életmentő kezelést. Az új központban már nem lesz éjszakai műszak, amely megterhelést jelent a betegnek és az ápolószemélyzetnek egyaránt. (Tudósító: Ihárosi Ibolya) Tudósítás az új Szekszárdi Dialízisközpont ünnepélyes alapkőletételéről A szekszárdi új dialízisközpont ünnepélyes alapkőletétele előtti sajtótájékoztatón Fabók József, az EuroCare Rt. igazgatója válaszol az újságírók kérdéseire. Balról Knut Pabst, a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. ügyvezető igazgatója a tolmáccsal, jobbról dr. Wágner Gyula, a szekszárdi dialízisközpont igazgatója EuroCare dialízis centrum SZEKSZÁRD 1997 DECEMBER 2. A szekszárdi új dialízisközpont alapköve Bach József, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke (balról) és Knut Pabst, a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. ügyvezető igazgatója elhelyezik a díszhengert, középen Fabók József, az EuroCare Rt. igazgatója A szekszárdi új dialízisközpont ünnepélyes alapkőletétele után - balról jobbra: Bach József, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, dr. Korom Lajos, az EuroCare Rt. elnöke és Fabók József, az EuroCare Rt. igazgatója Az EuroCare Rt. új Szekszárdi Dialízisközpontjának épületterve