Egyenlőség, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-13 / 11. szám
abban a cselekedetében, amikor a bottal kergette ki a kufárokat a templomból. A kufárok akkor tudvalevőleg zsidók voltak és az operában is, azok, kikre Zichy Géza balkeze nehezül: zsidók. Elve és törekvése az, hogy a m. kir. operából, mely — saját szavai szerint — jelenleg zsidó templom, valóságos múzsatemplomot csináljon. Ehhez képest kijelentette, hogy zsidót többé nem szerződtet, sőt a már szerződtetett zsidó tagokat is ki akarja onnan invitálni. Ennek illusztrálására felhozzák a Ney esetét, továbbá azt, hogy több németországi zenészt meghívott Budapestre, hogy őket Mahler helyébe, akit szintén nem a Jordán vizével kereszteltek meg, akvirálja. Az említett zsidó körök a geniális gróf fent idézett metaforájából meg hír szerint le akarják vonni a konzekvencziákat. Szerintük ő csak két okból mondhatta az operát zsinagógának: először, mert zsidó művészek is működnek ottan, másodszor mert zsidó emberek is nézik az előadásokat. Ha a gróf úr intenczióját teljesen érvényesíteni akarja, nemcsak a zsidó művészekét, hanem a zsidó nézőket is ki kellene zárni az operából. Az elsőt megteheti a gróf úr saját hatáskörében, az utóbbi azonban kissé feszélyezné. Minthogy pedig mi, zsidók nagyon udvariasak vagyunk grófok, költők, zenészek és intedansok iránt, meg akarjuk kímélni működéseinek kellemetlen részétől, és önként távol akarunk maradni az operából. — A geniális kezű gróf, ha ezt a szándékukat végrehajtanák, rendkívül le lesz nekik ugyan kötelezve, de aligha fogja megköszönni ezt az előzékenységet. Mert hiába, a zsidó mindig csak kufárszólják tovább a meleg, kedves álmot. Der Moor....... pardon.... der Ochs hat seine Schuldigkeit gethan... Kár volna rájuk haragudni. Hanem a kedves bécsiek, ez már más rubrika! No lám, hiszen ők csak ravaszkodásból berzenkedtek az ellen, hogy titkon, vagy nyíltan Magyarországot tartsák a monarchia súlyosabb, komolyabb felének ! Hiszen alattomban a kis ravaszok maguk dolgoztak azon, hogy mentül előbb úgy legyen! Hiszen a kedves bécsiek maguk adják át nekünk a nekik immár terhessé vált komolyabb tisztet! Ők diszkreditálják az osztrák fővárost, hogy Európa többé ne oda, de felénk nézzen, ha a monarchia fővárosával akar szóba állani. Ők ráveszik az uralkodót, hogy távol tartsa magát tőlük és felénk hajoljon. Szinte azt lehetne hinni, hogy Polonyiék lekenyerezték a sógorokat, csakhogy óhajtásaik végre teljesüljenek. Lám, ennyi időt kellett érnünk, hogy belássuk, milyen jó szomszédunk nekünk Bécs! Magyarországnak sok oka lehetett, haragudni a Kaiserstadtra De most vége minden haragnak. Aki nevetségessé vált, arra ildomtalanság volna haragudni, azon kaczagni kell. Bécs megszűnt komoly tényező lenni. És ezt Magyarország a zsidóknak köszönheti. Kabos Ede, kodik és ha Rózsa(operai pénztáros) piaczra bocsájtja papírjait, bizony-bizony, nagyon sok kerül belőlük zsidó kézre. S még egy múzsatemplom budgetjében is a tele ház nagyobb numerus, mint az üres. Szóval, a zsidó közönség strikolni akar Zichy Gézával és az operaházi hitsorsosaink is csatlakozni akarnak hozzájuk. A mi századunk összes stnkejai között ez volna a legcsöndesebb. Nem kellene mozgósítani katonákat, zsidó pálinkások boltjait nem törnék be, sőt az Andrássy-úti zsinagóga kapuit sem. Tárva-nyitva lehetne azokat hagyni, nem tenné be a lábát egyetlen strikció sem. Ellenben Zichy Géza grófról úgy találnák, hogy épen az a keze hiányzik, melylyel az operát kitünően kormányozhatná s bár a zongorán a balkezével is virtuóz, operai ügyekben néki csak szerencsétlen keze van Szóval, a zsinagóga p úrifikát lója martiromságot szenvedne és a strikolók dobszóval vonulhatnának be a fényes csarnokokba, és akár minden este adhatnák a «Zsidónőt» meg »Sába királynőjét«. Strike esetén a siker véleményünk szerint elmaradhatlan. De ugyancsak véleményünk szerint sokkal kényelmesebb mindjárt az operában maradni, mint onnan kivonulni, és aztán ismét visszatérni. Bennünket zsidókat nem épen ok nélkül mondanak túlságosan érzékenyeknek felekezeti dolgokban, egyrészt azért, mert az emanczipáczió 24 éve alatt már eléggé megvastagodhatott volna bőrünk és másodszor, mert érzékenységünkkel mi csak szítjuk a tüzet, mely különben, ha nem ingereljük más vallású polgártársainkat, a napi történelem egyéb jelenségeivel együtt a másik napot nem érné meg. Valóban ajánlatosnak tartanók, ha épen mostan, midőn a kereszt uj glóriában ragyog és Galicziában a Bloch név hangoztatása úgy hat a buzgó hazafiakra, mint a bikára a vörös posztó, minálunk is, ahol pedig önmegelégedéssel konstatálják a különbséget innen és túl között . Solymossy Eszterrel egyetemben épen a mi provokatiónk folytán föltámadna a sakterek elleni ellenszenv is. Mi sokat várunk a zsidó közönség józanságától, nem kevesebbet az opera tagjainak tapintatoságától, de a legtöbbet a «Pesti Hír־lap»tól, melynek múlt keddi megjegyzése ez ügyben nem fogja eltéveszteni a kellő hatást. A Pesti Hírlap régóta kegyes pártfogója és vállveregetője a zsidóságnak. Főszerkesztőjét bizonyos gyermekkori reminiscentiák ösztönzik arra, hogy antiszemitává ne legyen, mikor pedig a tiszaeszlári per idején valamelyik konkurrense azt a gyalázatos vádat emelte ellene, hogy az ő szerkesztőségében csupa zsidó író működik, akkor ő (valóban brutusi példája az igazságszeretetnek !) elbocsátotta egyetlen zsidó munkatársát, csakhogy másnapi számában férfiúi becsületére bizonyíthassa, hogy szerkesztőségében nincs egy zsidó lélek sem (az elbocsátott munkatársat másnap visszaszerződtette). Ha tehát ez a kitűnő, minden párton kívül, és minden kritikán felül álló lap barátságos ökölmutogatással arra fiigyelmezteti azokat, akik az általunk regisztrált hangú-