Egyetemes Filológiai Közlöny – XXX. évfolyam – 1906.

IV. Philologiai programm-értekezések - Kardos Aladár: Petőfi Apostola. Major Károly

történetének rejtettebb részleteire is. S Garzó, a Jókai költészete iránt érzett rajongó szeretetével, fejtegetéseiben ebből is indul ki, midőn leg­nagyobb regényírónkat a közölt szempontok szerint méltatja. Van külömben a lelkes dolgozatnak egyidejűleg bizonyos, hogy úgy mondjam, helyi jellege is, a­mennyiben a kecskeméti tartózkodás nyomait is vizs­gálja Jókai regényeiben; mert kétségtelen, hogy a kecskeméti jogász­évek idején ismeri meg «a magyar fajt teljes eredetiségében», itt nyeri tulajdonképen «írói működésének alaphangulatát». 1.­ Ide esnek első alkotásai: a Zsidó fiú, a Hétköznapok (az 1819-diki tűzvész, a­ bikaviadal, a futóbetyár, a pusztabíró, stb.), nemcsak, de a kecskeméti reflexiók, alaktanulmányok később is megcsillannak regényeiben, így a Magyar Nábob Bús Péterje, Kis Miskája, a Nép­világ Angyal Bandija, az Új földesúr Kampós kasznárja, Vak Mihály a eredetileg mind a Hét­köznapok újra éledt és többé-kevésbbé átformált alakjai. És, úgy látszik, egyébként ez a része a legszebben megírt jellemzés is Jókai­ról, a­mivel azonban épen nem akarjuk azt mondani, hogy a többi ne volna szintoly gonddal és nemes hévvel megírva: mindenütt és mindig értékes, vonzó és érdekes. Minden sorából szeretet és melegség árad ki Jókai iránt, a­mi míg egyrészt hatványozott mértékben tűnteti föl az értekező szemében ennek jelességeit, másfelől elfogulttá is teszi hibáival, gyarlóságaival szemben, így, hogy a munka végéről egy helyet említsünk (22. 1.), a­hol Gyulai Pál és Péterfy Jenő ellenében, kik túlzásaiból alkotják meg Jókai kritikai mértékét, elfogul­tan, sok tekin­tetben igazságtalanul, heves védelmébe veszi Jókait. Pedig bizonyos tekintetben aligha nincs igazuk az illetőknek. (Gyöngyös.) MAJOR KÁROLY. 10. Kardos Aladár: Petőfi «Apostol»-a. (Czeglédi áll. főgimn. 3—52. 1.) — Petőfi költészetének egyik még nem tisztázott kérdését, az Apostol cz. költeményének műfaját, vizsgálja jelen értekezés szerzője. Annak a véleménynek ad kifejezést, hogy az valójában nem is epikai költemény, hanem igazábban lírai alkotás, hőse maga a költő, egyszóval a költemény egy hosszabb lírai darab, a költő eszméinek és érzelmei­nek hű tolmácsolója. (34. 1.) Ehhez képest az egész értekezés arra is irányul, hogy ezt a fölfogást igazolja, illetőleg a költeményből vett idézetekkel egybeállítja azokat a részleteket, melyek Petőfi egyéni­ségére, politikai fölfogására vonatkoznak. Rámutat egyszersmind a köl­temény keletkezésének külső körülményeire, a­mennyiben az jórészé­ben nem egyéb, mint keserű kifakadás és élő vád a költő korának politikája és a közfelfogás ellen , valamint minden magasztaló elisme­rése mellett az Apostol szerkezeti és jellemzésbeli fogyatkozásaira is. így többek közt helyesen jegyzi meg, hogy az Apostol­ban rendszeresen kidolgozott társadalmi elmélet nincs. Hasonlókép igazoltaknak találjuk azon észrevételeket, melyek magának a költeménynek belső hibáb­a tartoznak: szerkezete szétdarabolt; magában a főhősben nincsenek meg a közönséges emberi vonások; jelleme következetlen; sőt értekezőnk szerint már magának a, költeménynek czímét is helytelenül választotta meg Petőfi, mivel a király elleni aljas merénylet, mint közönséges gonosztett, teljesen méltatlan egy apostol nemes hivatásához. (51. 1.) Ez ily ellentmondás nyilvánul másrészt, a­mire szintén utal alaposan vizsgálódó írónk, abban a tekintetben is, hogy az apostol az egész

Next