Egyetemes Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1905.
III. Külföldi irodalom - Brunetiére, Histoire de la littérature française classique I., Szigetvári Iván
KÜLFÖLDI IRODALOM. 517 mikor aljasak, a mikor czéljuk az öregséget nevetségessé tenni, meggyalázni a házasságot, vagy beszennyezni az anyaságot stb. (Rabelais további megítélését Br. rábízza Calvinra.) Ellenben megvédi az erkölcstelenség vádja ellen úgy magánéletében, mint munkáiban Margit királynét, a Heptameron híres szerzőjét. Alig találunk nála 5—6 olyan szennyes történetet, amilyenekben Rabelais örömét leli, előadása is tisztességes, úgy hogy a legnagyobb igaztalanság őt e tekintetben Rabelais mellé állítni. Végre Calvint nem győzi eléggé magasztalni szigorú moráljáért, mely annyira külömbözik Marót vagy Rabelais epikum világnézetétől. S néhány szempontot ítéltem a könyv olvasása közben arra méltónak, hogy mint általános érdekűt kiemeljem. Ezzel akár le is tehetném a tollat, ha Br. új könyve nem csábítana még némi elmélkedésre. Nem arról akarok szólni, hogyan védelmezi Margit királynét az illetlenség, erkölcstelenség vádja ellen, noha ehhez nagyon is szó férne. (Margit csak megtörtént eseményeket ad elő, csak elbeszél, nem kigondol és ez fölmenti az illetlenség vádja alól akkor is, ha novellái nagyon szabad szelleműek.) Ilyen poétikai kérdéseket most elkerülök és egy más természetű dolgot hozok szóba. Könyvünk szerzőjének többször szemére vetették barátai is azt a mértéktelen bálványozást, amelyet Bossuet, a protestánsok nagy ellensége iránt tanúsít, neki juttatván körülbelül az első helyet a franczia irodalomban. Vájjon nem érzik-e meg a Calvinról szóló fejezeten, hogy ugyanaz a Brunetière írta ? Szerintem ez esetben példával igazolta az objectív kritika, az elfogulatlan ítélet lehetőségét, amit más alkalommal olyan hévvel védett az impressionista kritika ellenében. Calvinról szóló munkáját nyugodtan fölolvashatta magában Calvin városában, Genfben, amint meg is tette. Nem hiszem, hogy felekezeti elfogultság szülte pl. a következő szavakat, amelyek egyik legszigorúbb ítéletét fejezik ki. A franczia nép könnyed geniusával nem fért össze Calvin szelleme, a zordon morál, eltörhetetlen erkölcsi zsarnokság, irodalom és művészet üldözése, épen ezért Francziaország visszautasította Calvin tanát. Brunetière stílusa olyan itt is, amilyennek másutt megismertük. Mint stiliszta, mint íróművész nem tartozik a legelsők közé, egy Taine, Jules Lemaître vagy Anatole France színes stílusát ne keressük nála. Azonban a nagy világosság és szabatosság, szerzőnk főtörekvése, párosulva könyvének tartalmi értékével, munkáját kellemes olvasmánynyá teszik. Nem is tudnánk ellene semmi kifogást, ha néhány terjedelmes jegyzet, még inkább pedig nagy hajlama a közbevetett mondatok iránt foltot nem ejtene gondolatainak öltözetén. És az evolutio? Arról nem beszél az új munka? — kérdezheti