Egyenlőség, 1896. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1896-07-24 / 30. szám

1896. július 24. EGYENLŐSÉG. A kultusz-elöljáróság kinevezi a községi rabbikat, a rabbikollegiumot és ennek állandó fejéül a főrabbit. A rabbik kinevezése a helytartóságnak bejelentendő, mely 30 napon belül óvással élhet. A kinevezés élethossziglanra szól, de megfelebbezhetlen fegyelmi ítélettel a kultuszelöljáróság 6 hóig terjedhetőleg fölfüggesztheti állásában a rabbit, avagy el is bocsáthatja. Fegyelmi eljárásra az 1890-iki törvényben fölsorolt, eseteken kívül, a hivatalos kötelességek elhanyagolása, a község vallásos érzületét bántó magatartás, az állás becsületének és méltóságának megsértése és a kötelmeivel járó cselekedetek ellentéte szolgáltathatnak okot. Hasonló fegyelmi büntetéseket statuálnak a többi vallásos alkalmazottak, kezelési tisztviselők a felekezeti iskolák világi tantárgyainak tanítóival szemben. Erre nézve az indokolásban többek között ezek olvashatók : »A tanítónak az iskolában tanításával és az iskolán kívül példájával nevelőleg kell halnia. Lehet a tanító bármily képzett, lehet még oly jó tanmódszere, ha magaviseletével akár az iskolában, akár ezen kívül, elveszíti a reábizátt fiatalság bizalmát, tanítói állásából, főképpen vallástanítói tisztéből eltávolítandó.« Az alapszabályokban a felekezeti alapítványokra és egyesületekre, főképpen a sok bécsi zsidó imaházegyesületre, valamint azokra a felekezeti intézményekre vonatkozólag, melyeket nem a hitközség tart fönn, igen beható intézkedések foglaltatnak, főképpen a felügyeletet, illetőleg. A felügyeleti jog gyakorlása közben az elöljáróság és az egyes testületek közt fölmerülő differencziák elbírálására békebíróság illetékes, melybe a peres felek két-két hitközségi tagot hívnak meg, akiknek elnöke a hitközségi elöljáróság által evégből 6 évre kirendelt, 6 tag közül kerül ki, sorsolás útján. A statútum azonnal életbe lép. Az új választások megejtésére és az elöljáróság megalakítására f. évi decz. hó 1-re van kitűzve. — A zsidó állam. A Herd Tivadar dr., hires bécsi író tervezte zsidó államról, melylyel szemben álláspontunkat már többször jeleztük, Európa szerte sokat írnak a felekezeti újságok. Publicistikai működésünk nekünk is kötelességünké teszi, hogy nyilván tartsuk az akciót. Ez okból közöljük lapunk más helyén azt a beszédet, melyet Herzl Londonban a Makkabeus körben elmondott. E beszédről annak idején már megemlékeztünk. Herzl tudvalevőleg «Jewish Society« czímen társulatot akar létesíteni terve keresztülvitelére. Hir szerint ez a társulat nemsokára létre is jön, de még nem fait accompli. Herzlt, állítólag Montague Samuel, Goldsmid Kolonel és Singer londoni pap támogatják. Hogy Herzl terve politikai téren — legalább török részről — kedvező fogadtatásra talál, ezt avval akarják igazolni, hogy a török szultán Herzlt, terve érdekében Konstantinápolyira lelt útja alkalmával, a medjidiste rend II. oszt. jelvényével tüntette ki és a palotáit meg kincseit is megmutattatta neki. A Heumann dr. emlékalapra újabban adakoztak: Zinner Samu dr. Nyíregyházán 5 htot, Egy névtelen 100, Popper István (Budapest) 50, Reizmann Samu 15, Reizmann Hermann 25, Fried Salamon, Gothmann Adolf, Reizmann Lajos, Schwarcz és Zuckermann egyenként 10—10, Weinberger Ignácz és fia 6, Weinberg Albert (valamennyien Kisvárdán) 5 és Schwarcz Jakab (Vaján) 15, összesen 261 irtot. A kimutatott 2244 írttal (s nem mint közölve volt 2344 írttal) együtt összesen befolyt 2505 írt. — A porosz zsidó tanítók és tanítónők ügye. A porosz tartományi iskolahatóság i. é. január