Egyenlőség, 1916. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-30 / 5. szám

* ________________________________EGYENLŐSÉG 1916 január 3©. Háromszáz ezüst márka abban az időben nagy pénz volt; egy ezüst márka ugyan 24 ezüst forint volt, tehát ez csak 7200 ezüst forint lett volna, de abban az időben a pénz vásárlóképessége a mainak legalább ötven־ szerese, meg Szászszorosa volt! mert egy egész, sőt egy fél forintért egy hold (jugerum) földet lehetett szélüben Magyarországon venni, így tehát hétezer egynéhány forint bizony megfelelt két uradalom árának, ma — mondjuk — pár százezer forintnak. Akkoriban — már száz évvel előbb — Géza király idejétől fogva voltak Magyarországon gazdag és elismerten előkelő társadalmi állású zsidók; így negyedik Béla alatt a dr. Kohn Sámuel által (A zsidók története M־ n) oly sokat emlegetett comes Theke, Tata és más váraknak ura. Géza király egyik oklevele (az u. n. zoborhegyi) a chalizokat nevezi a király bankárainak (thesauri nostri regni), viszont a bizánci görög történetíró Kinnamos elmondja, hogy Nándorfehérvárnál a magyar király chaliz lovasai harcolnak különös makacssággal, akik ״ Mózes vallását tartják, de nem egészen tisztán.“ Vagyis a királyi bankárok sarjai akkor is lovaskodtak, mint a mai huszárönkéntesek, akiknek nagy része szintén Mózes vallását tartja, de szinte nem egészen tisztán (legalább az étkezést illetőleg). Viszont két éve elhunyt jó emberem, dr. Nagy Géza, a tudós akadémikus, azt is kiderítette, hogy másfelől ezek a — szerinte valószínűleg kazar származású — dhalizok voltak a zempléni Hegyalján és a Bodrog és Latorca mentén az első és fő szőlőművelők, akik a szőlőművelés mesterségét még keletről hozhatták. (Ethnographia 1912., 1913.) Hogy aztán Nagy Lajos idejében negyedfélszáz évre — Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos idejét kivéve — meglehetősen megszakadt nálunk a zsidóság folytonossága, az körülbelül ismeretes. A másik okirat majdnem 600 évvel későbbi, Görgei Arthurnak következő sajátkezű levele, amelyet két évtized előtt intézett a tudós dr. Bernstein Béla főrabbihoz; közölte is: A zsidók a magyar szabadságharcban című könyvében. Görgei levele így szól: ״ Nem emlékszem, hogy védelmi harcunk egész tartama alatt — valaha akár hivatalos jelentést, akár privát tudósítást vettem volna olyat, mely szerint bármely fegyvernemű csapathoz tartozott zsidóhonvéd közlegények, al- vagy főtisztek kisebb mértékben feleltek volna meg honvédő kötelességüknek, mint akármely más vallású bajtársaik. Igaz, hogy 1848-ban kilenc pont felől egyszerre támadtatván meg, legkisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy azt fürkészszük: közülünk ki-ki melyiknek, a római pápának, Calvinnak, Luthernek, vagy Mózesnek tanai szerint imádja a közös egy magyar Istent, akinek nevében, akiben bízva, fegyvert ragadtunk mindnyájan.“ Közlését és felújítását a mostani középeurópai szabadságharc és abban véreink hősi és általános részvétele — úgy hisszük — eléggé igazolja. Az a sok minden, amit a közbeneső és azokat követő időkből a Magyar Zsidó Múzeum bír: érdemessé teszi azt nemcsak a látogatásra, miután most kétszer hetenként, vasárnap és csütörtökön nyitva van, hanem a zsidóhitű magyarságnak a szükséges anyagi eszközökben is komolyabb pártfogására. Fabó Bertalan dr. A zsidó múzeum katalógusának első része megjelent és a múzeum helyiségében 40 fillérért kapható. A múzeum a közönség részére nyitva csütörtökön és vasárnap 1021-ig. Kutatók részére máskor is. A múzeum részére szánt ajándéktárgyakat, valamint a múzeum fejlesztésére pénzadományokat mi is köszönettel fogadunk és nyugtázunk. Glosszák a hétről. • • □ Lyon Lea és Simon Judit dolgában megvolt a magunk külön véleménye. Az író azt a tárgyat dolgozza fel, amelyik neki jól esik, őt magát sem lehet emiatt megkövezni, még kevésbbé más emberekét, akiknek az író tárgyválasztásához semmi közük nincsen. Mi nem örültünk sem a Lyon Leának, sem a Simon Judit filmen való általános szereplésének. A legjobb esetben is sokkal kevesebb fényt deríthettek volna a zsidóságra, mint amennyi sarat dobáltak miattuk rája. Persze, hogy a Lyon Leát felfújta a klerikális sajtó s persze, hogy szetlen volt a Simon Judit körül a személyes affér, de hát maguk a témák ezért még nem felelősek. Na és most itt van harmadikul, a Grün Lili, s mi bátran kimondhatjuk, hogy nem a mi ízlésünk. Ahol sok zsidó él, ott vannak nagy éttermek, rituális konyhával. Helyes, szükség van rájuk. Ezeken a helyeken rőfös betűkkel van kiírva, hogy kóser. A Grün Lilit mi ilyen zsidóbetűs cégtáblának nézzük, amit — ez esetben — egy keresztény traktoros akasztott ki. Ennyiben bátran napirendre térhetnénk az ügy fölött, s aláírhatjuk ötletes válaszát a darab szerzőjének, aki arra az ellenvetésre, hogy miképen lehet egy darabnak a címe Grün Lili, mikor az emberek a fronton harcolnak, ezt felelte: — Most Grün Lili bátyja is a fronton van. Azonban... És ez az azonban a baj; ez a nagy felvonulás a zsidó nevekkel és címekkel kicsit súlyos s a legortodoxabb ortodox sem gondolja, hogy mindennap sóletet kell enni, sőt e lakomára még vendégek is hívandók. Az egész, hangsúlyozzuk, ízlés kérdése. A Lyon Lea lehetett és a Grün Lili lehet a legjobb színdarab, és Simon Judit a legjobb film, mi mégsem örvendtünk és örvendünk neki, mert túl sokszor kell hangoztatnnk, hogy azért mégis van magyar irodalom, s hogy Schalom Asch feltünte Berlinben nem jelentette sem Gerhard Hauptmann, sem Johann Wolfgang Goethe halálát. S főként nem jelentette azt, hogy minden német zsidót föl kell akasztani. Kérjük tehát, kegyeskedjenek ez alkalommal is eltekinteni az akasztófák felállításától. Nézzünk kissé a szándékra is. Nem valószínű, hogy Beöthy László el akarná zsidósítani Budapestet. Ezek után pedig mélabús megadással várjuk a megkezdődő antiszemita sajtóhajszát, mely a Grün Lili cím és tartalma miatt hirdet ellenünk pogromot és úgy fogja feltüntetni e darabot, mintha az összes magyar zsidók írták volna és a tantiémekben valamennyi hazai zsidó hitközség osztozna. * ״ Bécsi színikritikusok a dramaturgia nyelvét új szóval gazdagították. Nevezetesen ha egy operettet, bohózatot, vagy drámát a mocskos erkölcstelen mo