Egyetemes Filológiai Közlöny – XXX. évfolyam – 1906.
IV. Philologiai programm-értekezések - Kardos Aladár: Petőfi Apostola. Major Károly
történetének rejtettebb részleteire is. S Garzó, a Jókai költészete iránt érzett rajongó szeretetével, fejtegetéseiben ebből is indul ki, midőn legnagyobb regényírónkat a közölt szempontok szerint méltatja. Van külömben a lelkes dolgozatnak egyidejűleg bizonyos, hogy úgy mondjam, helyi jellege is, amennyiben a kecskeméti tartózkodás nyomait is vizsgálja Jókai regényeiben; mert kétségtelen, hogy a kecskeméti jogászévek idején ismeri meg «a magyar fajt teljes eredetiségében», itt nyeri tulajdonképen «írói működésének alaphangulatát». 1. Ide esnek első alkotásai: a Zsidó fiú, a Hétköznapok (az 1819-diki tűzvész, a bikaviadal, a futóbetyár, a pusztabíró, stb.), nemcsak, de a kecskeméti reflexiók, alaktanulmányok később is megcsillannak regényeiben, így a Magyar Nábob Bús Péterje, Kis Miskája, a Népvilág Angyal Bandija, az Új földesúr Kampós kasznárja, Vak Mihály a eredetileg mind a Hétköznapok újra éledt és többé-kevésbbé átformált alakjai. És, úgy látszik, egyébként ez a része a legszebben megírt jellemzés is Jókairól, amivel azonban épen nem akarjuk azt mondani, hogy a többi ne volna szintoly gonddal és nemes hévvel megírva: mindenütt és mindig értékes, vonzó és érdekes. Minden sorából szeretet és melegség árad ki Jókai iránt, ami míg egyrészt hatványozott mértékben tűnteti föl az értekező szemében ennek jelességeit, másfelől elfogulttá is teszi hibáival, gyarlóságaival szemben, így, hogy a munka végéről egy helyet említsünk (22. 1.), ahol Gyulai Pál és Péterfy Jenő ellenében, kik túlzásaiból alkotják meg Jókai kritikai mértékét, elfogultan, sok tekintetben igazságtalanul, heves védelmébe veszi Jókait. Pedig bizonyos tekintetben aligha nincs igazuk az illetőknek. (Gyöngyös.) MAJOR KÁROLY. 10. Kardos Aladár: Petőfi «Apostol»-a. (Czeglédi áll. főgimn. 3—52. 1.) — Petőfi költészetének egyik még nem tisztázott kérdését, az Apostol cz. költeményének műfaját, vizsgálja jelen értekezés szerzője. Annak a véleménynek ad kifejezést, hogy az valójában nem is epikai költemény, hanem igazábban lírai alkotás, hőse maga a költő, egyszóval a költemény egy hosszabb lírai darab, a költő eszméinek és érzelmeinek hű tolmácsolója. (34. 1.) Ehhez képest az egész értekezés arra is irányul, hogy ezt a fölfogást igazolja, illetőleg a költeményből vett idézetekkel egybeállítja azokat a részleteket, melyek Petőfi egyéniségére, politikai fölfogására vonatkoznak. Rámutat egyszersmind a költemény keletkezésének külső körülményeire, amennyiben az jórészében nem egyéb, mint keserű kifakadás és élő vád a költő korának politikája és a közfelfogás ellen , valamint minden magasztaló elismerése mellett az Apostol szerkezeti és jellemzésbeli fogyatkozásaira is. így többek közt helyesen jegyzi meg, hogy az Apostolban rendszeresen kidolgozott társadalmi elmélet nincs. Hasonlókép igazoltaknak találjuk azon észrevételeket, melyek magának a költeménynek belső hibába tartoznak: szerkezete szétdarabolt; magában a főhősben nincsenek meg a közönséges emberi vonások; jelleme következetlen; sőt értekezőnk szerint már magának a, költeménynek czímét is helytelenül választotta meg Petőfi, mivel a király elleni aljas merénylet, mint közönséges gonosztett, teljesen méltatlan egy apostol nemes hivatásához. (51. 1.) Ez ily ellentmondás nyilvánul másrészt, amire szintén utal alaposan vizsgálódó írónk, abban a tekintetben is, hogy az apostol az egész