Egyetemes Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1905.

III. Külföldi irodalom - Brunetiére, Histoire de la littérature française classique I., Szigetvári Iván

KÜLFÖLDI IRODALOM. 517 mikor aljasak, a mikor czéljuk az öregséget nevetségessé tenni, meg­gyalázni a házasságot, vagy beszennyezni az anyaságot stb. (Rabelais további megítélését Br. rábízza Calvinra.) Ellenben megvédi az erkölcs­telenség vádja ellen úgy magánéletében, mint munkáiban Margit királynét, a Heptameron híres szerzőjét. Alig találunk nála 5—6 olyan szennyes történetet, a­milyenekben Rabelais örömét leli, előadása is tisztességes, úgy hogy a legnagyobb igaztalanság őt e tekintetben Rabelais mellé állítni. Végre Calvint nem győzi eléggé magasztalni szigorú moráljáért, mely annyira külömbözik Marót vagy Rabelais epikum­ világnézetétől. S néhány szempontot ítéltem a könyv olvasása közben arra méltónak, hogy mint általános érdekűt kiemeljem. Ezzel akár le is tehetném a tollat, ha Br. új könyve nem csábítana még némi elmél­kedésre. Nem arról akarok szólni, hogyan védelmezi Margit királynét az illetlenség, erkölcstelenség vádja ellen, noha ehhez nagyon is szó férne. (Margit csak megtörtént eseményeket ad elő, csak elbeszél, nem kigondol és ez fölmenti az illetlenség vádja alól akkor is, ha novellái nagyon szabad szelleműek.) Ilyen poétikai kérdéseket most elkerülök és egy más természetű dolgot hozok szóba. Könyvünk szerzőjének többször szemére vetették barátai is azt a mértéktelen bálványozást, a­melyet Bossuet, a protestánsok nagy ellensége iránt tanúsít, neki juttatván körülbelül az első helyet a franczia irodalomban. Vájjon nem érzik-e meg a Calvinról szóló feje­zeten, hogy ugyanaz a Brunetière írta ? Szerintem ez esetben példával igazolta az objectív kritika, az elfogulatlan ítélet lehetőségét, a­mit más alkalommal olyan hévvel védett az impressionista kritika ellené­ben. Calvinról szóló munkáját nyugodtan fölolvashatta magában Calvin városában, Genfben, a­mint meg is tette. Nem hiszem, hogy felekezeti elfogultság szülte pl. a következő szavakat, a­melyek egyik legszigo­rúbb ítéletét fejezik ki. A franczia nép könnyed geniusával nem fért össze Calvin szelleme, a zordon morál, eltörhetetlen erkölcsi zsarnok­ság, irodalom és művészet üldözése, épen ezért Francziaország vissza­utasította Calvin tanát. Brunetière stílusa olyan itt is, a­milyennek másutt megismertük. Mint stiliszta, mint íróművész nem tartozik a legelsők közé, egy Taine, Jules Lemaître vagy Anatole France színes stílusát ne keressük nála. Azonban a nagy világosság és szabatosság, szerzőnk főtörekvése, páro­sulva könyvének tartalmi értékével, munkáját kellemes olvasmánynyá teszik. Nem is tudnánk ellene semmi kifogást, ha néhány terjedelmes jegyzet, még inkább pedig nagy hajlama a közbevetett mondatok iránt foltot nem ejtene gondolatainak öltözetén. És az evolutio? Arról nem beszél az új munka? — kérdezheti

Next