hó 20-ikán olyan rendeletet adott ki, mely a Berlin városi iskolákban korlátozza a zsidó tanítók alkalmazását és vét az 1863. július 3-iki bírtörvény ellen, mely a felekezeteket egyenjoguakká teszi. Annak idején bővebben ismertettük az esetet, melyre olvasóink még emlékezhetnek. Most a berlini hitközség közzétette a kérvényt, melyet a rendelet megváltoztatása végett a kultuszminiszterhez nyújtott be. A kérvényben önérzetes hangon védi a hitközség a felekezet jogait. Hivatkozik Gneist szavaira, aki szerint »a vallást felekezetileg kell tanítani, a tudományt felekezetileg tanítani nem szabad és az állami felügyelet ilyen formában gyakorlandó«. Kimutatják ■jogi szempontból, hogy a rendelet nyilvánvaló sérelem, de a jogi érvektől eltekintve, tisztán méltányossági és célzatossági okokból akarják kimutatni, hogy a zsidó tanerők alkalmazása elé szabott korlátok mellőzendők. Hivatkozik a kérvény magára a berlini városi hatóság által tett előterjesztésre, mely szerint a korlátozó rendelet végre sem hajtható, de viszont annak a Talmud és Subban Aruch morálra épített kifogásával szemben kijelentik, hogy nincs zsidó vallástörvény, mely a keresztény erkölcstan valamely alaptételével ellentétben állana. Hivatkozik a legkülönbözőbb pártállási a rabbiknak a talmudra vonatkozólag tett nyilatkozatára, mely nyomtatásban is megjelent. Csatolnak egy vallástanítási könyvet, minőt a zsidó iskolákban használnak és annak alapján kimutatják, hogy a zsidó szellemben nevelkedett tanítók sem az iskola elkereszténytelenedését nem idézhetik elő, sem nem alterálhatja a tanulók keresztény morálját. A zsidók gyakorolják, nemcsak vallják az ő hit törvényeiket, de ezeknél fogva a császár és birodalom iránt való szeretetben, az államfő tiszteletében, a hazaszeretetben és törvénytiszteletben, a családi élet tisztaságában és embertársaikkal szemben a tevékeny szeretet tanúsításában a zsidók semmiben sem állanak más felekezetek mögött. A városi alapítványi ügyosztály aktáiból kitetszik, hogy az ilyen emberszeretetnek bizonyságai a zsidók részéről egyáltalán nemcsak az ő hitfeleikre szorítkoznak ; hogy nem ismernek különbséget a hit és származás között, mikor arról van szó, hogy segíteni és a közjót kell előmozdítani. Csak a mayendorfi, bármely felekezetű gyermekek számára való árvaházra utalnak és a császárné protektorátusa alatt nemrég alapított tüdővészes betegeket segítő egyesületre, amelynek javára az anyagi eszközöket háromnegyed részben a zsidók gyűjtötték. Nem dicsekvésül, de azért hozták föl e tényeket, hogy egyrészt védekezzenek a felekezet ellen évek óta rendszeresen folytatott hajsza ellenében, másrészt, hogy igazolják, mikép a zsidó vallás az, mely a »szeresd felebarátod, mint tenmagad« parancsát, főalapelvévé tette. És mégis azért akarják a zsidó tanítókat eltiltani a tanulástól és azért tartják őket elkereszténytelenülőknek, mert ebben a vallásban nevelkedtek és ennek tanait szívták magukba. Csak a vallásoktatásra akarják őket használni — ámbár éppen erre nézve nem tudnak államilag elismert, képesítésre hivatkozni, rendes világi tárgyak tanítására csak nagy kivételesen szabad őket alkalmazni, és pedig így sem a fölmenő rendszer mellett. Nem látják be, hogy a zsidó tanítók mivel szolgáltak rá erre a mellőzésre. A világi tárgyaktól való eltiltás csaknem annyi, mint az oklevéltől való megfosztás. A keresztény vallású gyermekek érdekeire hivatkoznak, de kérdezzék meg a keresztény gyermekek szüleit, 20 évre szóló bizonyítványokat adhatnak ezek a zsidó tanítók jelességeiről. A gyermekek oktatásánál általában azt az 11